Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
22 MONDA ÉS VALÓSÁG Miniatúra a londoni Corvin-kódexben érdeke volt. Mivel ehhez katona és fegyver kellett, ez pedig pénz nélkül nem állt rendelkezésre, a rendek - főpapok, főurak, nemesek, városok - hajlandóak voltak rendkívüli adót megszavazni. Ez ötszöröse lett a korábbi rendes adónak: egy forintot jelentett jobbágyportánként. (Két forintba került egy ökör.) Mátyás 1458— 1490 között csupán egyetlen évben nem szedett rendkívüli adót, viszont olykor évente kétszer is sor került az adókivetésre. Az adó révén zsoldossereghez jutott a király, erre támaszkodva újra megszavaztathatta az adót. A katonaságot azonban állandóan foglalkoztatnia kellett, következtek tehát a háborúk. (Még a rendkívüli adó sem lett volna elegendő annyi katona rendszeres fizetésére, amennyit a király tartott. A gazdag cseh tartományokban vagy Ausztriában a zsoldosok tehát a zsákmányból kárpótolhatták magukat.) A háborúkban viszont foglalkoztatni lehetett a nagybirtokosok egy részét is, akik így érdekeltté váltak a királyi politika megvalósításában. Végvárak a török ellen Emellett Mátyás szinte „koalíciós alapon” kormányzott. Hol az országgyűlésen összegyűlt köznemesekkel fogott össze a nagyurak egyik csoportjával szemben, hol pedig a főpapokból Portré a Bécsi Műtörténelmi Múzeum Ambrasi-gyűjteményéből (XVIII. század) és a főurakból álló királyi tanácscsal döntött el olyan ügyeket, amelyekben az országgyűlés lett volna illetékes. A királyi politikát támogatók és ellenzők köre ugyan állandóan változott, de a többség mindig a királyi oldalon állt. Ez a politika lehetővé, sőt szükségessé tette a nyugati háborúkat: Morvaország, Szilézia, Lausitz és Alsó-Ausztria elfoglalását. (Nem hanyagolható el Mátyás hadvezéri tehetsége sem!) A legfontosabb eredményt Mátyás az országhatár török elleni biztosításával érte el. Arra hamar rájött a király, hogy Magyarország képtelen offenzív háborút folytatni a törökök ellen. (A szultánnak két és félszer több volt a bevétele, mint Magyarországé - a magas adóterhek ellenére.) Sikerült azonban a már Zsigmond király (1387-1437) által megkezdett déli végvárrendszert teljesen kiépíttetnie, ez pedig még ötven éven át biztosította Magyarország védelmét. Mindezeket az eredményeket a jobbágyokat sújtó adóterhek segítségével érte el. A Dubnici krónika ismeretlen szerzője a pillanatnyi helyzetet tehát helyesen értékelte: a nép csak a terheket érezte, de nem látta a királyi politika hasznát. A köznemesség pedig Mátyás kegyetlenségére gondolt: az 1467-es erdélyi lázadás után kivégzett nemesekre. A nagyurak - megszabadulva a bel-Rubens festménye Mátyás királyról BARNAFÖLDI GÄBOR REPRODUKCIÓI ső és külső ellenségtől - élvezni akarták hatalmukat. így érthetők meg igazán a Mátyással szemben táplált, nem éppen rokonszenvező kortársi nézetek. A néphagyomány igazsága Mátyás birodalma halála után összeomlott. Ez különben a kialakult helyzettel teljesen megmagyarázható, és nem kell ezért a nagyurak között bűnbakokat keresni. Az állandó háborús helyzetben elszegényedett az ország. A háborúzásokat be kellett fejezni, ez pedig a katonaság elbocsátását, és így a királyi hatalom gyengülését hozta magával. Az összeomlás után azonban rövidesen kiderült, hogy mindenki helyzete megrosszabbodott, az ország pedig nem képes védekezni a török ellen. Ezért gondoltak vissza nosztalgiával Mátyás korára, mint az utolsó olyan évtizedekre, amikor a határokon belül még viszonylagos nyugalom és rend volt. A néphagyománynak tehát nem azért van igaza, mintha Mátyás valóban igazságszolgáltató király lett volna, hanem azért, mert utána minden rosszabbodott. A király - alapjában véve jelentéktelen belső támasszal - létrehozott egy működőképes, hatalmas birodalmat. A néphagyomány pedig mindezeket honorálja ... KUBINYI ANDRÁS
