Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
KILÁTÓ 27 FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ ra, majd huszonöt év kényszermunkára ítéltek azon a címen, hogy hercegi családból származom, és a magyar hadseregben mint gróf vettem részt. Hiába mondtam, hogy a magyar hadseregben nem a származás, hanem a szolgálati beosztás volt a mérvadó. Az ítélet miatt nem izgultunk különösebben, mert tömegével hozták a halálos ítéleteket a hadifoglyok ellen, de lehetett érezni, hogy ez csak a megfélemlítést szolgálja. Aztán elvittek bennünket Jekatyerinburg és Szverdlovszk környékére dolgozni. Napjában kétszer mentünk el az előtt a ház előtt, amelyben a cári családot kivégezték. Dolgoztunk bányában és egy acélgyárban is. Amikor az őrök hajtottak bennünket munkára, a lakosság úgy állt az út mellett, mintha körmenetet nézne, és könyörgött, hogy adjunk nekik kenyeret. Ezek a szerencsétlenek még nyomorultabb sorban éltek, mint mi, a halálraítéltek. Igaz, hogy mi is éheztünk, mert napjában két levest kaptunk, az egyiket reggel négykor, a másikat pedig este hatkor. Az átlátszó lében egy káposztalevél úszkált mindössze, amihez hatszáz gramm vizes kenyeret adtak. Én harminchat kilóra lefogytam a koplalástól. Szerencsémre sárgaságba estem és a kórházban egy német orvos hallott az apámról. Ennek köszönhetem, hogy maga mellé vett szanitécnek. Talán így maradtam életben ... vagy mert valóban „krepki naród”, erős nép vagyunk, ahogy egy orosz őrnagy mondta, amikor mínusz negyvenegy fok alatt megtagadtuk a munkát. Egy másik alkalommal meg azért sztrájkoltunk, mert istentiszteletet követeltünk. Megengedték, és a köztünk lévő fogoly papok miséztek, én ministráltam. Adenauer német kancellár moszkvai tárgyalásai után, 1955-ben küldtek haza bennünket. November 29-én érkeztem Magyarországra, azzal a szerencsével, hogy itthon nem internáltak, mint annyi más volt hadifoglyot. „Ha az örömtől életben maradok..." Amikor 1944 szeptemberében Ferenc gróf bevonult, a család Esterházy László dunántúli birtokán maradt, majd szerencsétlenségére ismét Budára költözött, és ott élte meg a budai várnegyed szörnyű ostromát. A nélkülözésekbe a kisebbik fiúcska belehalt.- A szüleim a zirci apátságban kerestek menedéket, és nagyszerűen túlélték a háborút. Bár én is velük maradtam volna - kapcsolódik be férje elbeszélésébe Mária grófné. - A háború után aztán visszaköltöztünk a gézaházi vadászházba, amelynek nagyobbik részét kiadtuk üdülővendégeknek, mígnem édesapámat valami koholt puskaügyben letartóztatták és nekünk is el kellett hagynunk a házat. Eleinte a majorban laktunk, aztán apám kiszabadulása után leköltöztünk a szomszédos Bakonyszentkirály községbe, ahol parasztházaknál kaptunk egy-egy szobát. Apám okos ember volt, és azt tanácsolta, hogy minél mélyebbre kell önként sülylyedni, hogy ne zaklassanak tovább bennünket. Ettől kezdve napszámba jártunk az ő volt erdejébe, de apám hamarosan szíjjártó mesterségbe fogott, mert még az első világháborúban a fronton megtanulta. Mivel pedig az egész környéken nem volt szíjjártó, a lakosság örömmel vette igénybe a szolgálatait. Amikor a férjem hazajött, nem mondták meg neki, hogy én a Bakonyban vagyok, így előbb a Várban keresett Budán, ahol ismerősöktől tudta meg a hollétünket. Pestről küldött egy táviratot, amelyben az állt, hogy „Ha az örömtől életben maradok, akkor holnap érkezem...” A forradalmat 1956-ban még kivártuk, de amikor november közepe felé láttuk, hogy nincs remény a változásra, Feri felment az osztrák követségre, és mivel Köpcsényben, Ausztriában született - ami akkor persze még Magyarország volt -, azonnal megkaptuk az osztrák útlevelet. Egy fél évig Svájcban, Luganóban éltünk a férjem testvérénél, Ivánnál, akinek Thvssen-lány volt a felesége. Ők helyezték el Ferit Németországban, Düsseldorf mellett a Thyssen-érdekeltségeknél. Egy lakásépítő vállalatnál a jogügyi osztálynak lett a vezetője. Én sehogy sem tudtam megszokni azt a fertelmes Ruhr-vidéket, de a megélhetés oda kötött bennünket. * Nyugállományba vonulása után, Batthyány Ferenc és felesége visszaköltözött Ausztriába. Fiuk családjával Zürichben él, felesége Veres Sándor zeneszerző leánya, és a nagyszülők örömére, gyerekeiket szóban és lélekben magyarnak nevelik. PUSZTASZERI LÁZSLÓ
