Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
A HÓNAP Jól ismert gondjaink -másféle megvilágításban Ez az év úgy kezdődött, hogy abba sem hagytuk a múlt évi gondjaink zömét. Lehet ezt értékelni úgy is, hogy a krónikaíró pesszimista - mert nem látja a fejlődést -, de lehet úgy is érteni, hogy hál’ istennek megszokott, megismert problémáink mellé nem nőtt oda semmi olyan új, amely megzavarná eddigi gondjainkkal kialakított együttélésünk kereteit. E rövid bevezető talán sejteti azt, hogy az évkezdet számos kisebb-nagyobb konfliktusa mindmind ismerős volt már tavalyról, hiszen senkit nem lephetett meg az, hogy a költségvetési vita például tovább folytatódott, még ha el is fogadták azt az év utolsó napján. Senkit nem lephetett meg az, hogy egyszer csak az érdeklődés középpontjába került az a kérdés; hányadán is állunk az idegenekkel, más nemzetek épp itt lévő fiaival?! S azon sem csodálkozhat senki sem, ha általános politikai és sajtótámadás indult a rádió és a tévé elnökei ellen. Ha átlapozzuk az első hónapok krónikáját, akkor hasonlóképpen ismerős ügyekkel találjuk szembe magunkat; múltidézés, vagyis ki, mikor, kinek, mit írt és mondott; kisgazdapárti utolsó fenyegetések; állami tulajdonú termelőegységek zajos privatizációs esetei; a bankok újabb megfegyelmezésének kísérletei, s folytathatnánk e sort még hosszasan. E tarkaságból - némi önkénnyel - kiemelünk egy olyan problémát, amelyet a bevezető sorokban röviden már utalásszerűén jeleztünk. Talán azért éppen ezt, mert egyediségében is sokatmondó. Ki az idegen? - Ki az idegenekkel? A Határőrség vezetőinek sajtótájékoztatóján megtudhattuk, hogy tavaly harmincezer határsértőt fogtak el; összetételüket tekintve a világ mintegy száz országából érkeztek e hívatlan látogatók (gondoljuk csak meg, ez naponta csaknem száz eset). Egy rendőrségi tájékoztatón elhangzott az is, hogy kb. 45 ezer külföldi tartózkodhat hazánkban illegális módon, mindenféle papírok nélkül. Természetesen a különféle engedélyekkel hosszabbrövidebb időre munkát, megélhetést találók száma ennél jóval nagyobb. S a dél-magyarországi területeken megjelent menekültek száma szintén több tízezres nagyságrendű. Horvát, szerb, magyar menekültek jöttek és jönnek - néha csak egy-két napra, néha azonban hónapokra. (E felsorolásból kihagytuk azt a csaknem negyvenmillió vendéget, látogatót, átutazót, akik a megszokott idegenforgalmi keretek között jöttek és mentek, bár azt is látni kell, hogy korábbi időszakokhoz képest ez is hihetetlen nagy szám.) * Vonzó lett tehát hazánk, de azt jól tudja mindenki, hogy ez nemcsak örömteli jelenség. Történt januárban egy gyilkosság, az elkövető színes bőrű volt, s elemi erővel törtek elő az indulatok. Várható volt, hogy valahol, valamikor lesz olyan konfliktus, amelynek nyomán előkerül az összes olyan kérdés, melynek nyilvános megvitatása - és a megnyugtató konszenzus kialakítása - eddig sajnos elmaradt. Magyarország lassan már negyedik éve kínlódik azzal, hogy túlzottan gyorsan vált nyitottá. Ez nemcsak azt jelenti, hogy mi szabadabban mozoghatunk - például Európa úgyszólván valamennyi országa vizűm nélkül is elérhetővé vált számunkra is -, hanem azt is, hogy napi élményünkké vált a világ szinte valamennyi népe. A fekete bőrű szendvicsemberektől a kínai szakácsokig sokféle nációval találkozhatunk a nagyobb magyar városok központjaiban, amelyeket azelőtt jobbára csak filmekből ismerhettünk. * E hirtelen jött nyitottságnak megvannak a maga árnyoldalai. Egyrészt a bűnözés ugrásszerű növekedésében nyilván szerepe van annak, hogy az utódállamok szervezett bűnöző csoportjai viharos gyorsasággal építették ki magyarországi érdekeltségeiket. Ilyen elképesztő méretű idegenforgalom mellett természetesen nemigen képesek a magyar hatóságok kellő pontossággal kiszűrni azokat, akik nem túl tisztességes szándékkal érkeznek. Ráadásul tranzitországként kényszerűen engedünk át - tudtunkon és szándékunkon kívül is - kábítószer-kereskedőket, embercsempészeket, szervezett kocsitolvaj gangeket stb. * Nem lehetett felkészülni arra, hogy a szabadság, a nyitottság egyik nem kívánt következménye lesz az, hogy tehetetlen tanúi legyünk egy olyan inváziónak, amely ugyan mellékterméke az általános szabadságnak - de azért itt van, itt hat és rombol. És ha a kedves olvasó idegondolja azt a tényt is, hogy a múlt év végére négyszázezerre nőtt a munkanélküliek száma, akkor érthető az a - sok más ország életéből is ismert - következmény, hogy könnyebben fordul a bizonytalan sorsú ember indulata az idegenek ellen. Félreértés ne essék: Magyarország az elmúlt négy év során rendre kivá-12
