Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-01 / 9. szám
KULTURÁLIS KÖRKÉP 41 falva, Andrásfalva) keletkezését, s másfél évszázados bukovinai életüket. A bukovinai székelyek nemcsak megmaradtak, és magyarságukat őrizték meg generációk során keresztül, de megszaporodva rajokat bocsátottak ki a múlt század 80-as éveitől egészen az I. világháborúig. Először az Al-Duna vidékére, ahol sok nélkülözés után gyökeret eresztettek, s leszármazottaik ma is őrzik székely öntudatukat a Jugoszláviához tartozó Hertelendyfalván, Sándoregyházán és Székelykevén - Pancsova mellett. De eljutottak kisebb-nagyobb csoportjaik az Arad megyei Gyorokra, a Hunyad megyei Dévára, Vajdahunyadra, Csernakeresztúrra, a Szolnok-Doboka megyei Vicére, a Beszterce-Naszód megyei Magyarnemegyére és még jó néhány erdélyi településre. A századforduló után pedig többszáz család vándorolt ki Dél- Amerikába és Kanadába, ahol többségük ugyancsak megtartotta magyarságát mind a mai napig. A trianoni békekötés a Bukovinában élő székely sorsát is megnehezítette. Iskoláikat megszüntették, magyarországi kapcsolataik beszűkültek. A moldvai csángók keserves sorsa várt volna rájuk, ha 1941-ben papjuk, Németh Kálmán, s néhány képviselőjük szorgalmazására, valamint a hazai közvélemény nyomására nem dönt úgy a magyar kormány, hogy hazahozza őket Magyarországra. Nagy volt a bukovinai székelyek boldogsága, de szerencsétlen módon nem az ország belsejébe, hanem a „visszatért” Bácskába telepítették őket, ahonnan három és fél évi békesség után ismét el kellett menekülniük a front és a szerbek elől. Szinte mindenüket hátrahagyva futottak nyugat felé. A székelység szétszóródott a Dunántúl és a Duna-Tisza köze falvaiban, s csak 1945 nyarán sikerült Bodor György kormánybiztosnak összeszednie és letelepítenie őket elsősorban a Völgységi járás falvaiban, a Németországba kitelepített svábok helyére. Bujdosásuk során elhagyták a bukovinai lét úgyszólván minden tárgyi emlékét. De őrzik azt, amit minden megpróbáltatás ellenére megtartottak: meséiket, dalaikat, díszítőművészetüket. (Kiadta a Tolna Megyei Könyvtár, Szerkszárd) HALÁSZ PÉTER Hazádnak rendületlenül Szoboravatás Sárospatakon A nemzet adósságát törlesztették a patakiak, amikor Egressy Béni mellszobrát avatták születésének 175., a Szózat megzenésítésének 150. évfordulóján az ősi kollégium iskolakerti pantheon-sétányán. Egressy Béni 1814. április 21-én született a Borsod megyei Kazincon. Édesapja református prédikátor, akitől elsőként tanulta a zenét. Miskolci elemi iskolái után Sárospatakra ment, ahol Erdélyi Jánossal együtt hallgatták a tudós professzorokat. Édesapja hirtelen halála miatt meg kellett szakítania deákoskodását. Mezőcsáton vállalt tanítóságot, majd egy esztendő múltával Kassa felé vette útját. Innen vándorszínészekkel jutott el Pest-Budára, ahol énekes-színész lett, és a zenei világ mindenese: dalköltő, operaszöveg-író (librettista), népszínműíró és több nyelven beszélő fordító. Dalai igen népszerűek voltak. Különösen barátja, Petőfi verseire komponált szerzeményeit kedvelték. 1848-ban önként jelentkezett Kossuth seregébe. Mint honvéd főhadnagy védte Komárom várát. A szabadságharc után azonban, alig 37 évesen, 1851- ben a tüdőbaj végzett fiatal életével. Zenei munkásságának legmaradandóbb alkotása a Szózat megzenésítése. Másfél évszázada mutatták be művét, a Nemzeti Színház „négyes kara” énekelte. Négy évvel később, amikor pályázatot hirdettek Vörösmarty Szózatának a megzenésítésére, Egressy ezzel a szerzeményével a 22 pályázó közül megnyerte az első díjat. Kelet-Európábán elsőként Egressy Béni új szobra Sárospatakon, Kelemen Kristóf alkotása FOTÓ: FÖLDHÁZI ISTVÁN Erre a kettős évfordulóra emlékeztek Sárospatakon. A Szózat első megzenésített változatának hangjai csendültek fel a város egyesített férfikara tolmácsolásában. Majd Fodor András, József Attila-díjas költő szavalta el „A Szózat szólítója” című versét. Az öreg pataki diák, Béres Ferenc énekművész is szólt az ünneplőkhöz. Béres elindítója és fáradhatatlan „spiritus rectora” volt a közadakozásból emelt Egressy-szobornak. Kelemen Kristóf szobrászművész alkotását Takáts Gyula tanácselnök vette át a város nevében. HÖRCSIK RICHARD Megújult a magyar Wagner Társaság Több mint egy évszázados hagyomány felújításával folytatja annak az egyesületnek a tevékenységét a megújult magyar Richard Wagner Társaság, amelyet 1872-ben alapítottak Pesten. A hazai zeneművészet irányítását Wagner szellemében kívánták előmozdítani, és támogatták színházának a felépítését. A Wagner-kultusz feltárásra, megőrzésre méltó értékeit gondozza, a komolyzene szépségeit népszerűsíti napjainkban a Richard Wagner Társaság, amelyet Kelet-Európában elsőként újítottak fel Budapesten a német zeneköltő életművének tisztelői. A megújult egyesület csatlakozik a világszerte működő Wagnertársaságokhoz, és tagjai évente nemzetközi kongresszuson találkoznak Wolfgang Wagner, Richard Wagner unokájának elnökletével. Az idén május 24-től 27-ig Hanno^ verben kerül sor a kongresszus megrendezésére. (A magyar Wagner Társaság Titkárságának budapesti telefonszáma: 168-9953). ERDŐSI MÁRIA