Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-15 / 22. szám

Fáklyás felvonulással, ekhós szekéren elindult a Várba a Lánchídon át a színészek menete

jes jelenét, fölragyogtatva menynyi érdekes, színes, gazdag tehetségű és jobb sorsra érdemes művésszel büszkélkedhetünk... Ünnepeljük meg együtt a magyar színház eddigi kétszáz évét, hogy a következő kétszáz, ismét keservesnek ígérkező esztendő is több fényes napot szerezzen, mint komorságot! Legalább ezen az egy napon a színházi emberek egymás torka helyett fogják meg egymás kezét!... Tegyük egyetlen napra félre a sérelmeinket! Egyesítsük színészetünk minden státusban lévő és állás nélküli tehetségét! Mutassuk föl a magyar színészet szépségét, vonzását és etikai erejét! Kérlek, vegyél részt közös ünnepségünkön! Nem hiányozhatsz erről a közös tehetségtüntetésről! Várlak, testvéri szeretettel köszöntve.”

A BLAHA LUJZA TÉRTŐL A VÁRSZÍNHÁZIG

És eljött a nap: 1990. augusztus 24. Még szinte nappali fényben ragyogott a város, amikor este hét óra tájt gyülekezni kezdtek a színészek a Blaha Lujza téren, az oly fájdalmasan csúfos véget ért Nemzeti Színház (1965-ben bontották le a metróépítkezésre hivatkozva, azzal az ígérettel, hogy rövid időn belül új épül helyette) helyén. Cserhalmi György, a Nemzeti Színház művésze intézett itt szót társaihoz. A nemzet színházáról beszélt: „Nyolcvankét éve ideiglenesen albérlő a nemzet első színháza. Azóta földönfutó. Menhelyeken szállhat meg ideig-óráig.” Azután arra az épületre emlékezett, amelynek a helyén álltunk: „A színház erősen tartotta magát. Úgy kellett fölrobbantani életerős korában. Ennek huszonöt éve. A magyar színészet 175. születésnapi ajándékául robbantották föl. Nem ideiglenesen. Örökkévalóan. Kétszáz évesek vagyunk. Most sincs Nemzetink.” Mire Cserhalmi szavai véget értek, már nemcsak a színészek hallgatták, hanem azok az érdeklődők is, akik együtt indultak a fáklyás fölvonulás színhelyeire.

A következő állomás az első Nemzeti - a Pesti Magyar Színház - egykori terére, a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkára vezetett, amelyet Grassalkovich herceg azzal a kikötéssel adományozott, hogy csakis színház céljaira használható föl. Azt a színházat 1913-ban bontották le. S amint Koltai Róbert, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze emlékeztetett rá, eleddig „senki sem merte elvenni a színészek megszentelt telkét, a Nemzeti Színház tulajdonát. Csak most... Svédmagyar kereskedelmi vállalkozás épít itt erődítményt... A kultúrára telepedő kalmárszellem jelképeként.”

Nos, menjünk tovább... Irány az Erzsébet tér, a leendő Nemzeti Színház egyik tervezett helyszíne. Itt hangzottak föl Kaszás Gergő keserű szavai: „Most végeztem a Színművészeti Főiskolán. Amikor nyolcvankét éves leszek, akkor sem lesz itt Nemzeti Színház!”

S a menet halad tovább, át a Lánchídon, a csillagos ég alatt ezernyi fáklya fénye ragyog, s föl