Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-09-01 / 9. szám

A HATÁR TÚLOLDALÁN 42 Nárcisz­mezőn Tanév kezdetén én egy évzáró ünnepségre emlékezem. A hétvégi programmal működő Bécsi Magyar Iskola „kerek” évfordulóhoz érkezett: ötéves! Nem kedélyeskedésnek szán­tam az öt év fölemlegetését; irónia sem bujkál a megál­lapításban. Diaszpórában s különösen itt Bécsben na­gyon nagy dolog még így, hétvégi programmal is mű­ködtetni, életben tartani egy iskolát. Mert éppen a hétvégekről van szó! A bé­csi magyarok mindig is va­lamilyen fajta víkendtele­­püknek tartották Magyaror­szágot, s ahogy befejezték, s befejezik manapság is a he­ti munkát, pénteken dél­után csomagolnak és indul­nak haza - vasárnap estig. Tanév végi ünnepséget em­legettem, amely érdekmen­tes, békés, emelkedett han­gulatú rendezvény, s ha nem is hintik a virágszirmot a végzős, ballagó diákok előtt, azért minden gyerek és szülő virágcsokorral jele­nik meg, s vannak, akik szé­kely, kalotaszegi vagy ma­tyóföldi hímzett, varrott ru­hájukat is előveszik. Nem mindennapi látvány ez itt, az osztrák fővárosban! S ha már a természet leg­szebb díszét, a virágot emlí­tettem, hadd szóljak arról, hogy ezek a bécsi évzáró ünnepségek mindig az Er­délyben eltöltött, közel két évtizedes pedagógusmunka emlékeit idézik föl bennem; gyakran fájdalmasan tódul­nak föl a képek, arcok, ala­kok; hasonlatos a jelenség az amputált ember idegszál­­végződéseiben, időváltozás­kor nyilaldosó sajogáshoz. Csíkdánfalváról minden év­ben kimentünk ilyenkor a Hargitára, a Szentkereszt­­bánya fölötti nárciszmező­re, ahol végtelen fehér ten­ger a vadon termő havasi nárcisz, s azzal díszítettük fel az osztálytermeket a lí­ceumban. Ennek az illatnak az emlékétől soha nem sza­badul az, aki egyszer meg­érezte ... De itt, Bécsben nincse­nek nárciszmezők, s ha te­rem is valahol az Alpokban ez a szép virág, bizonyára védett növény, mert itt na­gyon komolyan foglalkoz­nak a természetvédelem­mel, s iskolában tanítják azt. Mi is komolyan vesz­­szük, s ebben az évben úgy állítottuk össze a progra­munkat, hogy a versek, éne­kek, kórusmúvek, mesék ki­zárólagosan az embert kö­rülvevő médiumról szólnak. .Növényekről: erdőről, bo­­'korról, fűszálról; kacér somfáról, zöldmáglya-jege­­nyéről, daliás, de legtöbb­helyt pusztuló tölgyről; állatokról: várat építő hód­ról, végveszélybe jutott, partra kiúszó bálnáról, a ki­halóban lévő imádkozó sás­káról és szarvasbogárról, a külső alakja miatt üldözött rút kis kacsáról, hiúzról, borzról, sünről, szitakötő­ről, havasi mormotáról, amelyek közül soknak a ne­ve is kezdett kikopni nyel­vünkből. Nem kuriózumból sorol­tam fel a növény- és állatne­veket. Egyfajta újdonság, meglepetés volt számomra, hogy a fabulák tipikus állatszereplői a jelenkori irodalmunkból szinte telje­sen hiányzanak, kimarad­tak. Úgy látszik, a művészet mindig nagyon vigyáz arra, hogy ne ismételje önmagát. A hagyományos moralizá­­lás is kimaradt, s az állatok és növények már nem szó­lalnak meg oly gyakran em­berként, mint az elmúlt szá­zadokban, hanem maga az ember áll szemben a termé­szettel, hol mint fogyasztó­ja, tehát pusztítója, hol mint védelmezője. S tarto­gatott még egy meglepetést ennek az évzárónak az elő­készítése. Már szokástör­vény nálunk, hogy gyerme­keinktől, fiataljainktól té­majavaslatokat kérünk. Anélkül, hogy nevüket felír­nák az irkalapra, ráírnak néhány címet és beadják. Ilyen közös gondolkodás és döntés alapján volt már ha­záról, menekültsorsról, búj­­dosásról, szerelemről, a bol­dogság titkairól szóló mű­sorunk; turnéztunk már balladaestünkkel a Felvidé­ken, irodalmi évfordulókról is megemlékeztünk (a Re­­ményik- és Sütő-összeállitás volt a legsikeresebb), de eb­ben az évben legtöbb tanít­ványunk az említett témát, a természetet javasolta. Úgy látszik, a fiatalok ösztönö­sen érzik, hogy elsősorban az ő számukra kell meg­mentenünk a biológiai élő­világot a Földön. Pedig amikor hozzákezdtünk a válogatáshoz, versgyújtés­­hez, még szó sem volt arról, hogy világkongresszust ren­deznek ebben az évben Bra­zíliában a természetvédők. Visszatérek még egy pil­lanatig arra a gondolatra, mekkora változáson esett át a magyar gyermekirodalom az utóbbi évtizedekben. Minden tanulónak legalább

Next

/
Oldalképek
Tartalom