Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
Ketten maradtunk, pedig négyen indultunk volna. Turkológus ismerősünk nem kockáztathatta egy másik, hirtelen jött szolgálati útját. Beder Tibor Csíkszeredái tanár aki tavaly élménybeszámolót tartott Óbudán a törökországi Gebiz faluról - szintén nem jöhetett. Harmadikunk Bulgáriában lekötött néprajzi előadását viszont sikerült egy héttel odébbrakni. Forró telefonjaink olyanok lehettek, mint egy koprodukciós film színészegyeztetése. Közben izgalommal számláltuk a napokat, legyen végre a kezünkben vállalkozásunk létalapja, a dollárban kiszámolt benzinpénz, és a kölcsönzőtől kapjuk meg a strapabíró autótípust. (Kosztunk, kvártélyunk „magánügy”, arra való a konzervgyűjtemény és a hálózsák.) Meglett a pénz, előkészítették a járművet - köszönet a Lakitelek Alapítvány és a Széchenyi Társaság támogatásáért -, csakhogy időközben végérvényesen felére „csökkentünk”. A török nyelvek tudósát hirtelenjében hiába próbáltuk másvalakivel pótolni. Most mit tegyünk? Osszenéztünk. Vissza az egész? Erről szó Vajon megtaláljuk? Gebizt nem mi fedezzük fel. Mindketten olvastuk az Élet és Tudományban jó tíz évvel ezelőtt dr. Ispay Ferenc cikkét. A New Yorkban élő szerző megírta, mennyit kereste Anatólia hegyei között Macarköyt, Magyarfalvát. Végül a nomád pásztoroktól tudta meg, hogy a falut újabban Gebiznek nevezik, s így már rátalált. Törökül alig tudott, de magára mutatva csak ennyit mondott: magyar. Máris embergyűrű vette körül a piactéren. A szájhagyományt - rövidítésünkkel - így rögzítette dr. Ispay: Őseik 420 évvel ezelőtt jöttek Magyarországról az Isztambul környéki Gebze visem lehet. Nincs fontosabb a magunk kereste feladatnál és mi sem ambicionálhat jobban, mint ami keresztülvihetetlennek látszik. Másfél óra múlva indulunk! - adtuk ki egymásnak a parancsot. Hogy elhatározásunk nem afféle elhirtelenkedett, legényes húzás volt, azt már az autóban, de még idejében tisztáztuk - valahol Budapest és Cegléd között -, miután kezdtük magunk után hagyni az indulásunk rizikóitól tetőfokra hágott stresszünket. dékére. Egy közeli cserkesz falu lakosságával nem tudván megférni, a falut feladták és az Isparta melletti hegyi legelőre menekültek. Telente a hegység lábához húzódtak állataikkal, az Antalyai-öböl menti sík vidék peremére. Végül itt telepedtek meg, s elhatározták: falujuknak olyan nevet adnak, ami emlékezteti őket régebbi hazájukra. így lett belőle Gebiz Macar. (A török „c” betűt „dzs”-nek kell ejteni: madzsar.) Az eredetmonda után < r majd mi is faggatózunk. 1J