Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
SAJTÓTÜKÖR 37 gani, dobogni, hogy érthetetlen legyen a vallomása. Az ügyész vádbeszédében az első három vádlottra halálos ítéletet kért. További négyre életfogytiglani kényszermunkát. A többiekre pedig súlyos börtönbüntetést. A Hitel tanulmánya végezetül egy másik, 1958 őszén megrendezett nagy-Beszélgetés Izrael nagykövetével szabású erdélyi kirakatper dokumentumait is ismerteti, amelynek következtében hat romániai magyart végeztek ki. Amikor az 1956-os magyar forradalom vértanúira emlékezünk - hangsúlyozza befejezésül Juhász László -, róluk sem szabad megfeledkeznünk. ÉJ ÉLET gyarországra Izraelből. Azt hiszem, további nyelvtanárokra és tankönyvekre, oktatási felszerelésekre lenne szükség. Az Új Életben közölt interjú végén a magyar zsidóság helyzetéről mondja el véleményét a nagykövet: - Egyrészt óriási változás történik a magyar zsidóságon belül. 1988 márciusa óta, amikor ideérkeztem, tehát kevesebb mint két év alatt, a gondolkodásuk teljesen átalakult. Érdeklődésük a zsidóság, a zsidó ügyek és Izrael iránt fokozódott. Másrészt az antiszemitizmus konkretizálódott. Sokkal érezhetőbb, mint korábban. Mi mindenkit szívesen látunk Izraelben - hangsúlyozza végezetül a nagykövet. - Legyen ez akár olyan ember, aki jövőjét a zsidó államban akarja megalapozni, akár olyan, aki csak arra kiváncsi, hogy milyen országot tudtak építeni maguknak a kintiek az elmúlt negyven év alatt. Reméljük, hogy ezek a látogatások növelni fogják majd a zsidó öntudatot! Könyv az erdélyi zsidóságról ÉLET ES IRODALOM | IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP- Budapesten születtem és jártam iskolába - mondja Shlomo Marom, Izrael magyarországi nagykövete, a magyar izraeliták hetilapjának adott interjújában. - A Zsidó Gimnáziumban végeztem tanulmányaimat. 1944-ben szüléimét és engem is elhurcoltak. Az Óbudai Téglagyárban voltam, majd továbbvittek a bécsi országúton egészen Gönyűig, ahonnan visszahoztak mint 16 éven alulit. Szüleim, családom elpusztult. 1947-ben beiratkoztam a Műegyetem textilmérnöki szakára. 1949- ben Izraelbe távoztam. Az ottani életem munkanélküliséggel kezdődött, segédmunkás, majd katona lettem. Ezredesként vonultam nyugdíjba, ezután kezdődött második karrierem. Washingtoni nagykövetségünk tanácsosa, majd Izraelben a Nemzetbizottsági Kollégium törzskarának tagja voltam. Miután ma már kevesen vannak nálunk, akik hozzám hasonló szinten beszélik a magyar nyelvet, rám esett a választás. Céljairól, terveiről egyebek között a következőket mondja a nagykövet:- Egyrészt az államközi kapcsolatokat igyekszem fejleszteni, mind politikai, mind gazdasági, mind kulturális vonatkozásban. Másrészt igen fontosnak tartom a magyarországi zsidósággal való kapcsolatok ápolását. Negyvenévi elszakítottság után szeretném elmélyíteni a két közösség, az itteni és az izraeli kapcsolatát. A beszélgetés a továbbiakban a nemrégiben helyreállított diplomáciai kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozza: - A magyar kormány és a nép elismeri és vállalja, hogy a külföldön lakó magyarok a magyarság egészéhez tartoznak - mutat rá Shlomo Marom -, anélkül hogy megkérdőjelezné lojalitásukat a befogadó országhoz. Ugyanez fennáll Izrael Államra, amikor a világ zsidóságáról van szó. Nem akarunk beleszólni más országok vagy zsidó közösségek belügyeibe, felelősséget érzünk viszont az iránt, hogy mi történik a különböző zsidó közösségekben. Erősíteni igyekszünk az identitás érzését az emberekben, vagyis azt, hogy senki ne tagadja meg származását és múltját, mert a zsidóságnak semmiféle szégyell ni valója nincs, háromezer éves történelméből kifolyólag. Mind a kormányzat, mind a magánszemélyek részéről együttműködési készséget tapasztalok. A továbbiakban az ivrit nyelv oktatásának helyzetéről esik szó a beszélgetésben.-Jó kezdetről beszélhetünk. Most két tanár is érkezett ebből a célból Ma-Az érdekes beszélgetésben Spielmann Mihály szól a „Források és vallomások a romániai zsidóság történetéhez” című munkájáról, amely Bukarestben jelent meg. A könyv szerzője a nagy múltú marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár főmunkatársa. Az első kötet a kezdetektől az 1700-as évek végéig kíséri végig a mai Románia területén élő zsidóság történeti hagyatékát. A 12. órában született meg ez a könyv - mutat rá Spielmann Mihály -, egy több százezres közösség múltjának a leletmentéseként. Az utolsó pillanatban, amikor még van érdeklődés Romániában is a téma iránt, és létezik még néhány olyan szakértő, aki hivatott és képes is e feladat elvégzésére. Az interjúból megtudhatjuk, hogy a két háború között csaknem egymillió zsidó élt Romániában (az 1930-as népszámlálás szerint mintegy 800 ezer). Erdélyben a Máramarosban és a Partiumban éltek a legnagyobb számban, ahol már a XVIII. századtól kezdve korlátozás nélkül letelepedhettek. A fontos leletmentő tudományos mű sorozattá terebélyesedik: a szerző tervei szerint 1848 előestéjéig „megy” a következő kötet, majd 1848-49 külön kötetet kap. A tervek szerint a monumentális munka izraeli és amerikai segítséggel az angol nyelvterületen is megjelenik majd. Köztudomású, hogy a holocaust után Romániában a megmaradt zsidóság java része a hatvanas években kivándorolt az országból. A beszélgetés végén a napjainkban Romániában élő zsidókról esik szó: Átlagéletkoruk hatvanhetven év. A legutóbbi hitközségi kimutatások szerint húszezer az, aki közülük hitközségi tag, s ennek 40 százaléka Bukarestben él. Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron, Szebenben, Szatmáron élnek egy tömbben annyian, hogy a temetéskor szükséges tíz férfi összejöjjön. Dicsőszentmártonban három család él, s egy ottani öreg zsidó mégis minden pénteken minyant ül. Ez egy olyan egyházi gyászszertartás, amelyhez szintén tíz férfi szükségeltetne. Miért teszi? Ha megkérdik, azt válaszolja: „Magam mögött érzem mind a száz férfit, aki ma már nincsen...”
