Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-15 / 8. szám
40 KULTURÁLIS KÖRKÉP Schwajda György drámája Hétköznapi Csoda „A drámának is, a színháznak is szinte minden nap, bár más-más megközelítésben, el kell mondania: még minden tettünk kevés, mindannyian kevesek vagyunk, lehetnénk különbek, cselekedhetnénk különbül, ne mérjük magunkat a gyengébbekhez, mérjük a jobbakhoz” - vallja Schwajda György drámaíró. Ars poeticáját műveiben valósítja meg: a Schwajda-darabok sajátos írói látószögből mutatják meg kínkeserves valóságunk egy-egy szeletét. Egy teljesen megvakult betűszedő, az előírt tízéves munkaviszony híján nem jogosult rokkantsági nyugdíjra. így tehát keresőképesnek nyilváníttatva folytatja munkáját - és korábbi életét. Erről az abszurd helyzetről szól röviden a Csoda, amelyet a budapesti József Attila Színház mutatott be Garas Dezső rendezésében. Nagy Vencel elfogadja a Hivatal döntését, eldobja fehér botját, sötét szemüvegét, és elhatározza: lát. És ha lát, környezete is kénytelen úgy tenni, mintha a betűszedő látna, tovább táplálva így az önámítás illúzióját. Nem tudni tehát pontosan, ki az igazán vak: a szeme világát vesztett betűszedő, vagy pedig a világ, amely kénytelen-kelletlen szemet huny a „csoda” fölött. Garas Dezső Schwajdához hű, csúfondáros, ironikus hangvételű előadást rendezett. Ahogy felmegy a függöny, a magasban, hintán lebegve látjuk Vencel feleségét, Veronikát, aki repes a boldogságtól: másfél szobás, gyönyörű udvari lakása van, fürdőszobaként is használható spájzzal, két szép gyermeke, akik ugyan kissé viszszamaradottak, de sebaj, majd kinövik. Tehát szép az élet, a jövő pedig még szebbnek ígérkezik, hiszen Vencel hamarosan nyugdíjas lesz! Addig azonban történik egy s más. Például Vencel visszamegy a nyomdába, ahol a brigádja - a szocialista brigádmozgalom közösségi jelszavaihoz híven - halálra dolgozza magát annak érdekében, hogy helyrehozza a vak betűszedő által tönkretett szedést. A szakszervezeti titkár soron kívül Trabantot szerez a vak fiatalembernek. Még a jogosítványra is összedobják a pénzt: minden kapható, csak tudni kell, kinél és mennyiért. Tragikum és komikum ölelkezik egymással a sodró tempójú, abszurd előadásban. Garas biztonsággal egyensúlyoz a vidámság és a dráma határmezsgyéjén. Kitűnő partnerek valósítják meg rendezői elképzeléseit, elsősorban Gáspár Sándor, minden mozdulatával, arcjátékával meggyőző erővel hitelesíti a látást mímelő Vencelt. Bánsági Ildikó Veronikája napsugaras alakítás: fakópongyolás, konyhaszagú proliasszony, akinek feje fölött glória dereng. TARJÁN VERA Gáspár Sándor a „Csoda" című dráma előadásán, a József Attila Színházban FOTÓ: GARAS DÁNIEL A címszerepben: Malcsiner Péter Film az 56-os forradalomról A Halálraítélt Az elmúlt harminchárom-harmincnégy évben csupán sejtetni lehetett - bármily konszolidáltnak is kiáltották ki a hatvanashetvenes éveket - az 1956- os esztendőben történt tragikus események valódi igazságát. Persze születtek alkotások, amelyekben azonban mindvégig csakis negatív hősként kellett feltüntetni a forradalom szenvedő, netán aktív alakjait. Az 1989-es esztendő, nem csupán a köztársaság kikiáltásával, hanem a közelmúlt történelmének hiteles feltárásával új lehetőségeket hozott a művészetekben is. Ennek egyik igen jellegzetes alkotása Zsombolyai János filmje, a Halálraítélt, amely a XXII. Magyar Filmszemlén a játékfilm-kategória díját kapta. Ez a film - először a magyar filmtörténetben - világos képet mutat az 1956-os forradalmi események következményeiről, és az előzményekről is szól. A Halálraítélt egy fiatal mérnök, akinek huszonéves életébe már többször is beleszólt a „történelem”, vagy legalábbis az országban uralkodó mindenkori hatalmak. Az ötvenes évek elején koncepciós vád alapján szabotázs miatt letartóztatják. Ezt ugyan megússza, de kollégája, barátja és egyben szerelmi riválisa nem. Ugyanis az említett mérnököt - csak azért, mert nem volt hajlandó hami-Zsombolyai János, a film rendezője san, koholt vádak alapján önmaga és társai ellen vallani - brutálisan meggyilkolták a börtönben. Ugyanis éhségsztrájkkal tiltakozott fogva tartása ellen, s a mesterséges tápláláskor a tüdejére vezették a csövet... A főhős 1958-ban - amikor már látszólag rendeződött az élete - ismét az ÁVH karmai közé kerül. Semmiért ítélik halálra. Csak azért, mert egy fényképen fegyverrel a kezében látható. Azzal a fegyverrel, amit soha nem használt. Az az ember, aki
