Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-01 / 21. szám
28 KILÁTÓ Karácsony este a Vöröskereszt, az Üdvhadsereg és más adakozók vendégül látták a clochard-okat a Pont Neuf alatt. Hosszú asztalokat terítettek, vashordókban faszénparázs izzott, és ezek a szakállas, toprongyos alakok a parázs gyér fényében festői látványt nyújtottak. Mintha a „Csodák udvara” kelt volna életre Victor Hugo „A párizsi Notre Dame” című regényéből. Miklós barátunk itt érett igazi művésszé és a mélyebb összefüggéseket felismerő, gondolkodó emberré. A tibeti„testvír" A párizsi Fehér Lóban szobaszomszédja volt négy esztendeig egy fiatal kis tibeti láma, akit egyházi felettesei a francia nyelv és irodalom tanulmányozására küldtek a Sorbonne-ra. Az udvarias emberke akkor már beszélt mongolul, oroszul, három kínai dialektusban, angolul, franciául, és mint Miklós legnagyobb csodálkozására kiderült, magyarul is.- „Testvírnek” szólított, és az általa beszélt magyar nyelvet értettem is, meg nem is - mondja Miklós. Jól ismerte az európai népek történetét, és sokat beszélt a mi népünk eredetéről, őstörténetéről, hitvilágáról is. Úgy vélte, hogy sem az úgynevezett árja, sem a sumér, sem pedig a finn eredetű népekkel nem vagyunk rokonságban. Krisztus előtt mintegy négy évezreddel, az Indus folyó turáni fennsíknak nevezett forrásvidékén két testvérnép lakott, az uriaiak és a kurusok, és fővárosuk Attok volt. Valami trónviszály miatt egyszer véres belháborúba keveredtek egymással, mígnem legyengülve, mindkét nép elvándorolt ősi szálláshelyéről. Azóta nevezik a ti nyelveteken - mondta a tibeti - a testvérharcot „turáni attok”-nak, azaz turáni átoknak. Szerinte, mi magyarok e két nép keveredéséből származunk és a gotokkal vagyunk rokonságban. Ismert történelmünk pedig ettől a szétválástól számítható.- Amit ez a kis tibeti papocska mesélt nekem, az volt az én egyetemem, és életre szóló élményem Mika mester, azaz Tóth Miklós festő művész Auguste Renoir emlékműve előtt, Cagnes sur Mer-ben is egyben - mondja Miklós. - Nemcsak későbbi gondolkodásomat, hanem festői stílusomat is meghatározta. Mikának szólított, és négy esztendeig tartott a barátságunk. Uria legyőzte Párizst Amikor a párizsi nyirkosság kikezdte az ízületeit, Miklós egy Dési Zoltán nevű idősebb erdélyi festő hívására Cagnes sur Merbe, a Cőte d’Azur egyik kedves üdülővároskájába látogatott. Pontosabban, falusi mellékutakon lepöfögött egy rossz autómatuzsálemmel, mert vadonatúj mikrobuszát az 1968-as diáklázadás során Párizsban porig égették az anarchisták. A pompás vidék hamarosan legyőzte barátunkban Párizst, és előbb szobát bérelt Dési házában, majd önállósította magát, és végképp letelepedett a Grimaldiak egykori birtokán. Noha, egyéni művészetével máig sem hagyott fel, aranykezű restaurátorként vált a szélesebb vidéken ismertté. Híres műgyűjtők remekműveik orvoslását bízzák rá. Látogatásomkor éppen egy valódi Greco-képen készült eltüntetni a századok vasfogának nyomait, és felesége unszolására megmutatta a Negresco nevű nizzai luxushotel dísztermében a francia királyok hatalmas portréit, amelyek szintén az ő keze által kapták vissza pompázatos eredeti színeiket. Tóth Miklós kiváló festő és restaurátor, de ha szerény ember létére mégis büszke valamire, akkor az a néhány éve általa alapított, Azuria nevű kulturális és művészeti társulás, amely az avantgárd és különféle jelenkori izmusok ürügyén jelentkező művészeti kóklerséggel szemben, nem kevesebbet határozott el, minthogy az emberről és az embernek szóló művészetet visszahelyezze eredeti tisztességébe. Az Azuria érdekképviseleti szervezet és szellemi társulás, továbbképző fórum és vitaklub is egyben, de Mika mester mindennél fontosabb feladatának tekinti az ifjú tehetségek tanítását, menedzselését s a francia-magyar kapcsolatok ápolását, elmélyítését. Utóbbiban roppant energikus és rokonszenves francia felesége, Astrid asszony a legelső segítőtársa, aki rendkívül sokat tesz hazánk népszerűsítéséért egy olyan közegben, ahol még hírünket is alig hallották. Miklós tanítványai is elkötelezett „magyarokká” válnak a mesterük mellett, mert mire megtanulják a festészet műhelytitkait, a magyar kultúrából és történelemből is „lehallgatnak” nála néhány szemesztert. A két legtehetségesebb tanítvány, a szegről-végről magyar származású Calixte Blanquer és Florence Monllor munkáit budapesti kiállításon is be akarja mutatni a mester. Miközben megtiltja, hogy valamelyik saját képét is mellékeljük a róla, róluk szóló cikkhez, önmagát kizárólag szervezőnek, propagátornak kívánja feltüntetni. Minden igyekezete valóban csak arra irányul, hogy az általa létrehozott szervezetet bemutathassa az óhaza közönségének. És hogy miért Azuria a társaság neve?- Nos, azért - feleli Mika-Miklós - mert az én drága tibeti mesterem azt tanította, hogy Európa legősibb neve „Az Uria” volt. Kép és szöveg: PUSZTASZERI LÁSZLÓ
