Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
ÁLMATLAN BOLTOSOK 25 FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ Félreállok, mert mögöttem már az utcán is várnak a sorukra. Aztán jönnek szép sorban, szinte szünet nélkül a vasárnapi vásárlók: gyerekek rágógumiért, csokoládéért, a szomszéd házból egy Fiatalasszony házi ruhában, kötényben két tojásért. Amikor S.né - mert rosszul értette a rendelést - hetet akart neki adni, a fiatalasszony ijedten tiltakozik. Mások veszik, viszik a paprikát, paradicsomot, hagymát és burgonyát, de van keletje a külföldi kozmetikumoknak is, egy úr pedig a videokazetták közt válogat. Szépen fogy az ital, főleg az Unicum, ami sokáig hiányzott Pesten a polcokról. Egy vidám, Fiatal társaság három üveg pezsgőt vásárol, s nem a legolcsóbb fajtát választják. Utána egy négygyermekes családanya érkezik, agyonmosott, szakadt nyári ruhában. Amig vásárol, a gyerekek kint az utcán nyafognak. Csak akkor hagyják abba, amikor megkapják jussukat: egy-egy zacskó „szotyolát” (pirított napraforgómagot), és elirányítja őket édesanyjuk a játszótérre. Ő maga pedig hóna alá szorítja a literes borosüveget és a három doboz cigarettát, és elindul haza.- Nehéz időket élünk - mondja S. úr, a boltos, amikor egy pár percre szünetel a forgalom. - Az embereknek nincs pénzük, bizonytalan a jövőjük, tele vannak aggodalommal, félelemmel. Itt, a mi kerületünkben két típusból áll a vevőkör. Az egyik spórol a hasán, ahogy tud, a másik pedig iszik bánatában. Aki takarékoskodik, azt is meggondolja, hány tojást, mennyi burgonyát vegyen hét végére, mert ami nincs otthon, azt nem eheti meg az éhes család. Főzés közben aztán zavarba jön, és akkor leszalad hozzánk, akkor is, amikor az állami üzletek zárva vannak. Hozzánk fut, mert a szomszédoknál már nincs hitele, senki sem segítené ki valami aprósággal. Szorongatják Vállalkozókat- Higgye el, nem irigylésre méltó a privatizáció első fecskéinek a helyzete - mondja egy külvárosi vegyeskereskedés tulajdonosa, M. úr. - Még akkor sem, ha akkora tőkével vágtak bele az üzletbe, hogy nekik nem kell a pult mögé állniuk, és nehéz Fizikai munkát végezniük, hanem alkalmazottakat tarthatnak.- Mi nehezíti az életüket?-Szorongatnak bennünket az adóval. Hallgassa meg az én példámat. Boltunkat családi vállalkozásban működtetjük, a feleségemmel, a fiammal és a menyemmel. Két öreg Wartburg Combink van, az egyik kilencéves, a másik hat. Egyik sem luxuscélokat szolgál, nélkülözhetetlenek a beszerzéshez. A gépkocsival kapcsolatos költségeket azonban nem vonhatom le az adóalapból. A múlt hónapban az egyik autóban motort kellett cseréltetnünk. Ha hiszi, ha nem, harmincnégyezer forintunkba került, pedig a motor ára hivatalosan csak tizenhét ezer. Csakhogy a Wartburgmotor hiánycikk, örültünk, hogy felárral megkaptuk. Aztán borravaló a szerelőknek, mert ha nem adunk, hónapokig várhatunk, amíg sorra kerülünk a szervizben. Kellene új autó is, de miből? S ha majd egyszer lesz rá pénzünk, annak az árát sem vonhatjuk le az adóból. Aztán itt vannak a csúszópénzek. Aki nem ad a szállítóknak, a nagykereskedelemben dolgozóknak csúszópénzt, nem kap árut, bezárhatja a boltját. Mert folyamatosan gondoskodnak róla, hogy állandóan legyen hiánycikk. Télen, az influenzajárvány idején papírzsebkendőt nem lehet kapni, most a tartós tejért, fóliáért kell csúszópénzt fizetni. Újabban pedig azt találták ki, hogy minden üzletben kötelezővé teszik a pénztárgép használatát és a számlaadást. A gép úgy hatvanezerbe kerül. De nem ez a baj, hanem az, hogy a géppel öszszesíteni tudják az ellenőrök a forgalmat, s így rögtön kiderül az esetleges adócsalás.- Adócsalás nélkül nem megy az üzlet? - kérdezem M. urat.- Nem bizony. A vevőkre már nem háríthatjuk át az újabb és újabb terheket, mert a tűréshatárt elérték. Márpedig, ha mi két-három ember helyett dolgozunk, akkor annak megfelelő jövedelmet szeretnénk zsebre tenni. A kormánynak kellene tehát sürgősen eldöntenie, hogy komolyan gondolja-e a magyarországi privatizációt. És ha igen, akkor az adózás szabályait mielőbb meg kellene változtatnia. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA
