Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-02-06 / 3. szám
Erős bástya a béke frontján... * rendőrségek működésének felélénkülése jellemezte. Ezek akcióikat csak a legszűkebb vezetői körrel egyeztették. Tito 1947 végi budapesti látogatását követően - a szovjet-jugoszláv vita következményeként - a korábban igen szoros magyar-jugoszláv együttműködésben törés következett be, megindult az átértékelés, s a jugoszláv vezetés bírálata egyre élesebbé vált. A Sztálin vezette Szovjetunió mögötti felsorakozást jól példázza Rákosi 1948. augusztus 20-án elmondott beszéde, amelyben kijelentette, hogy „a magyar demokrácia... helyesen cselekedett, amikor ingadozás és tétovázás nélkül a Szovjetunió és a népi demokráciák oldalán fellépett azzal a bűnös, bitang, kalandor vezető csoporttal szemben, amely banditák módjára irtja a jugoszláv hazafiakat...” Ettől az állásfoglalástól - ha nem is közvetlenül, de - olyan hangulat alakult ki, amelynek végeredménye a Rajk-Brankov-per lett. Ezekben az esztendőkben erősödött fel több külső és belső öszszetevő, amely kisebb-nagyobb mértékben hozzájárult ahhoz, hogy számos „helyi sztálinizmus” alakuljon ki, az addigi demokratikus út megtört, a szovjet példa másolása kötelezővé vált, a nemzeti sajátosságok kiiktatódtak a nemzet- és államépítő munkából, a moszkvai tanácsadók megjelenésével pedig egyre agresszívebbé vált a sztálini beavatkozás. Az osztályharc éleződéséről szóló sztálini tétel nyomán bizalmatméretés Hegedűs András 1955-ben lépett Nagy Imre helyébe a miniszterelnöki poszton. Ezt a pozíciót 1956. október 23-ika estéjéig töltötte be, majd az akkor alakult Nagy Imre-kormányban miniszterelnök-helyettesi beosztást kapott. Huszonnyolcadikán azonban, a politikai megoldás érdekében több más politikussal - így Gerő Ernővel, Piros László volt belügyminiszterrel - családostul a Szovjetunióba távozott. 1958-ban hazatérve, szociológiával kezdett foglalkozni, s a hatvanas évek közepétől „ellenzékiként" tartották számon, mert szót emelt a politikai rendszer demokratizálásáért.- A közelmúltban, egy hazai lap körkérdésére - „Ön mi elől menekül?" - azt válaszolta: „Magam elől menekülök már harminc éve, a bennem lévő sztálinizmustól."-Teljesen túl vagyok az ötvenes éveken, és gazdasági életünk mai problémái foglalkoztatnak. Akad belőlük is elég.- Beszélgessünk mégis arról, hogyan látta akkor és hogyan látja most az „ötvenes évek" politikai fordulópontjait.- Ahogy önéletrai :i könyvemben is megírtam, ? skor én még nem tartoztam a legmagasabb politikai körökhöz. így csak egyszerű hallgatóságként ültem a tárgyalóteremben ... és mindent elhittem. Amit nem értettem, arról azt gondoltam, magasabb politika. Akkor a harmadik világháború közeli kitörésének pszichózisában éltünk, s elfogadtuk a belső tisztogatás szükségességét. Előző évben én is tevékeny részese voltam a párt megtisztításának, félmillió ember kizárásának. Ezt ma szégyellem, akkor szükségesnek éreztem. A Rajk-per is ebbe a folyamatba illeszthető bele, ugyanúgy, mint az ötvenes évek gazdaságpolitikája.- Hogyan látja ma a Rajk-pert?- Most már pontosan tudjuk a tényeket, miért történt, hogyan készült a per forgatókönyve, s hogy a vádak közül semmi sem igaz. Amit most, még 1988-ban is hiányolok, az egy reális Rajk-kép megalkotása - erényeivel és az 1945-48 közötti „bűneivel" együtt. Gondolok többek között a Magyar Közösség-perben játszott szerepére stb.