Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-12-15 / 24. szám

HAZAI KÖRKÉP 31 Karácsonyok „Kik messze voltak, most mind összejönnek, a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bókol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von" - írja a költő, Kosztolányi Dezső Karácsony című versében. A szépen csengő sorok csak azt mondják el, amit mi egyszerűen és kissé prózaian úgy szoktunk megfogalmazni: a karácsony a család, a szeretet, a békesség ünnepe. De minden karácsony ennek jegyében telik-e el? Ez nem való­színű. Az azonban bizonyos, hogy minden ember életében volt egy különlegesen emlékezetes ka­rácsony, amit soha nem felejt el. Riportalanyaimnak tehát csak annyit mondtam: karácsony. És beszélni, mesélni kezdtek. Az egyikük egy régi kedves emlék­ről, egy megőrzött hangulatról, a másikuk egy gyermekkori élmé­nyéről, megint mások a mostani karácsonyi gondokról és az eljö­vendő ünnepekről. H. Zs.-né 46 éves főkönyvelő.- Első osztályos lehettem, az ötvenes évek legelején. Kint hul­lott a hó, bent a lakásban ínycsik­landozó bejgliillat terjengett. Nagypapa, a bátyám meg én már visszatértünk a „kötelező” kará­csony délutáni sétából, a nagy­mama és édesanyám a konyhá­ban. Izgatottan vártuk, hogy megszólaljon a csengettyűszó, amikor beléphettünk a meglepe­tések világába, a nagyszobába. És végre megszólalt. Valósággal feltéptem az ajtót, úgy rohantam be. Élőttem a gyertyafényes, csil­lagszórós fenyőfa, mellette Apu­ka és Nagypapa ünnepélyes arc­cal. Engem nem érdekelt a fenyő­fa, nem érdekeltek az ajándékok, hanem felkiáltottam:- Apuka, hol van?- Itt az orrod előtt, kislányom. Több mint két méter.-Jaj, apuka, nem a fa, hanem az, aki hozta.- Az angyalka? Hát ő a csen­gettyűszó után kirepült az abla­kon.- De hát az ablak zárva van.- Persze, hogy zárva, én zártam be gyorsan, mert esik a hó. Ezután elénekelte a családom a „Mennyből az angyalt”. Én persze nem énekeltem velük. Csalódott voltam és mérges. El­határoztam, a következő karácso­nyon résen leszek. Nekem lát­nom kell az angyalkát. Látnom kell, milyen a ruhája, mekkora a szárnya és milyen frizurát visel. A családban ugyanis már javá­ban folyt a vita, hogy beondolál­­tassák-e a'hajam tavasszal az első áldozásra - amikor én magam is földig érő, fehér angyalkaruhába öltözöm -, vagy tekerjék koszo­rúba a két varkocsom. Aztán egy napon elmentünk a fodrászhoz, ahol göndör fürtöket varázsoltak szöghajamból. És mi­után vasárnap a templomban v$­­get ért az áldozási ceremónia, a nagymama elvitt egy fényképész­hez is. Már a következő karácsonyra készültünk, már megírtam a Jé­zuskának a levelet, hogy milyen ajándékot szeretnék, amikor egy este a szüleim komor arccal a szobájukba hívtak. Elmondták: édesapámat behívatták a minisz­tériumba, és egy fontos bácsi megfenyegette, ha én még egy­szer áldozok vagy meglátnak a nagymamával a templomban, el­veszíti az állását. Apuka először tagadni próbálta, hogy „vallásos szellemben” nevelné gyermekeit, de akkor elé tették az én fehér ru­hás, gyertyás, gyöngypártás áldo­zási képemet. Szüleim ezután rám parancsoltak: felejtsem el örökre a Jézuskát, az angyalokat és az egyéb badarságokat, majd azon nyomban elhatározták: töb­bé nem lesz karácsony nálunk. Sem fa, sem ajándék. Csak a bejgli maradt meg továbbra is, nagymama és anyuka mindig együtt sütötték. T. A., a budapesti Corvin Áru­ház egyik vezetője.- Én azt hiszem, az egész vilá­gon ismerik a magyarok azt a reklámot, hogy Nincs karácsony Corvin nélkül. A Corvin ugyanis a főváros legrégebbi áruháza, 1926-ban épült, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ma is a legis­mertebb áruház az országban. Gondolja meg, évente háromszor annyian fordulnak meg nálunk, mint ahány lakosa van az ország­nak. Ha úgy tetszik, minden ma­gyar lakos, csecsemőtől az aggas­tyánig minden évben háromszor jön el a Corvinba. Most mégis nehéz nekem a karácsonyról be­szélni. Mert ha a tavalyiról szó­lok, akkor félrevezetem az embe­reket, a tavalyi karácsony ugyan­is nem volt jellemző, a tavalyelőt­ti pedig végképp nem. Tavaly­előtt féltek az emberek a forgalmi adótól és mindent megvettek. Ak­kora volt a vásárlási láz, hogy va­lósággal kifosztották az áruházát. Tavaly karácsonykor pedig visz­­szaesett a forgalom, no nem az árbevétel szempontjából, hanem mennyiségileg, az árak ugyanis közben emelkedtek. S hogy mitől volt a visszaesés? Lehet, hogy ke­vesebb pénzük volt az emberek­nek, de az is lehet, hogy nem volt igazán széles nálunk az áruvá­laszték. Nem volt például elég színes televízió, nem volt hűtő­­szekrény, és egyéb műszaki és háztartási cikkek is hiányoztak. S hogy milyen lesz az idei ka­rácsonyunk? Ezt csak a jóisten tudhatja. Képzelje el, itt a tél, s még őszi forgalom sem volt. Két­ségbeejtő, hogy mennyire nem mennek a cipők, a csizmák, és nem vesznek az emberek télika­bátot sem. Én sajnos nem látok bele a vásárlók zsebébe, nem tud­hatom, miért nem vásárolnak. Lehet, hogy azért, mert nincs pénzük, de az is lehet, hogy a kel­lemes meleg ősz az oka. Talán ha három napig esne az eső, vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom