Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
4 A HÓNAP A HÓNAP Egy év visszfényében - illúziók múltán Szép, csöndes évfordulóhoz érkeztünk március 25-én; éppen egy éve voltak az oly várva várt többpárti választások. Néhány újság tétova cikkekkel, egyévnyi esemény mérlegét megvonni igyekvő kommentárral vett tudomást e jubileumról. Zavarban vagyunk. Szép, csöndes esemény tanúi lehettünk március 25-én: megjelent az ötezer forintos, rajta Széchenyi gróf, a legreformerebb magyar. Nem volt nagy a hírverés ezúttal sem. * Talán csak a krónikás elemzési kényszere kapcsolja össze a véletlenek által egymás mellé terelődött két eseményt; az viszont kétségtelen, hogy az infláció egyik legérzékletesebb szimbóluma a minden korábbinál nagyobb címletű bankjegy bevezetése. Az is vitathatatlan, hogy a 35-40%-os infláció - s a vele járó összes napi kellemetlenség (váratlan árnövekedések, újabb és újabb jövedelemszerzési kényszerek stb.) - sokkal több embert érint és foglalkoztat, mint az új hatalmi rend első évének mérlege. De var.-e a két jelenségnek köze egymáshoz? Gondolkodók, szakértők, felelősebb hangot megütök természetesen mind tudják azt, hogy ezt az inflációt nem az új rendszer termelte, hanem azt örökölte, és egy év alatt aligha tehetett volna sokat a letöréséért. Azt is ki kell azonban mondanunk, hogy az új kormány, az új pártok és az új parlament nemigen tudták meggyőzni a közvéleményt arról, hogy minden energiájukkal a kedvezőtlen folyamatok megállítása ellen küzdenek. Talán ezért a zavar. Talán ezért ízlelgetjük oly tétován váratlan és békében nyert szabadságunk első évének eredményeit. Többet vártunk? Túl sok illúziónk volt? Mindenesetre az első év elteltével mindenfelől csalódott hangokat hallani. Vannak, akiknek kevés mindez, ami történt, vannak, akik sokallják, de a többség valami mást várt. Azt, hogy a hatalmi viszonyok és szereplők gyökeres megváltozása után nagyon hamar kialakulnak az új rendszer alapvető gazdálkodási, tulajdonosi rendjének megbízható szabályai. Erről azonban szó sincs - egyelőre. Kilátástalan tusák - és belső tisztulási törekvések A márciust végiguralta a korábban megkezdett kárpótlási törvény vitája, s nem látni e küzdelem biztató végét. Több mint négyszáz módosító indítványt nyújtottak be, ami azt jelentené, ha tényleg megvitatnák azokat, hogy nyárig másra nem is futná az időből. Miközben olyan mennyiségű megtárgyalandó törvényjavaslat halmozódott fel, amelynek feldolgozására a jelenlegi keretek egyszerűen nem is adnak alkalmat. Állandósuló vitakérdés a pártok, a parlament és a kormány között az ügyek fontosságának megítélése is. Mindenki érzi, hogy mindez így nincs jól, az új demokrácia alapintézményeit állandó támadások érik a szükségképpen elkövetett hibák sorozatai miatt. * E röviden vázolt belpolitikai patthelyzet természetszerűleg járul hozzá ahhoz, hogy a pártok közötti viszonyok még a korábbihoz képest is kiélezettebbek - de a párton belüli ellentétek is komoly szakítópróbákhoz vezettek. A március egyik legtöbbet kommentált eseménye a legnagyobb párt belső vitáinak nyilvánosság elé kerüléséből adódott. Az MDF-frakció meglehetősen nagy létszámú csoportja (több mint ötven fő, azaz az egész franció mintegy egyharmada) kísérletet tett arra, hogy megváltoztassa saját pártja vezetői összetételét. Nem is annyira e felemásra sikeredett próbálkozás érdemelt figyelmet, hanem az a széles körű sajtó-, rádió- és tévévita, amely az akciót kísérte. Ezen alkalmakkor ugyanis nagy gyakorisággal szólaltak meg az MDF azon liberális képviselői, akiknek tavaszig szinte hangjukat sem lehetett hallani, s maga a vita sokkal mélyebb konfliktusok meglétét sejteti, mintsem néhány vezetői pozíció betöltésének kérdését. A hónap másik látványos politikai küzdelmét a - ki tudja, hányadik - Torgyán-ügy hozta. A kisgazda párti frakcióvezető, Torgyán József ezúttal nemcsak saját kormányával és saját pártjával került szembe, hanem meglepő társadalmi összefogást is képes volt önmagával szemben öszszekovácsoltatni. Egyelőre, úgy tűnik, hogy mennie kell, de az ő ügye ezen a tavaszon messze túlnőtte a szokásos belső párt- és politikai viták szintjét. Legutóbbi fellépéssorozatának társadalmat megosztó hatása ugyanis minden eddiginél világosabban mutatta meg azt, hogy határozott, kétoldali vágyak tapasztalhatóak a nagy nehezen kialkudott, kialakított és nehézkesen működni indult demokratikus intézmények félretolása iránt. Új programok felé Vezérek is lennének már ehhez, támogató tömeg is, adott hozzá az egyre idegesebb közhangulat is - még szerencse, hogy ez volt az a pont, amelyen valamennyi vitázó párt képes volt félretenni az ellentéteik szülte problémákat. 3 abban legalább - még - egyetértenek, hogy a leg-
