Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-08-15 / 16. szám
36 SAJTÓTÜKÖR Andrew Sarlós karrierje képest Andrew Sarlósról, a kanadai magyar üzletemberről közöl portrét a Hazafias Népfront magazinja. Sarlós úr félmilliárd dolláros ajánlattal és két tucat tengerentúli üzletemberrel érkezett Magyarországra, ahol a politikai és gazdasági élet meghatározó személyiségei fogadták.-1931-ben születtem, Zuglóban - kezdi életrajzi adatainak rövid felidézését Andrew Sarlós. - A Körvasútsor 175-ben laktam, születésemtől kezdve egészen addig, amíg el nem hagytam az országot. Erre a kis utcára még ma is az jellemző, hogy nincs kikövezve. A gyerekkorom az utcán zajlott, aztán leérettségiztem, majd a közgazdaságtudományi egyetemre jártam és Börgöndön a repülősöknél voltam katona. 1948-tól tagja voltam a kommunista pántnak, addig, amíg el nem mentem. Tagja voltam a Petőfi körnek, harcoltam 1956 októberében, s amikor elvesztettük a harcot, november 14-én búcsút mondtam az országnak. Meg sem álltam Kanadáig. 1957. január 4-ike óta a mai napig Torontóban élek. Napjaink egyik legsikeresebb üzletembere így emlékezik a kanadai évekre:- Szereztem egy okleveles könyvvizsgálói diplomát, majd 10 évig dolgoztam egy hatalmas építési vállalatnál, amely Shultzot és Weinbergert adta az amerikai kormánynak, engem pedig a kanadai gazdasági életnek. 1974-ben alapítottam a vállalatomat; 17 ember dolgozik nálam, 70 kliensem van, többségük Kanada leggazdagabb emberei közé tartozik. A beszélgetés végén Sarlós úr a szülőföldhöz való kötődéséről vall;- Torontóban megvan a rendes munkám, a vállalatom, a megélhetésem. Ha csak az üzlet vezérelne, nem biztos, hogy ilyen szorgalmasan visszajárnék Magyarországra. Számomra fontos az üzleti siker, de az is fontos, hogy magyar vagyok. Merre haladjon az írószövetség? KORTARS Sándor Iván mélyenszántó gondolatait közli „Orientációs pont milliók számára” címmel a Magyar írók Szövetsége folyóirata. A vitacikk a közelmúltban sok vihart kavaró írószövetség szerepéről, jövőjéről, feladatairól elmélkedik. Sándor Iván egyebek mellett megállapítja: Mintha a századvég új helyzete kezdene új válar szokat igényelni olyan kérdésekre, mint: a politikai és személyes szabadság; az írói szuverenitás; a művészi autonómia. Ezekről annyiféleképpen gondolkodunk ma, ahányan vagyunk... Ma egyszerre éljük át - véli a kitűnő prózaíró - a múlt következményeként egy valóságos és egy szellemi haza veszélyeztetettségét. Nem hiszem, hogy a szellem, az erkölcs injektálása, a legjobb gondolkozói-morális erők mozgásba hozása pártfeladatként megoldható, akár több párt feladataként.- Bizonyos, hogy a hatalomhoz való kapcsolat vonatkozásában - folytatja Sándor Iván - a jövőben megszűnik tárgyalási centrumként az MSZMP. Itt ugyan még van rendeznivaló. Hiszen még mindig várat magára a hatalmi centrum részéről a 86-0 közgyűlésnek mint a n imzet súlyos helyzetét \ illaló fórumnak és az ott \ isszautasított gondola-1 jknak az önkritikus elislerése. Sokáig váratott nagára a Tiszatáj rehabiitálása és még mindig váat magára a régi Mozgó ^ilág felszámolásának atrocitásként való értécelése. Az új szerveződés természetesen autonóm lesz, ami a teljesen szabad működést jelenti, miközben persze a szerveződés majd hivatásának kell tekintse, hogy a válságban élő társadalom, a nemzeti progresszió kérdéseiben - az írószövetség szép hagyományaihoz híven - milliók számára próbáljon orientációs pont lenni. Sándor Iván vitacikke ezután az írószövetség elnökségéhez „fordul”:- Kérünk az egész ország közvéleményét érintő ügyekben nagyobb határozottságot és folyamatosságot; olyan természetes és gyors nyilatkozatokat, mint amilyen elhangzott a vízlépcső-ügyben, a Havel-ügyben. Végezetül a szerző Szerb Antal fél évszázaddal ezelőtti szavait idézi, mert azok, véleménye szerint, ma is időszerűek: „Az irodalomban, bár tiszteljük a művészi szépségre és igazságra irányuló öncélú értékakarást, mégis, valamiképpen többet keresünk, mint csak irodalmat. Minden komolyabb irodalmi alkotástól elvárjuk, hogy a művészi érték mellett bizonyos társadalmi és nemzetpedagógiai céloknak is szolgálatába álljon.” Egy magyar nábob végakarata A közelmúltban Svájcban elhunyt herceg Esterházy Pál, a hajdanvolt legnagyobb magyar földbirtok egykori tulajdonosa. Mintegy 10 milliárd schil- I inget kitevő örökségéről közöl érdekes cikket Egy nábob végakarata cimmel a Magyar Gazdasági Kamara hetilapja. Az irdatlan vagyon az özvegyre, a budapesti Opera egykori primabalerinájára, Ottrubay Melindára szállt. Az 1901-ben született Esterházy Pál, a történelmi múltú főnemesi család legnagyobb hitbizományának utolsó ura, Trianon idején vette át apjától az óriási birtok irányítását. A föld egy része Csehszlovákiához került, a maradékot a magyarosztrák határ osztotta két részre. A jogi és államtudományi végzettségű mágnás szűnni nem akaró pereinek is köszönhette, hogy az Esterházy-birtok az osztrák oldalon ismét 60 ezer hektárra, a magyar oldalon ennek kétszeresére terjedt ki. 1948-ban devizabüntett vádjával és az úgynevezett „Mindszenty-összeesküvésben” való részvételért 15 évi fogházra ítélték, amiből 8 évet le is töltött. 1956-ban Svájcban telepedett le. Kizárólagos örököse, a hercegné a rokonságból vagyonközösséget alakított, amely köteles a vagyont gazdasági társulásként irányítani. Beavatottak azt gyanítják, hogy ez a megoldás azt célozza: minél kisebb legyen a ro-
