Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-15 / 22. szám
26 A HATÁR TÚLOLDALÁN VAJDASÁGI TÖPRENGÉSEK Segítség! Eltűnnek az iskolából a gyerekek! „Negyven esztendeje, amikor a szilágyi iskolába kerültem, 280 beiratkozott tanulónk volt - emlékszik vissza a zömében magyarlakta falu magyar tanítási nyelvű általános iskolájának nyugalomba vonulni készülő igazgatója. - Ma éppen harmadennyien járnak ide. Az átlagos osztálylétszám kereken tíz, de akad olyan tanterem, amelyikben még ennyien sem koptatják a padokat." Furcsa hely ez a Vajdaság. Ahány emberrel találkoztam - annyi statisztikus. Lehetett a foglalkozása pedagógus vagy mérnök, újságíró vagy muzeológus, gazdálkodó vagy boltos, előbb vagy utóbb, de előhozakodott a fenyegető adatokkal: 1961 és 1970 között öt, 1971 és 1980 között pedig már tíz százalékkal csökkent a vajdasági magyarság lélekszáma.- De ez szinte semmi - így folytatták a legtöbben mert e húsz esztendő alatt a magyar tannyelvű általános iskolába járó gyermekek több mint 30 százalékkal fogyatkoztak meg.- És ahogyan a gyermekek fogynak, úgy zárnak be a magyar iskolák - hallom Kővári Árpád zombori újságírótól. - Az 1988-as statisztikai évkönyv szerint a Szerb Köztársaságban az 1966/67-es tanévben 197 iskolánk volt, 1986/87-ben pedig már csak 127.- Újvidéken, amikor idejöttem, azaz tizennyolc éve, két tannyelvű általános iskola volt öt - számolt a vajdasági főváros pedagógiai intézetének tanügyi tanácsosa, Saffer Veronika -, ma pedig van összesen három! A diák nem vész el, csak.. A számok, akármennyire riasztóak is, mégsem oly megdöbbentőek, mint az eleven tapasztalat. A szilágyi iskola hetedik osztályába beültem egy kicsit órát hallgatni. Tágas, levegős volt a terem. De mennyire tágas, de mennyire levegős! Összesen kilenc tanuló ücsörgött benne. És nem volt influenzajárvány, ennyi a teljes, hiánytalan létszám! Eszembe jut, hogy egy este végigsétáltam a zombori főutcán. Közeledett az iskolaév vége, s ahogyan mindenütt, itt is majd’ minden kirakatban az érettségi tablók foglalták el a fő helyet. Akadt közöttük magyar, illetve kétnyelvű is néhány, de a legtöbbje, bizony, egy nyelven szólt a szemlélőhöz, és meglehetősen furcsa volt a cirill írásból kihámozni a Kovács vagy a Molnár nevet.- Elvándorlás, kivándorlás, egyke, vegyes házasság - sorjázzák az okokat a vajdaságiak. A kisebb településekből a nagyobbak felé való áramlás - világjelenség. Legalábbis egy ideig. A nyelvi, vallási, nemzetiségi kasztosodás megszűntének pedig egyenesen örülnünk kéne. Ä magyarul tanuló gyermekek száma azonban nemcsak az imént listába vett - talán objektívnak is nevezhető - okok miatt fogy.- Órszálláson lakom, a gyerekeim a tőlünk tizenkét kilométerre lévő Nemeslibicsre ingáznak, mert helyben nincs magyar általános iskola - mondta Tóth László, a Magyar Szó zombori szerkesztőségében. - Pedig negyvenkét olyan gyerek van a településen, összeszámláltam, aki magyar, tehát megtölthetné egy anyanyelvi iskola első négy osztályát. És hiába az új rendelkezés, miszerint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége által követelt nyolc helyett kilenc gimnáziumban nyílhat az ősztől magyar tagozat, az aggodalom kettős, pedig már annak a ténynek, hogy ismét lesznek Szerbiában gimnáziumok, és ezzel együtt a túlontúl szűk szakterületekre specializált szakközépiskolák technikumfélékké alakulnak át, mindenki örülhetne. De...- A rendelkezés azt mondja ki, hogy a kilenc kijelölt gimnáziumban nyílhat magyar tagozat, s nem azt, hogy magyar tagozatot kell nyitni - mondta Ágoston András, a VMDK elnöke.-Sokan azért tartanak a gimnáziumtól, mert egyelőre nem tudni, mire képesít - vélekedett a szakember, Marjanovics László, a szabadkai pedagógiai intézet munkatársa. - Mindenki nem kerülhet egyetemre, már csak ezért is jó lenne tudni, melyek azok a szakmák, amelyekre csakis gimnáziumi érettségivel lehet bekerülni. Szóval akadnak, akik az új rendelet értelmezésétől, illetve félreértelmezésétől, végrehajtásától féltik az anyanyelvi oktatást. De
