Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-04-01 / 4. szám

SAJTÓTÜKÖR 36 Hősök és antihősök "epszabadsag 1947-ben - a Ma­gyar Rádió Hírmon­dó Rt. keretén belül működő Magyar Közvélemény-kutató Intézet felmérése sze­rint - az országban leginkább Kossuth Lajost, 1991-ben - a Szonda Ipsos vizsgá­lata szerint - Széche­nyi Istvánt tartották „a magyar történelem Magyarország számá­ra legnagyobb alakjá­nak”. A „legtöbbet ártó” történelmi sze­mélyiségek listája élén akkoriban Szála­­si Ferenc, most pedig Rákosi Mátyás állt. A Kádár-korszak mai szemmel főcím­mel közöl terjedel­mes elemzést Charles Gáti történésztől (USA) a História. „A tábor legvidámabb barakkja” - a számos korszakjellemző egyi­ke ez volt. Charles Gáti erről így véleke­dik:- Igaz, mert volt „kaja”, lett telek, az életszínvonal emelke­dett, nyíltabban lehe­tett „dumálni”, mint a környező országok­ban, s a végén csak­nem mindenki - tisz­telet a kivételnek - útlevelet is kapott. Is­merjük el, hogy a szo­cialista tábor 14-es mezőnyéből Magyar­­ország bizony kiemel­kedett. Kádár nem­csak Magyarország, de a tömb legnépsze­rűbb politikusának számított. A szomszé­dos népek irigyelték is a magyarokat; szovjet turisták itt azt A Szonda Ipsos 1991 decemberében megismételte az 1947-ben feltett kér­déseket, s választ ke­resett arra, hogy az elmúlt több mint negyven év vajon ho­zott-e változást a tör­ténelmi hősök és an­tihősök rangsorában, vannak-e űj szereplői akár az egyik, akár a másik mezőnynek. A megkérdezettek mindkét vizsgálatban az ország felnőtt la­kosságát reprezentál­ták. hitték, hogy Nyuga­ton vannak. A Nyu­gat időközben cso­dálta is, idealizálta is az itteni viszonyokat; voltak olyan évek, amikor az ország híre és Kádár neve márka lett. Puskás Öcsi után és Rubik Ernő előtt Kádár volt az a ma­gyar, akit a világ leg­jobban ismert és leg­inkább tisztelt. Véle­ményem szerint félre­értve a rendszer lé­nyegét még azt is le­hetett hallani, hogy Kádár reálpolitikájá­val elérte mindazt, amit 1956 zászlajára tűzött. A magyar nép egy része azonban - s ez fontosabb, mint az én véleményem - ezt a konklúziót is valós­nak vélte, sőt, fény­korában Kádárt min­den bizonnyal meg is választotta volna az ország kormányzójá­nak. Ám ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ebben az ún. vidám barakkban egy olyan nép élt, amely világ­­statisztikákban elsők között állt az öngyil­kosság és az alkoho­lizmus kategóriái­ban. S azt is figye­lembe kell venni, hogy a relatív jólét s Páskándi Géza az Erdélyi Magyarság című független politi­kai és művelődési szemle hasábjain fejti ki tűnődéseit az anya­nyelvről. Egyebek között így vélekedik: Semmi sem prakti­kusabb, mint az anyanyelv. Mint e nyelven beszélni és írni. Annak előnye, amiben születünk, a szellem bőrébe, akit anyanyelvnek hív­nak. Kétségtelen: megnyúzatva vala­mennyit még élünk, egy-két generációt, különösen bőrátülte­téssel, de ez már más élet. Az érzőidegek végei e bőrön helyez­kednek el. S ezen be­lül vannak kénye­sebb, ingerlékenyebb zónák. Szavak: Anya, nemzet és a többi. Nos: e gyakorla­tiasságban semmi misztikusság, mitolo­­gizálás. Micsoda ér­dek fűtötte vádak érik mégis! Sőt jó de­mokráciánk felszínre hozza, amit a diktatú­ra lenyomott. A mes-Hogy azért a füg­getlenedett Ukrajná­ban - közelebbről: a Kárpátalján - sem így a nagy vidámság ára az unokákkal, sőt a dédunokákkal előbb-utóbb megfize­tendő. Ily módon ez az ár bizony túl ma­gas, s ezért is tűnt el a vidám barakk a füstbe ment tömbbel együtt. terséges gravitáció. Mint rég irtam: a dik­tatúrában a különbö­ző társadalmi formá­ciók „üvegeiben” azonos szinten létez­hetnek a lelkek. Ez az ideológia megteremt­heti ugyan a külső változatosságot (a más és más alakú üveget), de benne csak ugyanaz létezik, és ugyanolyan szin­ten lehetséges. így függ újfent ösz­­sze anyanyelv, nem­zet a jogokkal és de­mokráciával. Nos: a gyermek, ki anyanyelvén nem ta­nulhat, hátrányba ke­rülhet. Sőt a felnőtt is. Lehet bár tehetsé­gesebb, mint a több­ség, akkor is maguk mögé küldik. Rejtett numerus clausus: „csakis állam nyel­vén!” A demokrácia tehát nem az egyenlő­­sítő jassznyelv ural­ma, nem is a rossz Bábel káosza, hanem a gazdag változatok éltető tarkasága lesz... A változatok reneszánsza, igen. Ezé a jövő. lett máról holnapra „fenékig tejfel az élet”, arról számol be az Ungváron megje­A tábor legvidámabb barakkja História Páskándi Géza az anyanyelvről Ukrajnában — lassan halad ITkÁRRMALJA „ A KÁRPÁTALJAI MAGVAR KULTURÁLIS SZÖVETSÉG LAPJA az idő lenő Kárpátaljai Ma­gyar Kulturális Szö­vetség lapja. A „Kárpátalja” így látja a jelenlegi hely­zetet: Ha valami isteni csoda folytán látha­tatlan köntösben be­repülhetnénk terüle­tünk néhány ipari vállalatába, elég fur­csa dolgokat látnánk. Először is unatkozó embereket, akiknek a semmittevésnél csak a mérgük nagyobb. S látnánk lótó-futó főnököket, akik nagy odaadással intéznek bizonyos ügyeket. Az előbbiek, bizo­nyára kitalálták, ők a munkások, bizony sok mindent megél­tek már, így nagy él­jenzések közepette az ötéves tervciklusokat, a látszateredménye­ken burjánzó szocia­lista versenyeket, vol­tak dolgozók, új em­berek, a kommuniz­mus építői, a pereszt­rojka katonái, a piac­­gazdálkodásra való áttérés serény han­gyái stb. Mindezt hig­gadtan, kisebb-na­­gyobb hőbörgéssel el is fogadták, ponto­sabban elfogadtatták velük. Most azonban úgy néz ki, nincs to­vább. Nincs munka, nincs ígérgetés. Pon­tosabban ígérni ígérik a munkanélküliséget. Biztató távlat, ugye? Ez az oka hát mér­günknek. No és egyéb is. Az az újévi nagy sürgés-forgás, mellyel a főnökség készült az 1992. esz­tendőre. Soha nem voltak még ilyen für­gék. Tévedés ne es­sék, nem a közös ér­dekekért, esetleg a munkásokért kezdték el csipkedni magu­kat. Ah, ezt ne is gon­dolják. Vettek-vittek mindent, ami a gyár­ban megvehető, elvi­hető volt. De csak ne­kik. Még a kiállítási tárgyak, berendezé­sek is eltűntek, azaz

Next

/
Oldalképek
Tartalom