Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
36 SAJTÓTÜKÖR Soros és a Magyar Nemzet HETI VILACCAZOASAC Több ismert nyugati magyar üzletember kapcsolódott be a magyarországi sajtótermékek anyagi „talpra állításába”. A Magyar Gazdasági Kamara hetilapja ezúttal a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap átalakulását elemzi. A Magyar Nemzet megvétele ügyében Soros György (USA) ajánlatát fogadta el - Andrew Sarlóséval (Kanada) szemben - az eddigi lapgazda, a Hazafias Népfront elnöksége. Eszerint 100 millió forintos alaptőkével részvénytársaság alakul a Magyar Nemzet kiadására. A két külföldi ajánlattevő között - a cikk szerint — állítólag megállapodás van, melynek értelmében a vesztes egyszer s mindenkorra lemond a másik javára a szóban forgó üzletről. Ugyanakkor egy harmadik érdeklődő is jelentkezett: a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Leszögezték, hogy az alapítók a jövőben nem adhatják át a lapot politikai pártoknak, ami azért is figyelemre méltó kinyilatkoztatás, mert a politikai áramlatok ismerői szerint Andrew Sarlós Pozsgay Imre és követőinek nézeteivel rokonszenvez, míg Soros György inkább a Szabad Demokraták Szövetsége köreihez áll közel. Sarlósnak egyébként valószínűleg nem a Magyar Nemzet volt az utolsó lapvásárlási reménye Magyarországon - vélekedik a -Heti Világgazdaság. Budapesten tárgyaltak a Maxwell brit sajtóbirodalom szakértői is. A brit sajtómágnás a kormány egykori napilapja, a Magyar Hírlap részvényeinek 40 százalékos felvásárlására tett szándéknyilatkozatot. Az elképzelések szerint a fennmaradó 60 százalék tulajdonosai a Pallas Kiadó, a napilap szerkesztőségének dolgozói, valamint pénzintézetek, bankok és vállalatok lesznek. Erdély októbere HITEL Kevesen tudják Magyarországon, hogy a budapesti hírek hatására 1956 őszén milyen lényeges változások történtek a romániai magyarság életében. Erről a kevéssé ismert korszakról közöl forrásértékű tanulmányt Juhász László tollából a független irodalmi, társadalmi, kritikai lap.- Az erdélyi magyar egyetemi ifjúság is síkraszállt 1956 őszén az oktatás és a szellemi élet liberalizálásáért - mutat rá a szerző. - Az október végén megtartott kolozsvári diákgyűlés szervezőit pár nappal később letartóztatták és eljárást indítottak ellenük. Az előzményekről tudni kell, hogy a Sztálin halálát követő enyhülés lehetővé tette a régi kapcsolatok felvételét az erdélyi magyarok és magyarországi ismerőseik között. 1955-től ismét kaphattak útlevelet az erdélyiek. 1956 tavaszától kezdve Erdélyben mindenki Budapestre figyelt. Dobay Istvánt, mint az egyetlen romániai magyar nemzetközi jogászt, arra biztatták barátai, hogy dolgozzon ki egy nemzetközi jogi tervet az erdélyi kérdés megoldására. Komáromi Józsefet és Vargha Lászlót Magyarországra küldték, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szelTfemi élet vezetőivel, elsősorban a népiekkel. Felkeresték Ravasz László református püspököt és vejét, Bibó István jogbölcsész professzort. A népi irók közül kapcsolatba léptek Illyéssel, Tamásival, Kodolányival, Sinkával, Veres Péterrel és Németh Lászlóval. Közben Erdélyben is folyt a magyar közvélemény álláspontjának felmérése. Az akkor „kollaboránsnak” tekintett Balogh Edgár véleményére nem voltak kíváncsiak. A magyar forradalom elfojtása után a magyar kérdés az Egyesült Nemzetek Szervezete elé került. Az erdélyi magyarság vezetői úgy gondolták, hogy nekik is csatlakozniuk kell, s megfelelő jogi formában az erdélyi kérdést az ENSZ elé kívánták terjeszteni. Ennek előkészítése érdekében memorandumot juttattak el az erdélyi csoportok vezető képviselőihez. Az erdélyi szociáldemokraták például a független Erdély tervét támogatták. Szabédy László író a románmagyar föderációt tartotta az egyetlen reális megoldásnak, Petru Groza vezetése alatt. A magyar uralom mellett foglalt állást Márton Áron katolikus püspök és Dobry János református teológiai tanár, a cserkészek volt főparancsnoka. Jordáki lajos is a független Erdély mellett nyilatkozott. 1957 februárjában a romániai kihallgatási jegyzőkönyv vezetőjétől értesültek arról, hogy Nagy Imre nem védekezik, hanem magabiztosan indokolja tetteit, s igyekszik meggyőzni kihallgatóit arról, hogy a szocializmus megteremtésének nincs más lehetősége, csak az 56-os magyar út. Nagy Imre helytállásának híre megerősítette az erdélyi magyar vezetőket abban az elhatározásukban, hogy Erdély ügyét az ENSZ elé viszik. Dobay István 1957 március 20-án találkozott Gyulafehérváron Márton Áron püspökkel, és onnan még aznap visszautazott Kolozsvárra. Az állomáson a Securitate- a román titkosrendőrség- emberei várták, és bekísérték az állambiztonsági szervek kolozsvári központjába. Még akkor éjszaka 16 olyan személyt tartóztattak le, akik ellen eljárás indult. A kihallgatok mind románok voltak. Megpróbálták erdélyi tömegmegmozdulásnak feltüntetni az ügyet, de sikertelenül. Hogy megtörjék ellenállásukat, 3 hétre Bukarestbe szállították őket, de az ottani nyomozók sem értek el eredményt. A kihallgatókat nem érdekelte, hogy kik voltak az önálló Erdély hívei. Amikor Jordáki Lajos kijelentette, hogy ő nem kívánja Erdély megosztását, a független Erdély tervét támogatja, nem is helyezték vád alá. A vádhatóság 1957 májusában határozta el, hogy az ügyet a magyar forradalommal hozzák összefüggésbe, és hazaárulás címén emelnek vádat a vizsgálati fogságban lévő személyek ellen. A három fővádlott a már említett Dobay István jogi doktor, Komáromi József ügyvéd, valamint Vargha László református lelkész voltak. Az 1957. szeptember 16-án kezdődött kolozsvári tárgyaláson a román bíróság először vetette fel nyilvánosan az erdélyi kérdést. Sorra kérdezték a vádlottakat, hogy melyik változatot tartják helyesnek. Mindenki fenntartotta a véleményét azután is, hogy megtudták: halálos ítélet fenyegeti őket. Ugyanakkor mindannyian forradalomnak minősítették a Magyarországon történteket. Á tárgyalótermet megtöltő „szekusok” gyakran zavarták a vádlottak előadását. Amikor például az elsőrendű vádlott, Dobay István kiejtette a béke szót, vagy arról beszélt, hogy tervük a román-magyar megbékélést szolgálja, a nyomozók azonnal elkezdtek zajon-
