Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
a hat négyzetméteres terepasztal, amely a Lipcse melletti „népek csatájának” egyik ütközetét mutatja be, 1720 figurá-Budapest - Dubrovnik, vagyis Múlt és jelen címmel látható ugyancsak a Hadtörténeti Múzeumban Istókovits Kálmán akvarellkiállítása. A tavaly elhunyt művész a római iskola kimagasló alakjai közé tartozott. Először Zádor István szabadiskolájában tanult, ahol megismerte a rézkarctechnikát, majd a pécsi művésztelepen Csók István és Rudnay Gyula figyelt fel tehetségére, s a képzőművészeti főiskolán is ők voltak a mesterei. Később Dudita Andornál falfestészetet tanult. A most bemutatott akvarellek a Szép utcai műteremben „várták”, hogy közönség elé kerülhessenek. Is-Színházi körkép tókovits ugyan nem akart háborús topográfiát készíteni, egyszerűen dokumentálta a látványt. Csend, ijesztő mozdulatlanság, pusztító üresség. Budapest romokban, később az újjáéledt főváros. Dubrovnik 1937-ben, ragyog, sugárzik, majd 1944- ben szétdúlt, kihalt. A jugoszláviai események - sajnos - időszerűvé tették Istókovits alkotásait. S ha nem figyelnénk a képek témájára, még gyönyörködnénk is az érzékeny lélekkel megjelenített látványban. Mert szép lehet-e egy feldúlt, lepusztított város? Aligha! Az viszont kétségtelen, hogy Istókovits Kálmán életművében külön helyet foglalnak el ezek a művek, amelyek XX. századi magyar képzőművészetünk legjobb, legkvalitásosabb alkotásaihoz mérhetők. CSORBA MÁRIA Sírkő és kakaó Zenés komitragédia - ez a műfaji meghatározása Eörsi István Sírkő és kakaó című darabjának, amelyet a Budapesti Kamaraszínház stúdiójában mutattak be. Az előadást maga a szerző vitte színre, akinek nem ez az első rendezése, hiszen korábban már rendezett külföldön: Hamburgban A kihallgatás, Osnabrückben pedig a Kompromisszum című darabját állította színpadra. Eörsi tragikomédiái a groteszk szélsőséges válfaját képviselik. A realitásból indulnak ki, s a világban fellelhető abszurditást ábrázolják. A Sírkő és kakaó alcíme szerint traktátus a nyárspolgárság végleteiről. Beszédes nevű hősei a Piti házaspár, akik tizenöt éve élnek eltartási szerződésben egy milliomos öregasszonnyal. Egy szép napon egy ügyvédtől csodálatos gyűjteményt kapnak, amelynek címe: „Kis traktátus a lakástulajdonos vénasszonyok jobblétre szenderítésének különféle törvényes módozatairól.” A nyomorúságos kis lyukban vegetáló Pitiék elkezdik megvalósítani a 499- féle módozatot tartalmazó gyűjteményt, amin az öregasszony igen jól szórakozik, ugyanis ő is ismeri azt. Özvegy Toronyné maga az elpusztíthatatlan gonoszság, a túlélő rossz. Az 1965-ös változathoz képest Eörsi némileg átigazította drámáját - tekintettel az idő múlására és a rendszerváltásra - a mához szólóbbá tette, s kiiktatta a rendőr- és szexvicceket. A tragikomédia így szikárabb, célratörőbb lett, s egyszerre szól a hatalom, a zsarnokság torzító, elembertelenítő hatásáról, s arról, hogy mit kezdhet a kisember a hirtelen jött szabadsággal, tud-e élni vele. Az öregasszonyt - szerzői instrukció szerint - férfi, Helyey László alakítja - bravúrosan. Vörös paró-Tóték „Hogy lehet kedvet csinálni egy színházi előadáshoz, most, ebben a furán szétszakadozó és összerakódó országban: Magyarországon. Egy abszurdnak nevezett drámával, egy egyre inkább abszurd ország abszurd helyzetben lévő színházában mit lehet mondakával, élénk sminkkel, sunyi mosollyal. Hol tolókocsiban száguldozik a nézőteret körbefogó keskeny játéktérben, hol kipattan belőle, s dalra fakad, táncot lejt. A „pitiség” természetrajzát Kubik Anna és Újvári Zoltán mutatja meg visszataszító hatásossággal. A szokatlan, a másság erejével hat ez a produkció Budapest színi palettáján. „A meghökkentés nem cél, hanem eszköz annak megmutatására, hogy természetesnek, szükségszerűnek látszó világunk tele van tarthatatlan, természetellenes beidegzettségekkel” - vallja Eörsi István egyik esszéjében. TARJÁN VERA ni?” - írja Örkény István Tótékjának nemzeti színházi szórólapján Funtek Frigyes rendező. (A fiatalember pár éve még a Nemzeti Színház színésze volt, majd elment Párizsba. Mára már annyira elsajátította a nyelvet, hogy francia színházakban is játszik.) Funtek dobozvilágot varázsolt a színpadra, egy nagy dobozban élnek és dobozolnak Tóték, a békés, joviális kisemberek, akiknek életét feldúlja a szabadságra hozzájuk érkező őrnagy. Kénytelenek zokszó nélkül elviselni minden rigolyáját, hiszen a fronton harcoló fiuk képe lebeg a szemük előtt. Ha jól bánnak az őmagygyal, Gyulának is jobb lesz a sorsa. Alattvalói lesznek egy zsarnoknak, aki úgy kényszeríti rájuk az akaratát, hogy közben mosolyog. Az őrnagyot az egyébként páratlan színészi kvalitásokkal rendelkező Cserhalmi György játssza, aki nem igazán tud azonosulni az őrnaggyal, bár alkatilag hozzáillő szerep. Sinkovits Imre Tótja, Béres Ilona Mariskája és Varga Mari Ágikája sem veheti fel a versenyt azzal a negyedszázada, a Thália Stúdióban bemutatott előadással, amelyben Latinovits Zoltán felejthetetlen őrnagya mellett Dajka Margitot, Nagy Attilát láthatta a közönség. FOTÓ: FARKAS TAMÁS Jelenet a Tótékból: Varga Mari, Béres Ilona, Sinkovits Imre és Cserhalmi György
