Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-15 / 8. szám
24 KILÁTÓ Geológus teológus Közös imádsággal kezdődik a farsangi uzsonna is sen” hamarosan kitessékelték az egyik budapesti turistaegyesületből. Ezután az ifjú pár Tiszaszederkényre költözött, ahol végre lakáshoz juthattak. A vasas szakmunkás férj a városi turistaszakosztály vezetője lett, de világnézete - különös tekintettel „magas” társadalmi tisztségére - itt is kivívta az ostobák nemtetszését, így lett először Bállá Károlyból, majd feleségéből és fiából amerikai magyar, s e történet felidézése s a mai napig fel-feltörő honvágy könnyeket fakasztott az óvónő szeméből. E könnyek azonban a Gondviselésnek is szóltak. Hisz’ nem csodálatos-e, hogy egy, a szakmájáért rajongó magyar óvónő, „mintha mi sem történt volna”, az óceán túlpartján is élhet hivatásának, ott is magyar óvónő lehet. A tizenöt év alatt oly dolgot is megélt, hogy környékbeli, tősgyökeres amerikaiak gyerekeivel énekeltette a Kodály-dalokat. A szülők úgy gondolkodtak - meséli Bállá Károlyné -, miért is ne tanuljon meg gyermekük játszva egy idegen nyelvet, s miért is ne legyen ez a magyar, ha már oly szép számban élnek errefelé magyarok. * Tizenöt éves a magyar óvoda az amerikai New Brunswickban. Hány évet él még? Kell-e bánkódni, ha lassan elsorvad, örülni, ha soká marad fenn? Ne babusgathasson, taníthasson magyar gyerekeket Ági néni Amerikában, holott szívvel, szakértelemmel teszi? Legyen tehát folyamatos utánpótlása az óvodának? Kikből? Honnan? Magyarországról? Erdélyből? A Délvidékről? Újamerikások gyerekeiből? Bizony, nem lenne jó... Nem várják ezt sem a Szent László-templom, sem a református gyülekezet hívei. Am amiben itt is, ott is jó szívvel bízhatunk: Ági néni első, ma már egyetemista korú növendékei, a felnőtt korba lépő amerikai magyar cserkészgenerációk gondoskodnak az utánpótlásról... BALÁZS ISTVÁN Szinte látom, hogyan intene izzó szeme rosszalló pillantásával, széles tenyerével, kisujján az acélgyűrűvel: ne foglalkozzunk vele, nem ő a fontos, hanem az ügy, amelyet szolgál. Mikor az utolsó napon átadtuk amerikai barátommal a nevére szóló ajánlásokkal a Magyarországról szóló képeskönyvet s a magyar nyelv történetének népszerű összefoglalását, megköszönte, s már vitte is a parókia közös kincseihez:- Ez nem az enyém, helytelen a nevemnek szóló ajánlás: ez a híveké, az egész templomé.. Az utolsó reggelinél is arról beszélt a tea mellett Fülöp József atya a parókia takaros étkezőkonyhájában: milyen hátrányos, sőt talán veszélyes az, hogy egy lelkész valahol hosszabb ideig marad. Kezd kialakulni a személyes nimbusza, s az ügy, az Isten ügye helyett ő kezd központtá válni a templomban s a gyülekezetben. Pedig a kanadai Hamilton magyar gyülekezetében Isten ügye is éppen őáltala vált középponttá, akárcsak a magyarság ügye. S mint megtudtuk (persze nem őtőle): a jezsuita rend hagyományaihoz híven valóban át akarták már helyezni - sőt át is helyezték már más gyülekezetbe -, de a hívek visszakönyörögték. Miért? Sok szó esik ma nálunk a hiteles emberekről. A hit és a hitel - hadd beszéljen belőlem egy kicsit a nyelvész - egy közös tőről sarjadt, ahogy a hisz és a hű, meg a hív is ebbe a rokonságba tartozik. A hamiltoni Szent István-templom magyar gyülekezetének papja hiteles ember. Ebben van lenyűgöző varázsa. Először itt, a Church of St. Stephan of Hungary - a Magyarországi Szent István temploma - vasárnap délelőtti miséjén láttam s hallottam őt, ahol a budapesti Vándorkórus, amelynek kísérője-