-Az ötvenes évek elején, huszonévesen bekerült a hatalmi elitbe. Milyennek látta a vezető négyest: Rákosit, Gerőt, Farkast és Péter Gábort?- Bekerültem, majd hamarosan kikerültem a centrumból, a pártközpontból. Miniszter lettem ugyan, de ez inkább bukásnak számított. Csak 1953-ban kerültem vissza a pártapparátusba. Mint az állami gazdaságok minisztere, naponta találkoztam és sajnos ütköztem is Nagy Imrével, aki akkor begyűjtési miniszter volt. A többiek közül Gerővel jó volt a munkakapcsolatom, egyértelműen az ő emberének számítottam. Rákosival emberileg talán még közelebb is álltunk egymáshoz, számára én voltam az ifjú parasztkáder, akin keresztül utat találhat a parasztsághoz. Farkas Mihállyal és Péter Gáborral viszont kifejezetten rossz viszonyban voltam. Pétert még az ötvenes évek elején feljelentettem túlkapásaiért Rákosinál, Farkast, akivel már az ifjúsági mozgalomban kezdtem el vitatkozni, az én javaslatomra tartóztatták le 56 nyarán.- Ön tagja a Sztálin halála után 1953 júniusában Moszkvába utazó kormányküldöttségnek. Ekkor Berija keményen megtámadta Rákosit.-Azt a kijelentését, amit Nagy Imre terjesztett a barátai között, nem hallottam, de egy ennél sokkal keményebb mondatát igen: „Rákosi, maga tudja, hogy mi képesek vagyunk az emberek gerincének megtörésére." Fiatal káder lévén addig el sem tudtam képzelni, hogy az istenített vezérrel ilyen stílusban is lehet beszélni. Számomra ez egy meghatározó pillanat volt. A hazai politikai fordulat a nagyközönség számára Nagy Imre 1953. júliusi kormánybeszédével vált érzékelhetővé. Akkor elindulhattunk volna a demokratizálódás útján. Sajnos, közbeszóltak a külpolitikai események.- Mire gondol?- Nem titok, hogy mindegyik hazai vezető kötődött valakihez Moszkvában. Érdekes, hogy a reformista Nagy Imre a ma egyértelműen sztálinistának tartott Malenkov miniszterelnökhöz, Rákosi, mint pártvezér, Hruscsovhoz. Aki egyébként akkor még nem volt reformista, mint ahogy Malenkov sem volt reformellenes.-A hazai politikai fordulatok mennyiben függtek össze a szovjet belpolitikai változásokkal?- Nagy vonásokban igen, de az úgynevezett önmozgás is jelentősnek tekinthető. Nagy Imre Berija, majd Malenkov bukása után egyre passzívabbá vált Rákosi könnyedén győzte le, először Moszkvában, majd idehaza. Ekkor került szóba az én miniszterelnökségem. Láttam az előző korszak hibáit, a gyakorlat okozta sebeket. Igaz, nem láttam, hogy hová vezet mindez. Úgy érzem, a lehetőségeim korlátái között, amit lehetett, megtettem, gondolok itt olyanokra, mint az osztrák-magyar határzár felszámolása.-Ma hogy értékeli ezt az időszakot?- Összességében ma is pozitívnak látom a mérlegemet. Bár akad egy-két dolog, amit másként csinálhattam volna. Például, az 1956. júniusi központi vezetőségi ülésen Mikojan képviselte a szovjet pártot. A repülőtérről Rákosival együtt hoztuk be. A kocsiban Mikojan azonnal rátért a lényegre: „Mi úgy gondoljuk a párt elnökségében, hogy neked - betegségre hivatkozva - le kell mondanod. Rákosi elvtárs, s Hegedűs elvtársnak kell átvennie az első titkári tisztséget." Akkor én ezt nem vállaltam.-A történelem ítélőszéke előtt e korszakáért felmentené vagy elítélné önmagát?- Bízzuk ezt a történelem ítélőszékére. Akkor alig harmincéves, a történelemcsinálás és a hatalom bűvöletében élő fiatalember voltam. S ha netán eszembe is jutott volna, hogy ezt nem szabad tovább csinálni, tudtam, hogy a robogó vonatból csak az élete kockáztatásával ugorhat ki az ember. ■ P. I. 8
