Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
28 KILÁTÓ Egy boldog ember Chinnorban Tűzszerész és zongoraművész, szerves vegyész és zálogházi becsüs - efféle „jópofaságok" ugrottak be először Gróf László élete sorát hallgatva s gyűjtőszenvedélyét megismerve. Ám ahogy fűzte a szót, s figyeltem tekintetét, melyben folyvást ott bujkált egy csipetnyi mosoly, hamarosan föl kellett adjám e felületes közelítést: nem kenyérkereső foglalkozásának és egy profi mód művelt hobbinak a nem mindennapos találkozása az, ami különössé teszi ezt az ötvenhét éves férfit. Chinnor kis falu Oxford mellett. Itt él Gróf László (nevét Angliába kerülése után harmincnégy évvel is csökönyösen „ó”val írja) feleségével, három leányával és a Carta Hungarica Collectionnel. A takaros „English village home”-on - mely a Kincsem nevet viseli - magyar zászló köszönti a vendéget, az előszobában pedig egy katonaláda dörgölődzik a lábához. Angol tiszté volt, 1794-ből való. Az illető 1824-ben szerelt le, részese volt a Waterlooi ütközetnek is. Mindez persze nincs így a ládára írva, ám házigazdám már csak olyan ember, hogy szereti tudni, miféle tárgyakkal él egy fedél alatt. És könyvtárakban, levéltárakban járatos lévén, elegendő volt számára a tiszt neve s egy évszám, mely a ládába vésetett, hogy nyomozása eredményre vezessen. Waterloo síkjáról azonban hamarosan haza gondolhatok, mert körbetekintve a jellegzetes angol nappali fotel mélyéből, egyszer csak pannon színek, fények akasztanak meg a helyszínrajzolásban.- A szülőházam - siet a segítségemre Gróf László. - Nagyon kedves számomra ez a kép, mert kilencvenhét éves korában festette a nagyszerű sárvári festő, Gotteszmann Alfréd. Magam is elismerem: kvalitásos alkotás. És mi más is lehetne, mint nagyszerű e szépen őszülő, magyaros bajszú ember szemében - hiszen sárvári ember festette, Sárvárról való, abból a Vas megyei városkából, mely semmi kétség, a világ egyik közepe. A nappali egyik középpontja pedig egy tekintélyes, mívesen faragott lábazaton nyugvó glóbusz. Bár hibája, hogy Sárvárt nem tünteti föl (a Fiji-szigeteket bezzeg igen), a ház ura azzal lép mellé nagy komolyan, hogy ez gyűjteménye egyik legértékesebb darabja. Matat rajta valamit - és máris két szódás whisky-vel tér vissza. Aztán oly természetesen fog bele, hogy néhány morzsányit juttasson térképhistóriai ismereteiből, mintha ki tudja hányadszor csevegnénk itt, a kandalló előtt erről a kimeríthetetlen és érdekességében kevés dologgal összemérhető tárgyról.- Marsigli-ig - magyarázza - mindenki Bakócz Tamás titkárának, Lázár diáknak a Magyarország-térképét másolgatta, kisebbnagyobb javításokkal. Ám a kalandos életű tálján munkája nyomán megváltozott az addigi Magyarország-ábrázolás. Atlaszában, amelyet Buda felszabadítása után készített - ez a darab is ott van a sárvári várban térképeimből rendezett állandó kiállításon - ő ábrázolta először helyesen a Duna és a Tisza találkozását, azaz „V”-alak helyett, „U”-alakban. Ez a jeles térképész egy elvesztett párbaj után bujdosott el olasz földről Magyarországra. Közkatona lett, azután török fogságba került - itt szép csöndben lerajzolt egy csomó erődítményt s miután előkelő családja kiváltotta, már tisztként szolgált. Egy jelentéktelen ausztriai vár parancsnokaként halt meg... Tudja - folytatja -, a térkép és a történelem kapcsolata olyasvalami, mint amikor beszélek a nagyapámról, és előveszem a fényképiét. Sok mindent elárul. Olyan apró kis dolgokat is, amit sokszor évekig nem vesz észre az ember. Van például egy térképem Lázár diáktól, amelyet halála után adott ki egy osztrák. Ez a Rába partján ábrázolta Szombathelyet! Akkoriban az egy porfészek volt - csak jóval később, Szily János püspök indította ott el a fejlődést Sárvár volt a jelentős. Nem létezik, hogy Lázár, aki oly aprólékosan végezte a dolgát, ekkora hibát követett volna el, hogy Szombathelyt a Rába mellé helyezze. A kiadó lehetett a ludas a dologban, aki Sárvárt olvasva, könnyedén Sabaria-ra - Szombathelyre - módosított. Gróf László huszonhárom éves volt, amikor úgy döntött, hogy élve a forradalom kínálta alkalommal, világot látni indul. Akkoriban művezetőként dolgozott a tejiparban, katonaviselt ember volt már - ki nem találnák -, térképészeknél szolgált. De ott áll a történelemtanár apuka is a sárvári indulásnál. Fiát is tanította, mégpedig úgy, hogy nem az évszámokat, hanem az összefüggéseket kérte számon legelébb.- No meg - említi Gróf László már-már anakronisztikus fiűi hálával - ha csintalankodtam az óráin, kétszer akkora verést kaptam, mint más, ne mondhassa senki, hogy kivételezik velem... A Carta Hungarica Collectiont, a legnagyobb magánkézben lévő magyar térképgyűjteményt nem az első darabbal alapozta meg gazdája, hanem: a gyűjtéssel. Mindig gyűjtött valamit. Mint filatelista, ugyancsak kuriózum birtokosa. Lehet tippelni...! Igen, nyertek: Sárváron föladott, az ottani postát megjárt leveleket
