Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-07-08 / 13. szám
VILÁGÖRÖKSÉG Szünet nélküli előadás! Szín-, fény- és árnyjátékok 0-tól 24 óráig! A látványban bárki részesülhet, csak meg kell állnia Eötvös József bronzszobrának talapzatánál, s átpillantani az ősfolyam túlsó partjára. Az a „színdús, üde karton”, amelyet oly csodásán festett versbe Arany János, percről percre változik: elfoszlik és megújul. Nyári délelőttön, amikor legtisztábban ragyog föl a táj, a nap fénye éppúgy remegteti a tetőcserepek vörösét és a kőfal nyers fehérét, mint a fákon a tömött, zöld lombokat. Ritka ünnepi látványosságok! Alkonyati dicsfény a nyugati égen. Éjszakai záporeső, vonagló villámostorcsapásokkal. Áthatolhatatlan köd vagy havazás, amelynek ürességét csak képzeletünk meri benépesíteni, formákkal vagy éppen csodalényekkel. Nem is karton ez a kép, hanem párával átszőtt hatalmas háttérfüggöny, amelyet a történelem előtti időkben csupán dombok tagoltak szelíd hajlataikkal. Jött aztán az ember, s kezdte e hajtásokat kicsipkézni, a mesterség építményeivel és ékítményeivel. Ahol ég és föld egybeér Buda panorámájának függönyén; zegzugos határvonal fut végig, melynek minden görbülete, kiszögellése, bevágása hajdani mesterek keze munkáját és formáló tehetségét tükrözteti. Torony, kupola, párkány, bástya torlódik egymásra, s torlódnak zivataros évszázados émlékei. „Él magyar, áll Buda még” - írta Kisfaludy Károly 1824-ben, verssé ötvözve azt a több évszázados nemzeti meggyőződést, hogy Buda várának fennállása és nemzeti létezésünk egymást feltételezik.- Áll-e Buda még? Kérdezhetjük így is:- Áll-e Buda már?- Áll, de csak kétharmad lábon. Á királyi vár, ahova Mátyás kezdte hívogatni egykor a múzsákat, megszabadult lőporos, bilincses, vesztőhelyes múltjától. Á szellem palotájává épült át, reméljük, véglegesen. Á polgárok és magyarok egykori városnegyede, amelyet a rombolás angyala jó néhányszor végigtarolt, most a budai építészet történelmi mintakönyve, eredeti kövekből, melynek egyedi szépségét immáron az Egyesült Nemzetek Szervezetének „Világörökség” listája is számon tartja. Á királyi és polgári Budavár között azonban ott sóhajtozik a nagy, ideiglenes űr, hirdetve a városrendezés nagy paradoxonát: az lesz a legmaradandóbb, amit ideiglenesnek szánnak. Erről a gigantikus foghíjról egyelőre semmit sem tudunk. Sem azt, hogy rejtőznek-e még a felszíne alatt olyan föltáratlan kincsek, mint amilyenekre Zolnay László bukkant, de azt sem, hogy tervezik-e ennek a területnek értelmes jövőjét. Áz lesz ám a nagy vizsgadolgozata a magyar építőművészetnek! VARGHA BALÁZS FOTÓ: MTI 16
