Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-01 / 19. szám
60 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK FEJEZETEK ERDÉLY TÖRTÉNETÉBŐL IX. Szobrászat a középkori Erdélyben Az építkezésekről, az azok stílusáról szóló téma nem volna teljes, ha nem szólnánk az építészeti díszítések közé tartozó templom-, vagy a később megjelenő köztéri szobrokról. Beszélgetésünket Entz Géza és László Gyula professzorokkal folytatjuk.- Román kori szobrászati emlékeink mind az építészeti díszítések közé tartoznak, az építészettől nem is lehet őket elválasztani - mondja Entz Géza. - Az önálló szobrászat Európában csak a XIII. században fejlődött ki, Erdélyben a XIV. századtól kezdve, de főleg a XV. században találunk rá példákat. Egyik legkorábbi a szászsebesi templom nagyszerű külső és belső szoborsorozata, amelynek keletkezése a XIV. század végére tehető. Időben a segesvári, majd a brassói követi, az önállóvá váló szobrászat a szászoknál válik elsősorban megfoghatóvá. A kolozsvári Szent Mihálytemplom szobrai nagyjából ugyanezen időből, még a szobrászati díszítés csoportjába tartoznak, ahogy általában a templomokban mindenütt van bizonyos szobrászati díszítés, még a falusiakban is. Nagyon érdekes pl. a Dés közelében fekvő Felsőtök, ahol egy nagyon egyszerű, a XIII. század végéről való templom szentélyében a keresztboltozat bordája három szakállas fejre metsződik, amelyek nagyon szépen vannak kifaragva. Nem akarom az esztergomi királyi kápolnában látható fejekhez hasonlítani őket, de ugyanazt a funkciót töltik be, tehát már a falusi templomoknál is van díszítő szobrászat. És még egy példát említenék, egy nagyon korait, a marosszentimrei templom déli ajtaját, amely tökéletesen visszaadja a fafaragás technikáját kőben; ugyanazok a rozetták vannak rajta, amelyek még a mostani szószékeken is megtalálhatók. Tehát egy régi, egy őskorba visszanyúló motívum.- Hadd vágjak közbe, - kapcsolódik a beszélgetésbe László Gyula idézvén egy dolgozatot, amely egy kőről szól, amit Entz Géza dolgozott fel először. Ez a magyarszentpáli pillérfő, a XIII. századból. Amikor az egyetemen erről beszéltem, csak lesütött szemmel mertem elmondani, ugyanis a templomi diadalív bal oldali pillérén látható kifestett faragvány egy ocsmány női mozdulatot ábrázol, olyant, hogy annál ocsmányabb már nem is lehet. Egy pucér nőszemély mutogatja magát, úgy mint Zimony ostromakor a szegény magyar varázslóasszony, aki kiállt, hogy elvarázsolja a bizánci görög sereg erejét. Ez a szobor az oltáriszentséget védte a boszorkányok ellen, ugyanis az oltáriszentséget abban a falrészben tartották, ami a pillér előtt volt.- Kezdetben tehát a szász városok vezettek az önálló szobrászatban. Mikor került Kolozsvár az erdélyi, sőt mondhatjuk az egész magyarországi szobrászat élére?- Ez a XIV. században következett be, amikor a kolozsvári testvérek, Márton és György dolgoztak r- válaszol Entz profeszszor. - Kolozsvárról nem ismerünk még leírásból sem olyan szobrot, amit ott ők csináltak volna. Ismerjük viszont, elég részletes leírásból, az általuk készített váradi szobrokat, amelyek a székesegyház előtt voltak felállítva; Szent László lovasszobra és még további három szent királynak a szobra. Egy XVII. század eleji metszet úgy ábrázolja őket, hogy 1 a székesegyház előtt állnak, tehát mintegy függetlenül az épülettől. A lovas Szent László-szoborhoz írta Janus Pannonius, a neves humanista költő, Váradtól búcsúzva, latinul az alábbi verset: „Te is lovas király, rőt vértezetben. Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen, Kinek márvány-övezte síri szobrát Kiverte egykor gyöngyöző verejték. Szent László oltalmazz S te légy vezérünk!" A verejtékre való célzás arra vonatkozik, hogy a legenda szerint a kunok elleni csatában egy váratlanul felbukkant hatalmas vitéz segítette győzelemre a magyarokat: Szent László. És valóban, amikor megnézték, hogy ott van-e sírjában, ott volt, de verejték volt rajta, amely tanúsította a csatában való részvételét. A váradi királyszobrokat a török elpusztította a város elfoglalásakor, 1660-ban. A kolozsvári testvérek alkotásai közül egy maradt meg, a prágai Szent Györgyszobor. Ez tanúsítja, hogy a kolozsvári testvérek valóban az akkori Európának az élvonalába tartoztak, és Itálián kívül nem tudunk róla, hogy bronzban, szabadtéren ekkor ilyen jellegű szobrokat készítettek volna.- Azért ne hagyjuk ki a Szent
