Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
8 KRÓNIKA Tudósítónktól Igazgyöngyök Szülőfalumban jártam, a hajdani két háromszéki nagyközségből, alsó- meg Felsőcsernátonból a román adminisztratív területi rendezések során eggyé boronáit Csernátonban. A felsőfalu kultúrotthona előtt a faragott székely kapu körül hatvan kalotaszentkirályi vendég szinte páratlanul pompázatos népviseletben incselkedett a helybéliek egyszerűbb, többnyire a fekete-piros ölelkezéséből összehozott székely népviseletével. Meglepő volt ez a találkozás, a falu történetében minden bizonnyal az első, amikor közel négyszáz kilométernyi távolságból ilyen tömegesen vonulnak be Bőd Péter uram szülőfalujába, hogy annak népét Erdély egyik legmarkánsabb néprajzi tájegységének népviseletével és a lakodalmi népszokások elevenítésével bűvöljék. Ami sikerült is, hisz még színpadra se léptek s a székelykapus kultúrház, a csemátoni templomdomb előterében, olyan panorámatikus képet rajzoltak az Háromszéki vendégségben a arra vonulók emlékezetébe, amit hosszú idők mosószerei sem tudnak kiszorítani onnét. Mert ezek a messziről összehordott képelemek jól megférnek egymás mellett. Tulajdonképpen most veszem észre, hogy színvilágukban, alapelemeikben mennyi azonos vonást fedezhetünk föl, amit aztán az ízes tájnyelv és bizonyos hangképzésbeli különbözőségeket is a szóbeszédbe vegyítő szokások árnyalnak. Lélekbe markolóan szép volt az a pillanat, amelyet csak az érezhet át, aki sejti, hogy ezeknek az embereknek, tájaknak néhány hónapja elképzelhetetlen volt még egy efféle találkozása, különböző adminisztratív csalafintaságok, állambiztonsági kivonulások, járműhiány és egyebek tették volna lehetetlenné az egymásra találást. Bármennyire bizonytalan is még az élet miféléink, ha minduntalan érnek is mindenféle sértések, a múlt évi decemberi fordulat ehhez hasonló kalotaszentkirályiak apró örömeinket felnagyítva építi érzelmeinkbe s ezzel növeli is az esemény jelentőségét is. Istenem, hát ezt is megértük! Nem én mondom, mellettem sóhajtja egy felsőcsernátoni nénike. A csemátoni Bőd Péter Művelődési Egyesület vendégeiként Háromszéken portyázó kalotaszentkirályiak itt barátkozhattak össze a „véletlenül” éppen itt tartózkodó Tolna megyei Bogyiszló héttagú küldöttségével, akik Csernáton és a Duna menti nagyközség testvértelepüléssé szervezésének útjait egyengették. Néhány évvel ezelőtt azt még valamiképp el lehetett volna képzelni, hogy ha nem is népviseletbe öltözve, de mégis eljuthassanak a kalotaszentkirályiak Háromszékre, de ezt a hármas találkozót nem. Hisz minden személyi kapcsolatot igyekeztek szétverni a hatóságok, nehogy űj, közösségeket is összehozó ismerkedések, barátságok alakuljanak ki. A kalotaszentkirályiak pazar műsorát már Alsócsemát színpadán néztük meg, a bogyiszlóiak társaságában s a falumbéliek fergetegessé erősödő tapsviharai közepette. Együtt kuncogtunk vagy hahotáztunk a lakodalmi szokások mókáin, a népszokásokba természetesen simuló egészséges pikantéria, szaftos humor pajzánságain. Mert az hagyján, hogy „ Világbíró Kalotaszeg / Vasból készül ott a faszeg'', de az, hogy „Ez a kedves násznagy úr / Hátha engem meg is szúr" szétönt annyi derűt a nézőtéren, hogy ennek emlékein szemelgetve hetek múltán is végigszalad a mosoly az arcokon. Kérdezem a mellettem kedélyesen kuncogó bogyiszlói vendégünket, hogy ismeretesek-e az efféle szokások arrafelé, a csípős paprika ártéri hazájában? Szaporázva súgja, hogy többnyire szó, ritmus és dallam szerint is azonosak. A csujjogatások kevésbé szokásosak, de egyéb, a menyasszonykérés kedves mókázásai, az öltöztetés szertartásos szépsége, az étkek fondorlatos dicsérete, mintha otthon hangzanék el. És most lopnák, megszöktetnék a menyaszszonyt, Lovas Rózsit. Jó markú legény kapja ölbe a káprázatosán szép lányt, s a hatást fokozandó a közönség felé menekítené, ott lobognak rajta a sokféle pántlikák, suhognak a szoknyák, s a bogyiszlói fiatalember szinte belerikkant a cselekménybe: Szakasztott ilyen ez a részlet nálunk is! És a nagy, színpadi tumultusban lepattan a feszesen mellre simuló bujkákról néhány színes gyöngyszem, a ráncos csizmák talpa körül pörög a színpadon, majd remegve próbál megállni a tánclépések dobogtatta deszkán, a falumbéliek s a vendég bogyiszlóiak egyszerre nyúlnak lassúdad óvatossággal utána, s mintha igazgyöngyök lennének, úgy csúsztatják táskába, mellényzsebbe. Azok is ezek: az egymásra találás, az önazonosság megtalálásának igazgyöngyei. SYLVESTER LAJOS
