Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-04-01 / 7. szám

A TŐKÉS CSALÁD TAVASZA 33

Ifjú Tőkés István: A sok testvér erő és gazdagság

Amikor elindultunk a templomba, mindig volt velünk egy babakocsi és négyen-öten gyerekek körülötte. így élnek emlékezetemben a vasárnapok. Őszintén szólva, kamaszkorunkban bizony más dolgunk is lett volna, de tudtuk, a szüléink elvárják tőlünk, hogy vasárnap ne múljon el templom nélkül, és valahogy természetes volt az engedelmeskedés. Épp a húgom fogalmazta meg igen szépen egyik legutóbbi levelében, hogy az a kis plusz, amit a vallásos neveléssel kaptunk, milyen fantasztikus nagy plusszá vált az idők múlásával.

*

Édesapám sose vert meg minket. Csak amikor hívott bennünket az udvarról, hogy Erzsébet, István, Anna, András, Eszter - vacsorázni! -, és nem mentünk be azonnal, akkor kaptunk egy olyan vicces fenekest, ahogy mentünk be az ajtón. Ha valami rossz fát tettünk a tűzre, apám napokig nem beszélt velünk. Édesanyámmal „tárgyaltunk”, ő volt a közbenjáró, mondta, bocsánatot kell kémünk. Hát, ez volt a legrémesebb büntetés... Mondtuk is sokszor, inkább verjen meg...!

*

Hál’ istennek, mindannyian jó tanulók voltunk, és ezt se erőszakolták ránk. De tudtuk: papgyerekként csak úgy számíthatunk továbbtanulásra, ha az elsők között vagyunk. Mind a nyolcán egyetemet végeztünk. Én is még Kolozsváron lettem mérnök. Itt,

1. Az első istentisztelet

a forradalom után

2. Tőkés Lászlóné, Edith

3.-4. Tisztelgés a temesvári áldozatok emléke előtt

Kanadában már csak egy mesteri fokozatot szereztem a diplomámhoz. Amikor eljöttem, kilenc évvel ifjabb László öcsém megjegyzése volt a legfájdalmasabb. Csak annyit üzent, hogy rosszabb vagyok, mint Varga. Ő volt az a magyar focista, aki a mexikói olimpiáról lelépett... Hét-nyolc év telt el, hogy tisztázni tudtuk: miért nem mindegy nekem, hogy Romániában dolgozom, mondjuk egy vízi erőműnél, vagy külföldön, igényesebb munkán, s hogy megértette: így is tudok tenni népemért.

4

Anyám és apám: két különböző erdélyi magyar típus. Apám a távoli Székelyföld keménységét, okosságát hozta. S mivel a román világtól meglehetős elszigeteltségben éltek, benne semmiféle nyomát nem leltük valamiféle túlzó nemzeti öntudatnak. Édesanyám - ő mezőségi papleány voít - közvetlenebbül élte meg a román-magyar világok egymást váltásait. Ott mindenki a saját bőrén érezte a magyarságát. Tehát édesanyámnak ezért volt erőteljesebb, patetikusabb, édesapámnak pedig valahogy nagystílűbb a magyarsága, és ez a kettősség is nagyon hasznos volt emberré válásunk folyamatában.