Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
Mátyás igazságot tesz (1900. mesekönyv) borúra fecsérli el, és eközben a török pusztítja az országot (Dubnici krónika). Az ismeretlen felháborodása érthető: 1474-ben egy török csapat ugyanis elpusztította Nagyváradot. A legérdekesebben közvetlenül Mátyás halála után egy francia államférfi, Philippe de Commynes foglalta össze a magyar király jellemzését. Európa legjelentősebb uralkodói közé sorolja, előadja győzelmeit, hódításait, Bécs elfoglalását, majd így folytatja: „Olyan király volt, aki épp oly bölcsen intézte ügyeit békeidőben, mint háborúban. Napjai végén, mivel nem kellett már ellenségtől tartania, nagyon pompakedvelővé vált... Minden ügy tőle függött vagy parancsától. Nagyon féltek tőle, mert kegyetlenné vált...” Commynes tárgyilagos szemlélő volt, csak azt nem tudjuk, hogy véleménye negatív kicsengése melyik társadalmi réteg nézetét tükrözi. Kié legyen a hatalom? Mátyás trónra léptekor Magyarország helyzete katasztrofálisnak látszott, utódjára mégis egy Európa-szerte megbecsült birodalmat tudott hagyni. Ez már önmagában is mutatja, hogy nem mindennapi tehetségű uralkodó volt. Röviden idézzük fel az ország helyzetét 1458-ban, Mátyás meg-MÜLTÜNK, TÖRTÉNELMÜNK 21 választásakor. Polgárháborús állapotok, a Felvidék nagy részén a Giskra vezette cseh huszita katonáké a hatalom, az ország nyugati részét III. Frigyes császár tartja megszállva, nála van a szent korona is. A Délvidéken várni lehet a török támadást, az ország területén belül pedig háromtucatnyi nagybirtokos igyekszik hatalmát mások rovására kiterjeszteni. Csak néhány adat: annak ellenére, hogy Mátyás atyai öröksége révén az ország legnagyobb birtokosa volt, az ország várainak mindössze 10 százaléka az övé. Az egyháziak birtokolták a várak 10,3 százalékát, a mágnások 44,7 százalékát, külföldi kézre került 13,1 százalék. A többi vár a nemeseké volt. Pedig a középkorban a vár jelentette a hatalmat, s minthogy a nagyurak tekintélyes nemeseket fogadtak a szolgálatukba, gyakorlatilag a világi nagybirtokosok ellenőrizték az országnak több mint a felét. 1490-ben, Mátyás halálakor a király részesedése a várakból 18,6 százalékra emelkedett, a világi nagybirtokosok csaknem megőrizték hatalmukat: a várak 41,5 százaléka maradt az övék, viszont szinte alig volt már külföldi kézen levő vár. A királyi hatalom némi növekedése ellenére a nagybirtok maradt a döntő erő az országban, és így szinte hihetetlen, hogy Mátyás mégis olyan mértékben tudta akaratát keresztülvinni, ahogyan azt a történelemből tudjuk. Ebből egy következtetés nyilvánvaló: az uralkodónak meg kellett akadályoznia, hogy a nagybirtokosok összefogjanak ellene, különben meg tudták volna hiúsítani kormányzását. Nem véletlen tehát, hogy Mátyás valamennyi nagybirtokos ellenfelének - köztük nyílt lázadóknak is - kegyelmet adott, a felkelő köznemeseket pedig kivégeztette. Vigyáznia kellett ugyanis, hogy ne alakuljon ki vele szemben az arisztokrácia egysége. További lehetőségeket nyújtott a királyi hatalom erősítésére a katasztrofális 1458-as helyzet. A Felvidék megtisztítása Giskra csapataitól, a déli határvonal megvédése a török ellen valamennyi társadalmi réteg közös