Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
POSTALÁDÁNKBÓL 4 ALAPÍTVÁNY A MAGYAR GAZDASÁG FEJLESZTÉSÉRE Nemrégiben itt, Baden-Württenbergben egy Ferdinand Steinbeis alapítványt hívtak életre, hogy annak segítségével ápolják a nagy tartományi úttörő szellemiségét, aki igen sokat tett a tartomány iparának versenyképességéért, a munkanélküliség csökkentéséért. A napokban került kezembe ennek az alapítványnak 1990. évi beszámolója. E beszámoló olvasása közben kezdtem azon gondolkodni, hogyan alkalmazhatná Magyarország Steinbeis receptjét. Úgy gondolom, intenzív és tartós programot kellene meghirdetni arra, hogy a szétszórt magyarok egy gazdaságfejlesztési alapítványt hívjanak életre, és ezt az alapítványt mind tőkével, mind nemzetközi ismereteikkel támogassák. Eközben a magyar állam ipari és kultuszminisztériumának közösen kellene mozgósitania a hazai szellemi és anyagi tartalékokat, a fenti alapítvánnyal szorosan együtt kellene működnie a gazdaságfejlesztés terén. Ha pl. egymillió, külföldön élő magyar átlagban csak 100 márka kamatát bocsátaná az alapítvány rendelkezésére, abból évente közel tízmillió DM kamatot lehetne a magyar gazdaság fejlesztésére fordítani. A külföldre vetődött magyarok közül sokan szereztek Nyugaton évtizedes szakmai tapasztalatot. Ezeknek a szakembereknek - főleg az egykori ötvenhatos fiataloknak - növekvő része nyugdíjas, illetve a közeljövőben megy nyugdíjba. Bizonyosan számosán volnának közülük hajlandók arra, hogy - nagyrészt ingyenes - oktatás és tanácsadás révén ismereteiket az alapítvány útján a mai magyar vállalkozók rendelkezésére bocsássák. Elképzelésem szerint eleinte ez az alapítvány fejlett iparú, nyugati államokba küldhetné szakmai kiképzésre vagy továbbképzésre fiatal embereket. Hogy a fiatalok új ismereteikkel valóban a magyar gazdaságnak használjanak, a kiképzés költségeinek viselésére az alapítvánnyal ezt ösztönző hitelszerződést kellene kötniük. Az alapítványt eredményes gazdálkodásra kellene szorítani. Ezért pl. azt javasolnám, hogy az „adományozók” csupán tőkéjük kamatát bocsássák az alapítvány rendelkezésére - mondjuk tíz évre. Ez alatt az idő alatt a tőkét különböző bankoknál zárolt számlán tartanák, illetve fektetnék be, lehetőleg magas kamaton, főleg biztos üzletekbe. Mind a tőke befektetéséről, mind a kamatok felhasználásáról megbízható és szakismeretekkel rendelkező, regionális bizottságok dönthetínének. Ezeknek a bizottságoknak feladata volna az is, hogy környékükön mozgósítsák a magyarokat mind szellemi, mind anyagi együttműködésre. Mindezek természetesen kiforratlan gondolatok. Lényeges volna mindenesetre, hogy az összefogást a külföldi magyarok közt megbízható személyiségek vegyék kezükbe, és gondoskodjanak a mozgósított erő eredményes felhasználásáról. BAKONYI IMRE agrármérnök METZINGEN, NÉMETORSZÁG ÉS VELÜNK MI LESZ? Engedjék meg, hogy sok más honfitársamhoz hasonlóan önökhöz forduljak a következőkkel: 1978 augusztusában hagytuk el hazánkat - nem jókedvünkből. Ezután mintegy két hónap múlva - tehát elképesztő gyorsasággal - a bíróság mindkét fokon börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélt bennünket, „disszidálás” bűnténye miatt. Azóta már próbáltam jogorvoslást keresni, hiába. Néma