Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-09-01 / 17. szám
26 HAZAI KÖRKÉP re a kibontakozás lépéseit nehezen lehet kitapintani vagy felfedezni ebben a folyamatban.- A mindennapi tapasztalat szerint ennek az értékválságnak egyik összetevője, hogy az elmúlt évtizedek oktatásából kimaradt az emberi, polgári, nemzeti értékekre nevelés. Ennek olyan botrányos megnyilvánulásai is voltak, mint amikor a történelem egy időre megszűnt érettségi tantárgy lenni. Volt emögött valami, vagy pedig egyszerűen csak dilettantizmusról van szó?- Akik az iskolától egy közvetlen legitimációs szerepet vártak, tehát hogy a fennálló viszonyokat az iskola politikai, ideológiai tekintetben igazolja, és ezt az oktatás, nevelés folyamatában a tanulóknak direkt módon adja át, azok tévedtek, ez egy elhibázott elképzelés volt. Nem számoltak azzal, hogy az emberi történetben felhalmozódott magatartásértékek, kultúrértékek, viselkedésminták nélkül tulajdonképpen nem lehet olyan személyiséget felnevelni, aki társadalmi együttélésre kész és képes, és aki az elemi normákat meghaladó szinten is megtalálja a társadalmi együttéléshez szükséges magatartásmódokat a társadalom változó feladatai között. Tehát nem vész el a társadalmi hatások rengetegében; valamilyen értékállandósággal, konstans személyiséggel rendelkezik, és ezért képes eligazodni az őt körülvevő viszonyokban. Mivel az ideológia képlékeny, az értékelés is bizonyos dolgokról ideológiai tekintetben változékony, ezért a közvetlenül napi célokat követő ideológiára, igazoló eszmerendszerre nem lehet ráépíteni személyiségnevelést. Ezt nem ismerték fel, ezért háttérbe szorították az elemi, de ugyanakkor az emberi együttéléshez mindenkor nélkülözhetetlen normáknak, magatartásmintáknak a közvetítését, elsajátitását. Ez rendkívüli jelentőségű a társadalomban, mert ha ez a szféra megbomlik, ha ez a hagyományos, történelmileg kialakult értékrend nem érvényesül megfelelően, vagyis ha sok ember ezeket megtagadja, vagy fel sem ismeri, akkor ez önmagában is nagyon súlyos problémákat idéz elő. Már az óvodai nevelés is átitatódott közvetlen napi ideológiai, politikai szemlélettel, figyelmen kívül hagyva a kisgyermek életkori és a szociális fejlettséggel összefüggő sajátosságait is. Ezekről elterelődött a figyelem és csak annak tulajdonítottak jelentőséget, ami közvetlen ideológiai kijelentésekkel, célokkal vagy értékekkel esett egybe. Ez az osztályharc közvetlen leképeződése a nevelésben. Nem lehet humánus magatartásmódot, szemléletet kialakítani, hacsak az osztálykategóriák és a szembenállás keretei között mutatjuk be az emberi magatartásokat. Itt valami torzulás történt, egy olyan egyoldalúság, amelyik nagy kárt okozott a gyermeki személyiség fejlesztésében és a szocializáció egész menetében.- Gyakori kritika mostanában, hogy a hatalom az elmúlt negyven esztendőben értelmiségellenes politikát és gyakorlatot folytatott. Ennek nyilván az oktatásügyben is megvolt a vetülete.- Kétségtelen, hogy a hatalom vagy ez a társadalmi berendezkedés nem ismerte fel az értelmiség szerepét, jelentőségét a modern társadalmakban és a szellemi kultúrának, tudásnak, műveltségnek a jelentőségét sem. Igaz, hogy ez utóbbiakat szavakban nagyon gyakran hangsúlyozta, de valójában az egész politika nem ezt fejezte ki. Az értelmiségi foglalkozásnak az anyagiakban is kifejezhető leértékelődésétől kezdve, egészen addig, hogy az értelmiséghez tartozás bizonyos mértékig a politikai megbízhatatlanság kategóriájával is összekapcsolódott. Tehát a szociális származásnak jelentőséget tulajdonítottak abból a szempontból, hogy kire milyen társadalmi feladatot lehet rábízni, és ezt az elvet sokkal előbbrevalónak tartották, mint a hozzáértést, a szakértelmet, amit az értelmiség hordoz. A politika nagyon kevéssé vette figyelembe a döntések meghozatalánál, a döntéselőkészítésnél azokat a tudományos eredményeket és információkat, amelyeket egyrészt az értelmiség a tudományos kutatás révén, másrészt a tapasztalatok általánosítása útján tárt föl és nyújtott a társadalom számára. Jellemző, hogy a magyar társadalom mélyen átalakult, átrétegeződött, de a politika megőrizte a munkás-paraszt modell vezető szerepén alapuló elképzelést a társadalomszerkezetről, ahol az értelmiség csak ennek a két alapvető osztálynak a kiszolgálója volt. Holott a modern társadalmakban éppen az történik, hogy átalakul a társadalom foglalkozási szerkezete, a szellemi munka aránya nagymértékben megnő, a legfejlettebb országokben 20 százalék alá süllyed a fizikai munkát végzők aránya. Úgy gondolták, hogy a fizikai munkára alapozott társadalom öröklétű, és hogy mindig is azok az osztályok lesznek a meghatározók, amelyek fizikai tevékenységet végeznek. Ennek a szemléletnek nagyon sok hátrányos következménye volt, az értelmiség nem érezte magát elismertnek, hiszen voltak olyan időszakok, amikor nyíltan is, később pedig rejtetten diszkriminálták az értelmiséget. Érezte, hogy anyagilag nincs megbecsülve, az általa megalkotott szellemi értéket a társadalom nem használja fel ésszerűen, sok olyan akadály van, amit el lehetne távolítani, de ezeknek az elhárításához az értelmiségnek nincs illetékessége. A politikaformálásba csak áttételesen szólhatott bele, legfeljebb mint szaktanácsadó egy politikai döntést hozó szerv mellett, akinek a véleményét vagy figyelembe vették, vagy nem, illetve tetszés szerint kezelték. Ha pedig ezt kritikailag szóvá tette, akkor nagyon sok esetben retorziók következtek. Az értelmiség társadalmi szerepét nem ismerte fel megfelelően a hatalom, mert ha felismerte volna, jobban épít mindarra, amit az értelmiség hordoz a társadalomban, a kultúraalakításban, a politikaformálásban is, ám ez egyik területen sem történt meg. Ez a diszkrimináció még az első generációs értelmiségre is kiterjedt. Ezt utólag már elismerik, de, sajnos, közben a társadalmi gyakorlat ilyen szempontból eltorzult, az értelmiség leérték^ődött, sok pálya túlzottan elnőiesedett. A mai torz szerkezetben az értelmiségi pályára lépők között a nők egy-egy korosztály 12-14, a férfiak pedig csak 6-8 százalékát teszik ki.