Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-01 / 21. szám

KILÁTÓ 27

Francia feleségével, a magyar szívű Astriddal

ra leeresztették, és ő visszatérhetett a balesetvédelmi tábláihoz. Nem keresett rosszul, szép, háromszobás lakást rendezett be a belvárosi Városház utcában, és még egy öreg Ford kocsira is futotta a jövedelméből.

Csak hát a művész nehezen viseli a korlátozásokat, kivált ha mindenre van módja, csak éppen a szíve, hajlama szerinti művészetre nem. Amikor 1965-ben apja németországi látogatásra hívta meg, elhatározta, hogy nem tér vissza többé Magyarországra. Kiderült azonban, hogy a dolog nem annyira egyszerű. Meghívólevél ide, költségtérítés oda, kislányával együtt csak akkor kapott útlevelet, amikor lakását és autóját egy korrupt belügyi tisztviselőre testálta. A megállapodást követően azonnal fellebbentették előtte a vasfüggönyt. Belügyi autóval kivitték őket a Vigadó téri hajóállomásra, és a Sirálynak nevezett szárnyashajón kiküldték Bécsbe. Innen Frankfurt am Mainba utazott az apjához, majd egy év múltán Franciaországba, amely iránt a nagyapa elbeszélései alapján valóságos nosztalgiát érzett. Ámbár franciául csak anynyit tudott, hogy „Bon jour”, és „je t’aime”, ami - mint tréfásan mondotta - már elegendő tőke volt egy szorgalmas fiatalember számára.

A clochard-ok karácsonya

Az áhított Párizs, természetesen nem a fényeivel, luxusával vette körül a jövevényt. Ámde Miklós, Balzac ifjú hőséhez hasonlóan vélekedett, és üres zsebbel, korgó gyomorral is nyomban elhatározta, hogy meghódítja a

várost, és csak azért is viszi valamire. A hódítás azzal kezdődött, hogy szobát bérelt a Fehér Lóhoz címzett nyomorult hotelban a Montmartre-on. Az első emeleten a szokásos bordélyház működött, a második emelet volt az átutazó vendégeké, a harmadikon a penzióvendégek, a negyediken pedig a vékonypénzű diákok és festők laktak.

Talált a környéken egy magyar származású kereskedőt, akitől festéket és vásznat kapott, hogy mielőbb dolgozhasson. A képeket úgy ötven frankért adta el alkalmanként a turistáknak, ami nevetségesen alacsony összeg volt akkoriban, mert a vászon eleve tíz frankba került, és százötvenet fizetett a szobáért havonta. A szorgalmas, konok székely ezúttal is gyökeret vert a jég hátán. Egy idő után nemcsak a budapesti bácsikáját hívta meg párizsi kirándulásra, hanem egy kis mikrobuszt is vásárolt. Vidáman élt, sőt boldogan is, mert élvezte a szabad világot és a korlátozásoktól mentes művészéletet.- Életem talán legszebb karácsonya volt - kutat az emlékei között -, amikor Párizsban a clochard-okkal ünnepeltem Kisjézust a Pont Neuf hídja alatt. Ezek, a hiedelemmel ellentétben nem koldusok, hanem afféle hobók, csavargók, elmélkedő életművészek. Piszkosak, elhanyagoltak, képesek egy darab sajt és egy üveg bor mellett elfilozófálni, és nem hagyják magukat senkitől zavartatni. Akadtak köztük értelmes emberek is szép számmal, akik lecsúsztak, vagy csak megcsömörlöttek, és kimenekültek a civilizációból. Ismertem például egy férfit, akinek három bérháza volt, de a felesége fűvel-fával megcsalta, ezért kilépett korábbi életéből, és úgy élt, mint a többi clochard. Vagy egy másik, egy volt egyetemi tanár, akinek a lánya a megszállás alatt férjhez ment egy némethez. Ezért a háború után megbélyegezték mint kollaboránst, az apját pedig elbocsátották az állásából. Ettől az atya összeroppant, és a híd alatt kötött ki. Semmi és senki nem ér- i dekelte, de rengeteget lehetett tőlle tanulni.