Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-03-01 / 3. szám
IRODALMI KALANDOZÁS 57 a latin komédiákat. Nemcsak játszották ezeket, de utánozták is, tanultak belőlük. Itt-ott nyugaton ezek bemutatására külön épületek - színházak - szolgálták a divatossá lett, közönséget vonzó műfajt. Egyelőre azonban a vidám játékok - a komédiák - igazi otthona a vásár, azon belül is a * kocsma votí*. A komoly hangúdrámákat - a tragédiákat - pedig oktató és erkölcsnevelő szándékkal leginkább az iskolák diákjai adták elő a maguk és összegyűlt szüleik gyönyörködtetésére. Minálunk a sanyarú, véghetetlen háborúkkal terhes, törökdúlta, németjárta évszázadokban színház még sokáig nem épült. De a kocsma és az iskola szórványosan otthont adott a színjátéknak is. A kocsma különösképpen nemcsak a léha és nemritkán durva nyelvezetű vásári komédiák színhelye volt, hanem a XVI. század legjellegzetesebb, leggyakoribb színpadi műfajának, a „hitvitázó drámá”-nak is. A reformáció s a rákövetkező ellenreformáció (XVI-XVII. század) szakadatlan indulatos vitái a hittételekről a vásárokon és a kocsmák színjátszóemelvényein is helyet követeltek maguknak. A nagy közönséget vonzó hitvitázó drámáknak nem volt korábbi és későbbi értelmű cselekményük: vallási eszmék és egyházszervezési kérdések feszültek egymás ellen. Katolikus, lutheránus, kálvinista, majd unitárius hitbeli s olykor napi politikai ellentétek csaptak össze, persze úgy, hogy befolyásolják a nézők vélekedéseit. A viták nemegyszer átterjedtek a nézőtérre, s ott verekedésekig fajulhattak. A sokkal későbbi politikai „tandrámák”-nak (még Bertold Brecht jótékony színjátékának) is ez volt elődje és mintája. De ugyanez a kor egyben az ókori drámairodalom újjáéledésének is az időszaka, és a protestáns prédikátor vagy katolikus főtisztelendő ismeri Szophoklészt is, esetleg Plautust is, és a nézők erkölcsi épülésére átfogalmazza az ókori témákat. A hitviták színpadra forgalmazásának gyakorlata előkészitheti az igazi drámairást is. Itt született meg a „modern” magyar drámairodalom: a magyar testőrség bécsi palotája, Bessenyei György és társai otthona Bornemisza a világszínvonalon így történhet meg, hogy Bornemisza Péter (1535-1584) lutheránus prédikátor huszonhárom éves fővel, 1558-ban „Tragédia magyar nyelven” címmel az akkori időszerűség követelményei szerint magyar drámává alakítja át Szophoklész Elektráját. Mi ezt a drámát - Móricz Zsigmond javaslatára - „Magyar Elektrá”nak szoktuk nevezni. Ilyen cselekményében, jellemeiben, nyelvezetében egyaránt kitűnő magyar drámát ezután jó két és fél évszázadon át nem írtak, a Bánk bánig nincs is versenytársa. Illetve van egy töredékünk ugyancsak a XVI. század derekáról, a „Balassi Menyhárt áruitatása” cimű társadalmi szatíra, amely szerzőjének neve nélkül vált ismertté. A szerzőnek jó oka volt rejtőzködnie, hiszen nagyurak bűneit, főpapok képmutatását gúnyolta. Fennmaradt jelenetei itt is remekművet gyaníttatnak, és mind stílusa, mint az ábrázolt világban való jártassága azt valószínűsíti, hogy ezt is Bornemisza Péter írta. Hogy hol és kik játszották Bornemisza tragédiáját, meg a Balassi-komédiát? Iskolákban? Kocsmában? Vagy talán nagyúri otthon műkedvelő körében? Nem tudjuk. De ahol mégis van jó dráma, ott valahol színházfélének is kell lennie. Annyi bizonyos, hogy Bornemisza semmivel sem alacsonyabb színvonalú kezdet, mint Angliában Kydd vagy Marlowe, Franciaországban Jodelle tragédiái vagy Tabarin komédiái. De ott, a távoli nyugaton Marlowe után Shakespeare jött, Jodelle után Corneille, Racine és Moliére jött, minálunk pedig csak török janicsárok és német zsoldosok jöttek. Az iskolák szórványos színjátékai, a vásárok olykor-olykor felhangzó komédiázásai túlontúl szelíd hangok voltak az évszázadok tömegpusztító csatáinak harsonái és jajkiáltásai mellett. Amikor pedig a kuruc szabadságháború bukása (1711) után elkövetkezett a nagy semmi, amikor egy fél évszázadon át még magyar nyelvű irodalmi szövegeket is csak külföldön, emigrációban írtak (Mikes Versailles-ban és Rodostóban, Faludy Ferenc Rómában, Amadé László Drezdában és egyéb német vidékeken), akkor igazán nem lehetett szó se színházról, se drámáról. Világraszóló szellemi földrengésre volt szükség az olyan új körülményekre, amelyek szükségessé tették, hogy legyen magyar színjátszás, és ennek feltételeként legyen magyar dráma. Ez következett be a XVIII. század végső negyedében, amikor a felvilágosodás ihlető szelleme elérkezett a legérzékenyebb magyar lelkekig. A felvilágosodás árnyalatai A felvilágosodás sem filozófiában, sem politikai célkitűzéseiben nem volt egységes, azonos célú szellemi áramlat: vallásosságtól agnosztikus deizmuson és
