Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-04-01 / 4. szám
10 POSTALÁDÁNKBÓL % * Az Új Magyar Hírek postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. ÚJRA A VÍZLÉPCSŐRŐL A bős-nagymarosi vízlépcső megint aktuális, a bősi részt üzembe akarják helyezni. Engedjék meg, hogy egy-két tényt emlékezetbe idézzek. Donaukraftwerk AG (Ausztria) túlzott kártérítési igénye és fenyegetőzésük a bírósággal. Magyarországnak fizetnie kell kétmilliárd-hatszázötvenmillió schillinget; elképesztően nagy összeg! Egy hasonló víziműt Hainburg (Ausztria) az osztrák nép elutasított. Az osztrákok az ő energiaproblémáikat a magyar nép kárán és a magyar föld pusztítása révén akarták megoldani. Kártérítést csak a magyar nép követelhet és nem fordítva. A csehszlovák kormány mindenképpen üzembe akarja venni Bőst, és ki akarja kényszeríteni Nagymarost is. Szlovák fenyegetés a folyamátvezetés csehszlovák területre: ez területfoglalást és határsértést jelent. Annak dacára, hogy a kormány és a parlament Bős-Nagymarost elvetette, ellenfeleink folytatni és befejezni akarják! A veszély fennáll, és ezért a kormánynak és a parlamentnek kötelessége, hogy végérvényesen és egyértelműen befejezze ezt az ügyet. A Bős (Gabcikovo) erőművet annulálni kell, Nagymaros egyáltalán szóba sem kerülhet. TSüft®’ i V t —' Ezt a Bős-Nagymaros-katasztrófát minden erőnkkel el kell hárítanunk. Nem hagyhatjuk, hogy szegény kis Magyarország tovább sorvadjon és tovább pusztuljon. DR. G. FARKASHÁZY DELÉMONT, SVÁJC VANNAK-E MÉG „MUNKAHOLISTÁK”? Földmunkás parasztembernek vagyok egyetlen fia. Egy kitelepített, „ganétaposó bácskai rothadt sváb” ivadéka. A trágyavilla szakszerű kezelése nem segítette elő írói képesítésemet. Olvasni azonban tudok, még magyarul is. így bukkantam rá a szívet tépő cikkre a Magyar Hírekben, Claire Kenneth írta, Karácsony a kitelepítésben címmel. A címet nézve, azt gondoltam, hogy ez biztosan a mi kitelepítésünkkel foglalkozik. Nagyon meghatott és mély együttérzéssel sírtam a mákos bejgli esetén. A nagyvilágon senki sem tudja igazán átérezni, ha nem szenvedett éhséget, megfosztva családjától, megfosztva hajlékától - földi vagyonától és főképpen: szülőhazájától. De vajon mit ér ma megírni a fájdalmat, amit a kitelepítés okozott? Kit érdekel a mai materialista, önző, ki vagyok-mi leszek „új” társadalomban? Batyuval jöttek őseink ez Isten-verte hazánkba. Batyujukkal hozták eszméjét a kitartó, becsületes munkának. Magyarországnak nincs nyugati országrésze, melylyel egyesülni tudna, annak nemzetközileg is erős valutájával. Sok liba, kacsa, disznó kellene ahhoz, hogy egy kis valutát lehessen az országba juttatni. Most kellene a földet imádó, „munkaholista” paraszti kitartó erő, mely mint a múltban - helyrebillenthetné a nagy adóssággal terhelt államkaszszát. MARTIN KRÉM, OSHAWA, ONT., KANADA TÚLÉLŐKETJANÚKAT KERES A TELEVÍZIÓ A Magyar Televízió dokumentumfilmet készít azokról a vétlen áldozatokról, akik a második világháborús harcok, vagy a háborút lezáró békeszerződések következtében „törvényesen” vagy törvénytelenül váltak földönfutóvá, hadifogollyá, kényszerültek többéves fogságra vagy hazájuk végleges elhagyására. Keressük azokat a túlélőket, akik hiteles dokumentumokkal rendelkeznek (fénykép, levél, hivatalos okirat, napló stb.), s azokat, akik hajlandók lennének a kamerák előtt is számot adni emlékeikről. Keressük az 1944. decemberi jugoszláviai mészárlás szemtanúit, a kárpátaljai deportálások túlélőit, a szovjet kényszermunkatáborok egykori lakóit, a Maniu-gárdisták atrocitásainak elszenvedőit, a náci haláltáborokból emigráltakat, a Felvidékről kitelepített magyarokat s a Jugoszláviából és Magyarországról elkergetett sváb családokat. Kérjük, jelentkezzenek mindazok, akik úgy érzik, személyes mondanivalójuk van arról a hatalmas népmozgásról (népmozgatásról), ami a második világháborút követően Kelet- és Közép- Európában végbement. Címünk: Magyar Évszázadok Szerkesztősége, 1810 Budapest, Magyar Televízió. HORTHY ÉS A DON-KANYAR Vegyes érzelmekkel olvastam a Magyar Hírek 1990. évi 22. számában „Valahol Oroszországban” című cikküket a székesfehérvári múzeumról, mely megemlékezik a Don-kanyari magyar hadseregről és sorsáról. Először a pozitívum: legfőbb ideje, hogy emlékművet állítsanak a Második Hadsereg katonáinak, akik a háború alatt borzalmasan messze kerültek hazájuktól, szeretteiktől, nagy számban elestek, súlyosan megsebesültek, aknától, srapnelltől, bombától, gépfegyver- és ágyútűztől és nem utolsósorban a kegyetlen hidegtől. Hazafias érzelmük és honvédesküjük kötelezte őket, hogy részt vegyenek a kampányban. Ismétlem, legfőbb ideje, hogy nekik és szenvedéseiknek emlékművet állítson Magyarország! De mint mindig, megint „átestünk a ló másik oldalára”. Semmi helye nincs ebben a múzeumban a „Legfőbb Hadúrénak, Horthy Miklósnak, aki a Don-kanyarba küldte őket. Akkor, 1941-ben még nem volt német megszállás alatt az ország, Horthy és Bárdossy nem voltak kötelesek a németek mellett harcba szállni. Alig pár hónappal azelőtt Teleki Pál miniszterelnökünk öngyilkos lett, mert Magyarország hagyta magát Jugoszlávia elfoglalásába belesodorni. A kassai bombázás átlátszó provokáció volt, hiszen a szovjeteknek a legkevésbé volt szüksége még egy ország hadseregére ellenük, mikor már a németek épp eléggé nyomták őket! A másik ok lehetett a „bolsevizmus elleni keresztes hadjárat”, de hát ez nem hadi ok, a Szovjetben már volt bolsevizmus 1917 óta, és nem üzentünk nekik hadat! Elvesztettünk katonákat ezerszámra és mi volt az eredmény? A vesztett háború következtében nyakunkba kaptuk a kommunizmust! Hangsúlyozni szeretném, hogy történelmileg tárgyilagos próbálok lenni: Hitler első áldozatai, a csehek és lengyelek éppúgy el lettek nyomva „Sztálin elvtárs legjobb tanítványaitól”, mint mi, akiknek Rákosi jutott. Vagyis 40 év kommunizmusát Magyarországon nem lehet az 1941-es hadüzenet rovására írni. De azt hiszem, a szovjet katonák másképp viselkedtek, mikor cseh területet foglaltak el, mint a magyar