döbbenettel hallgatja mindenki, hogy huszonöt évi magyarországi munkaviszonyunk után semmiféle nyugdíjigénnyel nem léphetünk fel. Jól tudom, hogy Antall József miniszterelnök úr magáévá tette a volt amerikai elnök, Carter mondását, Magyarországra vonatkoztatva: „Ne azt nézd, mit várhatsz Magyarországtól, hanem hogy te mit tehetsz érte". Bizonyára ha némi jóindulatú gesztust tapasztalnánk az otthoni felelősök részéről, mi is még több áldozatra lennénk hajlandók, habár eddig is fáradoztunk hazai ügyek előmozdításán. A másik probléma, ami igencsak erősen foglalkoztat, az otthon dívó hivatalos levelezési forma, illetve postai címzésük. Sűrűbben kapok levelet konzulátustól, minisztériumoktól, és mindenütt csak a puszta nevem áll. Demokratikus országokban elképzelhetetlen, hogy valaki ne kapja meg az „úr” megszólítást a nevéhez. Az ezen való változtatás egy külső jele lenne annak, hogy ma Magyarországon az embert tényleg emberszámba veszik, és nem élettelen tárgyként kezelik. A saját nemzetiségbelieket se kezeljék másodosztályú személyekként, mert aki idegen nyelven fordul a hivatalos szervekhez, bizony megkapja az általam megkívánt kiegészítést a nevéhez! KANIZSA PÉTER STUTTGART, NÉMETORSZÁG LEGALÁBB GAZDASÁGOSAN! A kárpótlást mint szót sem szeretem hallani, mert ahogy azt Kéri úr is kifejti (A hónap című rovatában - a szerk.), az ilyen-olyan módon elrontott és tönkretett életeket semennyi pénzzel nem lehet kárpótolni. Kár is erre bármilyen formában pénzt áldozni. Természetesen én is reménykedtem, hogy államosított családi házunkat, amiből aztán „önként” kiköltöztünk, visszakapjuk. Nem kárpótlásként, hanem mert az a mi jogos tulajdonunk, amiért szüléink keményen megdolgoztak. Figyelemmel kísérve a vitákat, elég hamar feladtam a reményt. Mikor Demszky polgármester úr, röviddel megválasztása után, úgy nyilatkozott a Die Presse c. osztrák lapban, hogy a főváros anyagi gondjai nem is olyan nagyok, hiszen óriási ingatlanvagyonnal rendelkeznek, úgy gondoltam, hogy legalább elvett házunk értékével - ha nem is önként, de - hozzájárulhatok szülővárosom felvirágoztatásához. Ez az örömöm is hamar elröppent, mikor pesti látogatásaim alkalmával meghallottam, hogy a hat-hét milliót érő lakásokat nevetséges pár százezer forintért lehetett megvenni. Nyílt titok volt, hogy igen sokan kizárólag spekulációs célokra vették meg a lakásukat, amiket ma már árulnak is, a piaci árnak megfelelő összegért. A negyven éve elhanyagolt, lerobbant házakat ezután sem fogja senki rendbe hozatni és rendben tartani. Tehát ha az első, demokratikusan választott kormány jól érzi magát az orgazda szerepében, hiszen lopott vagyont árul, akkor legalább a gazdaságosságot tartaná szem előtt. Vagy úgy, hogy a lakásokat valós értéken árulná, és így valóban szép kis bevételre tenne szert, vagy pedig - ha már olcsón adja - kösse ki, hogy az új tulajdonosok kötelesek záros határidőn belül tökéletesen rendbehozatni az általuk megvett ingatlant. Ebből a város profitálna. A most elfogadott kárpótlási törvényt egy arculcsapásnak és kimondottan sértőnek érzem. A kinyomtatásra kerülő kárpótlási jegyekről csak a békekölcsön jut eszembe. Az országot 1965- ben hagytam el. Kapcsolatom soha nem szűnt meg Budapest-
