Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-01 / 19. szám

24 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK az amerikaiak részéről közvetle­nül az segítette elő, hogy még ok­tóber végén világosan értésére adták Hruscsovnak, Kelet-Euró­­pa a ti birodalmatok. Mi nem avatkozunk az ügyeibe. Eisen­hower amerikai elnök egy beszé­dében azt mondta, ő soha nem bátorította a vasfüggöny mögötti népeket arra, hogy meggondolat­lanul cselekedjenek. Ezt a nyilat­kozatot később egy táviratban is megerősítették. Október 30-ról 31-re virradó hajnalon a moszkvai Politbüró­­ban eldöntötték, hogy véget vet­nek az eddigi magyarországi po­litikájuknak. Újra kemények lesz­nek. De ezt meg akarták előbb beszélni a kelet-európai kommu­nista pártok vezetőivel. Ezért Hruscsov először elutazott Bresztbe, ahol találkozott Go­­mulkával, Ochabbal és a többiek­kel. Gomulka azonban nem akart azonnal színt vallani, illetve azt mondta, hogy ő a magyar kérdés­ben semleges álláspontra helyez­kedik. Október 30-án, amikor Mikoján és Szuszlov utoljára tár­gyalt Budapesten Nagy Imrével, itt volt Naskowski lengyel had­ügyminiszter-helyettes is, Gomul­ka pártbeli jobbkeze. Nagy Imré­vel tárgyalt, de nem tudni, hogy miről. Valami megegyezés szüle­tett - az én nézetem szerint már ekkor megbeszélték a Varsói Szerződésből való kilépést. Breszt után Hruscsov lement Bukarestbe, ahol a keletnémetek­kel, románokkal, csehekkel és a bolgárokkal is megbeszélte a ter­vezett lépést. A románok egy ma­gyarországi hadjárathoz még csa­patokat is felajánlottak. Hrus­csov ezt visszautasította. Innen november 2-án délben, a legna­gyobb titokban Hruscsov Pulába repült - és Pulából a viharos ten­geren hajóval utazott Brioni szi­getére. Ott megegyeztek Titóval - ennek részletei a Micsunovics­­féle emlékiratból ismeretesek -, aki Hruscsov ellenében nem Münnichet, hanem Kádár Jánost javasolta magyar miniszterelnök­nek. Egyébként a szovjetek az elkö­vetkezendő események kialakítá­sánál elszámították magukat, mert azt hitték, hogy a magyar felkelést három-négy nap alatt le lehet verni. Leljuscsenkó hadse­regtábornok, az 1956-os Paskie­­vics, néhány nap alatt szándéko­zott katonai erővel a magyar „lá­zadókon” úrrá lenni. El sem tud­ták képzelni a hosszabb ideig tar­tó ellenállást. Erre utalnak a Ma­gyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első felhívásai is, ame­lyek a Budapest, 1956. november 4-i dátumot viselik. Tehát úgy vélték, hogy már ezen a napon bevonulnak Budapestre és onnan adják ki a proklamációt. A szov­jetek Nagy Imrétől azt kívánták, hogy mondjon le, datálja a le­mondását november 3-ára, mivel nagyon fontosnak tartották vol­na, hogy ezt a dokumentumot fel­mutathassák az ENSZ-ben, és így a Kádár-kormány nemzetközileg is elismert legyen. Ezt Nagy Imre elutasította. Kivált Münnichnek volt az a véleménye, hogy mivel Nagy Imre hithű kommunista, csak szólni kell neki és ő azt fog­ja cselekedni, amit a párt kíván tőle.-A harci cselekmények kapcsán vetődik fel a kérdés, hogy amikor október 24-én reggel a szovjet csa­patok megjelentek Budapesten - függetlenül attól, hogy valaki hívta, vagy nem hívta őket -, ahhoz már legalább egy-másfél nappal koráb­ban dönteni kellett a felvonulásról.- A szovjetek léptek, anélkül, hogy megvárták volna az akkori törvényes kormány felszólítását, de a beleegyezésüket utólag ki­kérték. Ez politikai döntés volt, mert Moszkvában valószínűleg tudták, hogy október 20. és 24. között összeült a Párizs melletti Sévres-ben a szuezi háború kivi­telezőinek törzskara, Guy-Mollet francia, Eden brit és Ben Gurion izraeli miniszterelnök, és mege­gyeztek abban, hogy október 29- én megkezdik az izraeliek a had­járatot Egyiptom ellen. Valószí­nű, hogy a szovjet felderítés, amely mindig kiváló volt, erről tudomást szerzett, hiszen Ciprus szigetén ekkor már hetek óta ké­szenlétben álltak az angol-fran­cia expedíciós csapatok, amit a felderítésnek észre kellett vennie. Elképzelhető, hogy Moszkvában arra a következtetésre jutottak, hogy egy imperialista csel készül: a nyugatiak megcsinálják az Egyiptom elleni támadást és eközben lekötik a szovjeteket a kelet-európai országokban. En­nek akartak október 23-án elébe­vágni budapesti beavatkozásuk­kal. Hogy a szovjet csapatok moz­gásba jöhessenek és bevonulhas­sanak Budapestre, azt legalább tizenhat órával előbb kellett el­rendelni. A csapatokat ugyanis riadóztatni kell, felmálházni az embereket, éles lőszert kiadni, feltölteni a páncélosokat, kijelöl­ni az útvonalat. Mindenekelőtt pedig el kellett dönteni az akciót politikailag. Vagyis, ha ezt eldön­tötték reggel 10 órakor, legfel­jebb másnap hajnalban lehetett belőle akció. Azt hitték, hogy ez is olyan lesz mint Berlinben volt 1953-ban, elegendő felvonultatni a páncélosokat, és a rend helyre­áll. Ezt bizonyítja, hogy az első huszonnégy órában a szovjet csa­patoknak nem volt lőparancsuk. Végül is komolyabb harcok let­tek belőle, amelyek november 10- ig tartottak Budapest elővárosai­ban. November 6-ról 7-re virra­dóra jött be az úgynevezett szol­noki kormány Budapestre, szov­jet páncélosokon. A szovjetek a Honvédelmi Mi­nisztérium központját már no­vember 4-re virradóan semlegesí­tették. Ettől kezdve azok a kato­nai alakulatok, amelyek a vezér­karhoz fordultak, azt a parancsot kapták, hogy egyezzenek meg a szovjet csapatokkal. Az egész do­log politikai vonalon zajlik le, nem szabad tűzharcot provokál­ni. Tehát a néphadsereget egyből kikapcsolták a harcból. Marad­tak a felkelőcsoportok, amelyek akkor már mint nemzetőr-egysé­gek működtek.- Hol voltak ilyen felkelőcsopor­tok?- A Széna tér volt nagyon erős, a Szabó János-féle csoport, a Móricz Zsigmond körtéren a mű­­egyetemisták harcoltak, továbbá a Kilián laktanya és a Corvin köz, a Mester utca környéke, Óbudán a Schmidt-kastély kör­nyékén és Soroksáron, de nem tudjuk pontosan, hogy mi volt Újpesten és Csepelen. Egy csomó fehér folt van még. Ez mintegy tízezer emberi jelenthetett össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom