Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-07-01 / 13. szám

Ó, MESEBELI AFRIKA 17

...és egy hely, ahol viszont nem ajánlatos kiszállni az autóból. Szafaripark Johannesburg mellett

aki többet akar. Néhányan valóban sokra vitték, vannak az itteni magyarok között gyárosok, üzletemberek, híres művészek. A szolnoki művésztelepről idekerült Borbereki Kovács Zoltán - csodálatos térplasztikákat készít az itteni, különleges színű és fényű kövekből - Dél-Afrika magasan jegyzett szobrásza. Halász László a Johnnies-nak becézett hatalmas Johannesburg Consolidated Investment Company bányaipari részlegének második embere. Híres népdalénekes volt Keleti Éva, és nyilvántartják dr. Récseyt, aki az első vérátömlesztést végezte az országban s Újváry doktort is, aki az első salaktéglát készítette. Martinecz Mihály szerint az itteni magyarságnak harminc százaléka van a „top”-on, és körülbelül tíz százalék lehet, aki nem boldogul. „De ők - teszi hozzá - bárhol lennének a világban, nem boldogulnának.”

A félelem levegője

Dél-Afrika - és ezt a kínzó politikai gondok ellenére sem lehet vitatni - a lehetőségek országa. Száznégy éve, hogy egy George Harrison nevű ember felfedezte az aranyat, s a mai Johannesburg vidékén hetek alatt sátorváros nőtt. Manapság Dél-Afrika 800 ezer kg aranyat termel évente, és csupán az aranyexportból 13 milliárd dollár bevétele van. (Mellékesen Harrison szegény emberként halt meg, mert az első aranyrög után rögtön eladta a bányajogot 10 fontért.) Állítólag kétemeletes házat még harminc évvel ezelőtt is alig lehetett látni errefelé. Állítólag - mert alig hihető mindez, ha kinézünk a városra a Carlton Center ötvenedik emeletéről, az amerikai metropoliszok világát idéző modern épületekre. Johannesburgot Pretoriával olyan kétszer négysávos autópálya köti

össze, ami minden úttervező mérnök álma lehet. Fárasztó sétákat lehet tenni a hatalmas, modern shopping centerekben, tűnődve azon, hogy ugyan hol is van az a sokat hangoztatott árubojkott.

Persze megvannak a kiáltó ellentétek, a város környéki néger gettók sora riasztó látvány. Az apartheidet a látogató azonban nem érzékelheti ma már az utcán. Másfelől az is tény, hogy az úgynevezett piszkos munkákat csak feketék végzik. Hogy ez lenne a jólét ára? Lehetséges. Ám ha nem tetszik, akkor is tudomásul kell venni, hogy egy néger bányász pillanatnyilag többet keres havonta, mint magyarországi tanult kollégája.

A fehérek félelme a feketéktől ugyanakkor lépten-nyomon érezhető, kitapintható. Tapintható a tőkekimenekítési kísérletekben, a különböző „sztorikban”, a lépten-nyomon látszó biztonsági intézkedésekben. A legriasztóbbat