Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-07-08 / 13. szám
és nagyvonalú modem épületegyüttesekkel gazdagodott. A belvárosban a régi faportálokat nemes kő és kerámiaburkolatú, hatalmas üvegtáblákkal megnyitott üzlethomlokzatok váltották fel, gondos tervezésű feliratokkal. A budai zöldövezetben a német Bauhaus hazatért növendékeinek izgalmasan új formálású villái, a Köztársaság téren (a régi Tisza Kálmán téren) és az északi Duna-partokon felépült bérházak a korábban idegenkedve fogadott modem formanyelv győzelmét jelentették. Az újlipótvárosi Dunapark kávéház dzsessz-zenéje, padló alá süllyeszthető üvegportálja, a nagy park megvilágított szökőkútja az élet olyan új, nagyvárosi minőségét ígérték, amely szöges ellentétét nyújtotta a belvárosi Dunakoreó cigányzenés hangulatának. Új, nagyszabású tervek születtek a főváros szabályozására is. Az aquincumi múzeum területét és az óbudai amfiteátrumot nyílegyenesen összekötő monumentális Via Antiqua (Olgyay Aladár és Viktor terve) azonban éppúgy nem tudott már megvalósulni, mint az Andrássy út és a Lánchíd forgalmi összeköttetése, a Boráros tér budai hídfőjének rendezése vagy a mai Madách teret a Nagykörúttal öszszekötő, az Erzsébetváros házrengetegén keresztül átvágott Erzsébet sugárút. Az utóbbi elképzelés nagyvonalúságát érzékelteti az útvonal még elkészült indítása, a Madách téri hatalmas, árkádos téglaépület ünnepélyes kapuzata (Wälder Gyula, 1938). A patetikus nyitány után azonban semmi sem következik: a kezdődő világháború, a gazdasági helyzet romlása csírájában fojtotta el az ígéretes, valóban világvároshoz méltó tervek kivitelezését. A második világháború után a főváros építészei a súlyosan megrongálódott, de sok más európai nagyvároshoz (például Varsóhoz) képest mégis szerencsésnek tekinthető Budapest helyreállítására dolgoztak ki elképzeléseket. Még olyan ötleteket is felvázoltak, amely szerint a pesti Dunapart elpusztult szállodái helyére amerikaias felhőkarcolók sora került volna. Pár év alatt világossá vált azonban, hogy a fejlődésnek egészen más irányt kell vennie. Az úgynevezett „szocialista realizmus” időszaka Budapest városépítészete számára mégis szerencsésen zárult: „a haladó hagyományok őrzése” egyrészt a meglevő városszerkezet tiszteletben tartását eredményezte; másrészt nem keletkeztek a belső területeken olyan nagy háborús károk, amik indokolták volna például egy Kultúra és Tudomány Palotája felépítését. A hatvanas évek mennyiségközpontú gondolkodása a főváros számára súlyosabb következményekkel járt. Ekkor kezdődött el a Budapestet körülfogó betongyűrű, a peremkerületek lakótelepeinek építése. Ugyanakkor a belváros házainak állaga egyre romlott, egy átfogó rekonstrukció lehetőségét egyre bizonytalanabbá téve. Ahogy az idegenforgalom jelentősége lassan újra növekedni kezdett, úgy került a pesti Dunapart beépítése a halaszthatatlan feladatok közé. Születtek olyan elképzelések is, amelyek megtartották volna az egykori beépítési magasságot, és a villamossínek lesüllyesztésével egészen a part1. A pesti szállodasor az első világháború előtt 2. A mai pesti szállodasor 3. Az épülő MO-ás autópálya Duna-hídjainak makettjei vonalig használható teraszokat alakítottak volna ki. Végül is azonban a „léptékváltás” gondolata győzedelmeskedett: a hatvanas évek szelleméhez tartozott Európa-szerte, hogy legalább egy fokozattal nagyobb, magasabb legyen egy épület, mint az adott helyen korábban álló: „mi más lenne a haladás?” A nyolcvanas évek illúzióktól mentes gondolkodása ugyanezekre a kérdésekre egészen más választ ad. Ma úgy tűnhet, legjobb és főleg legbiztosabb - a múlt építészetét híven követni, másolni, újraönteni. De a másolás önmagában éppen úgy a legkisebb ellenállás irányában való haladás, mint a típusmegoldások erőltetése bármilyen városi környezetben, tekintet nélkül a környező épületekre. Éppen Budapest világvárossá fejlődésének története, az a szellemi program, amely „a múlt csak példa legyen” jelszavával mert fellépni, és a megoldásokat illetően csak az akkori Európa csúcsteljesítményeit tekintette elég jónak (gondoljunk a telefonhálózat kiépítésére vagy az első földalatti vasútra) szolgálhat megszívlelendő tanulságokkal számunkra, ha azt kívánjuk, hogy Budapest ne egy egykori világváros kísértete, hanem saját lakói számára az élet minőségét egyre javító, mai nagyváros le-8yen' MORAVÁNSZKY ÁKOS 15
