Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-02-06 / 3. szám
1-2. Hőgyész ünnepel 3. Liechtenstein herceg gyakran látogat haza 4. Theisz Pál Svédországban is megőrizte magyarságát 5. Mária néni élete kész regény 6. Kilvinger József, az egyik külföldi szervező 7. Schönfeld Károly nem szeret emlékezni 8. Trick Mihály most már örül, hogy segített a szervezésben FOTÓ: GÁBOR VIKTOR szülei, nagyszülei elbeszéléseiből ismeri a sokszor tragédiákkal végződő nemzetiségi ellentéteket. Danka Vilmos, az egyik fáradhatatlan házigazda, a németeknek köszönhető fejlett községi iparról mesél. Hőgyészt iparos községként tartották számon, ahol 240 iparos dolgozott 32 féle szakágban. Magyarországon az elsők között alakult meg itt kékfestő manufaktúra, s híresek voltak a kemenceépítők is. 1947-ben 618 német ajkú lakosnak kellett szülőföldjétől, otthonától megválnia; helyükre újabb menekülők, a bukovinai székelyek érkeztek, s később néhány magyar család a Felvidékről. A sebek, sérelmek lassan begyógyultak. A régi s az új háztulajdonosok most már látják, nincs miért haragot tartaniok egymással - mindnyájan áldozatok. * Schönfeld Károly, Trick Mihály és Kilvinger József egész fiatalon élte át a kitelepítés szörnyű megrázkódtatását.- Én Danka Vilivel jártam a magyar polgáriba - meséli Schönfeld Károly -, édesapám ács volt. Egyáltalán nem tartoztunk a vagyonos emberek közé. 1946 júniusában a Vásártérre tereltek minket, s mint az állatokat, úgy válogattak ki. Mindenki azt hitte, hogy ez csak átmenet, rövidesen hazajövünk, ezért a szomszédokra, rokonokra bíztuk a megmaradt ingóságokat. Három hétig voltunk úton, aztán németországi parasztokhoz költöztettek bennünket. Tudja mi volt a fogadtatás Németországban? „Jönnek a cigányok!”- Az én édesapám is ács volt - veszi át a szót Kilvinger József -, a nagyapám pedig kőműves. Nekünk volt egy kis birtokunk Hőgyészen. Minket három hétig tartottak a lágerben, ahol egy kicsi szobában laktunk a szüleimmel, nagyszüleimmel. Minden este arról beszéltünk, mikor jöhetünk haza. Belőlem kőműves lett, mert édesapám azt mondta, ha házat akarsz magadnak, legyél kőműves. Mi építettünk először házat, egy hónap alatt elkészült, mert mindenki segített. Erlangenben élünk, a feleségem is sváb. Most már nem sajnálom, hogy elküldték innen, mert jól boldogultam, de azért mindig szívesen jövök vissza.- A svábokat egy kalap alá vették az SS- szel - jegyzi meg Trick Mihály -, a leánytestvéremet és az édesapámat elvitték Oroszországba, apám ott is halt meg. Engem édesanyámmal és másik testvéremmel telepítettek ki, beköltöztettek minket egy német nagygazdához. Mivel kőműves voltam, rögtön nekiláttam a tető megjavításának. A háziak, látva a szorgalmamat, lassan kezdtek emberszámba venni. Nagyon takarékosan éltünk, hamarosan a saját lábunkra állhattunk. Ők hárman - mint külföldi szervezők - sokat dolgoztak a találkozó létrejöttéért. Már az első este megnyugodhattak kissé, a német nemzetiségi folklórműsor s az azt követő bál minden tartózkodást, feszültséget feloldott. * A találkozó során két helyen is volt német nyelvű istentisztelet: a közeli híres szőlőhegyen lévő csicsói kápolnában, ahol Mercy gróf sírja is található, és a hőgyészi szép barokk katolikus templomban. A mise után a vendégek és vendéglátók sokáig álldogáltak a templom előtt csoportosan beszélgetve, mint a régi időkben.- Gondolhatja, mit éreztem - nyeli a könnyeit Mária néni, özvegy Wagenbach Jánosné -, hiszen ebben a templomban kereszteltek és bérmáltak. 1934-ben mentem férjhez egy másik sváb községbe, Gyönkre. A háborúban az uram amerikai fogságba esett, engem kidobtak a házunkból, s a kicsi gyerekemmel az istállóban húzódtam meg egy ideig, aztán kimentünk Amerikába. Egy farmra kerültünk dolgozni, később mi is önállósítottuk magunkat. Négy gyermeket neveltem fel és taníttattam, 29 éve vagyok özvegy - nyolc unokám van. Kattog a filmfelvevőgép, Mária néni ügyvéd fia szorgalmasan megörökiti a helyszíneket s az édesanyját, hiszen ez az út a születésnapi ajándéka.- A fiam szeret idejönni, szívesen elkísért. 1981-ben az egész család ellátogatott ide. Mit gondol, hány évesen tanultam meg autót vezetni? - néz rám Mária néni büszkén. - Hatvanévesen. Úgy látszik, szívós fajta vagyunk, mert hiába mentünk át annyi szörnyűségen, most is szeretünk élni, pedig az öcsém 9 évet húzott le orosz fogságban, s amikor előkerült, nem hittük, hogy megmarad. * A községben sorra épülnek az új házak, a régieket is tatarozgatják, de mindenre nem futja. A kiskastély bizony siralmas állapotban van. A nevelőotthonnak helyet adó nagykastéllyal együtt ezt is a község bőkezű mecénása, gróf Apponyi Antal építtette, 1780 körül. Tolna megye főispánja korának egyik legműveltebb, tevékeny főura volt. Hőgyészen tartotta a megyegyűléseket, választásokat, sokat áldozott a község fejlesztésére. Liechtenstein herceg, a kastély utolsó birtokosa ezen a találkozón tett alapítványt a kiskastély helyreállítására.- Szép és boldog gyermekkorom volt - emlékezik a jókedélyű, hatalmas termetű férfi. - Apai nagyanyám örökölte ezt a birtokot, s agrármérnök fia, vagyis az édesapám, aki lelkes szakember volt, nagyszerűen vezette. Annyira kötődött a földhöz, hogy ameddig csak lehetett, itt maradt. Csak 1946-ban jött utánunk. Én már nem voltam ilyen jó gazda. Édesapám halála után át kellett vennem a karintiai birtokot, de öt évvel ezelőtt eladtam, mert csak gond volt vele. Nagyon szeretek Magya. országra jönni, a barátaimmal találkozni, vadászni, s örülök, hogy talán valamivel hozzájárulhatok a kastély megmentéséhez. Hőgyészen helyi specialitás volt a kazánfalazó szakma. A mesterek innen járták az egész országot. Kazánfalazó volt az édesapja a Svédországból érkező Theisz Pálnak is, aki ugyancsak rendszeresen hazajár a családjával együtt.- Az édesanyám mindenáron azt akarta, hogy hazulról nősüljek, teljesült is a vágya, mert egyik szabadságom alatt Siófokon megismertem a feleségemet. Persze ez nem ment egészen simán, mert nagyon nehezen szokta meg a svédországi életet. Két gyermekünk van, otthon csak magyarul beszélünk. A Stockholmtól 30 kilométerre fekvő Södertálje-ben Theisz Pál és felesége a magyar egyesület szíve-lelke. A városban 700 körüli a magyar ajkúak száma, ebből 400 tagja az egyesületnek. A bevándorlók „mintaegyesületként” tartják számon őket. Szombatonként gyermekfoglalkozásokat tartanak, népitáncot tanítanak, sporteseményeket, kirándulásokat szerveznek. Theiszék rendszeresen járnak haza, a sváb családban jól megférnek a magyar és székely menyek, s a Svédországban élő unokák. Az egyik sváb-magyartól megkérdezték - meséli Theisz Pál hogy hova húz a szíve. Az én szívem kétfelé van osztva, válaszolta. Én azt válaszolnám, hogy az én szívem már háromfelé húz: sváb, magyar és svéd. Nagyon meghatott mindnyájunkat - mondja búcsúzóul, hogy mindenhonnan hazahívták a hőgyészieket. Szép gesztus volt. ZIKA KLÁRA 13
