Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
A VÍZLÉPCSŐ TOVÁBB ÉPÜL hatékony megóvásának módszereit tanulmányozhatták ott. És - mondják az építők - gazdaságilag is előnyös az osztrákmagyar szerződés. Havas Péter, a beruházás kormánymeghatalmazottja ezt egyebek között azzal indokolta, hogy csak 1996-tól kell megkezdenünk az árammal való törlesztést, tehát a mű elkészülte után pár évig csak mi használjuk az áramot, a két erőmű, Bős és Nagymaros által megtermelt mennyiség felét. Ez azért lényeges, mert ebben az időszakban, az újabb paksi atomerőművi blokk beléptéig áramhiányos lenne a magyar gazdaság. Ezzel kapcsolatban mindig megjegyzik: Bős-Nagymaros - bár nem nagy kapacitás - mégiscsak Magyarország ötödik legnagyobb áramtermelő egysége, mégpedig olyan, amely drága csúcsenergia termelésére képes. Kedvezőnek tartják az áramért kialkudott árat, valamint azt a körülményt, hogy a kötelezően Ausztriának szállított árammennyiség egy része nem törlesztés, azért pénzt kapunk, és schilling jár az építkezés magyar alvállalkozóinak munkájáért is. Ezzel szemben a vizlépcsőellenes körök, azok szakértői azt hangoztatják, hogy Ausztria ilyenformán exportálja a környezeti kockázatokat. A 8 milliárd schillinges munka nem számítható le egyszerűen a beruházás költségeiből, mert ha nem is rögtön, de mégiscsak hosszú időn, húsz éven át törleszteni kell, és „képtelenségnek tűnik, hogy Magyarország villamos energiát szállítson az e tekintetben sokkal kedvezőbb helyzetben lévő Ausztriának” - állt A dunai duzzasztógátak konferencia állásfoglalásában. Vita dúl a számla végösszege felett is. Az építők 50 milliárd körüli összeget, az ellenzők 100-130 milliárdot emlegetnek. Az áramszállítással törlesztendő osztrák hitel beszámít-e a költségekbe, avagy sem, s vajon számításba kell-e venni szennyvíztisztítási beruházásokat? - elsősorban e körül folyt a birkózás. Az előbbiről már volt szó, az utóbbival kapcsolatban az építők - az ellenzők által el nem fogadottan - azzal érveltek, hogy a teljes víztisztítási költségeket nem számíthatják hozzá az erőmű-beruházáshoz, hiszen szennyvíztisztítókat amúgy is kellene építeni. Különösen az Esztergom-Visegrád szakasz tekintetében tartják a régészek elégtelennek a leletmentésre biztosított pénzt. Veszélyeztetve látják a római kori limes őrtornyait, Esztergom még fel nem tárt középkori városmaradványait. Csehszlovák oldalon - mondotta a Demokrata Fórum esztergomi konferenciáján Horváth István, helybeli régész, múzeumigazgató - sokkal több pénz áll a leletmentés rendelkezésére. A történelmi dunakanyari táj sorsa ugyancsak neuralgikus pont. Az ellenzők azt tartják, hogy az erőmű durva beavatkozás a mindannyiunk szívéhez nőtt panorámába. Az építők szerint nagy körültekintéssel tervezték a gátat, alacsony lesz, mintegy hídként fest majd, és part közeli, tiszta vizű, mesterséges tavak fogják emelni a látványt. Az idő előrehaladtával egyre inkább a csúcsra járatás kérdésköre került a viták kereszttüzébe. Ha ez elmaradna, és Bős folyamatosan működne, a visegrádnagymarosi műre nem lenne szükség. És - támasztja alá az ellentábor számításbkkal is - annak elhagyása kevesebb pénzébe kerülne az országnak, mint a befejezés. Az építők álláspontja a kormánymeghatalmazott megfogalmazásában: „A kár többszöröse lényé annak, amit beruházásként megtakarítanánk. Méghozzá nagy része devizában jelentkezne. ” Parlamenti vita A kormány jelentését Maróthy László, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter terjesztette elő. A készültségi fok magyar oldalon eléri a 25 százalékot, Csehszlovákiában meghaladja a 60 százalékot. A Bős-Nagymaros-ügyre rakódott „többrétegű hordalékról” beszélt a miniszter: az évtizedes vitákról, a tudományban, az értékrendekben, a társadalomban, a politikában az utóbbi tíz évben bekövetkezett változásokról, és közállapotainkról, „amikor a társadalmi megújulást és igen nyomasztó gazdasági helyzetünk kínjait egv időben éljük meg". A kormányt csak a reális számvetés vezetheti, az egyetlen szempont csak az lehet, hogy mi szolgálja jobban a nép érdekét. A vízlépcsőrendszerről szólva azt nem nagynak, hanem közepes méretűnek nevezte a miniszter, amiről ma már többet tud az ország, mint pár hónapja. Többet, de nem eleget - ismerte el - s ez a korábbi tájékoztatáspolitika hibája. Részletesen taglalta az érintett Duna-szakasz „több célú, komplex" rendezésének előnyeit, hangot adva a kormányzat azon meggyőződésének, hogy mind a mezőgazdaság, mind az ipar, a közlekedés és az érintett lakosság nyer a mű által, ami új lehetőségeket is teremt a vízi turizmus, az idegenforgalom, az üdülés számára, bár ennek anyagi fedezete ma még nincs meg. Kiemelte: a két erőműből nekünk járó árammennyiség induláskor fedezi a háztartások fogyasztásának közel negyedét, segít áthidalni az 1990- 95 közötti évekre várható energiahiányt. A vízlépcsőrendszer jelentős beavatkozás a természet rendjébe - húzta alá a miniszter is. A kormány ennél a beruházásnál az ökológiai biztonságot tartja szem előtt, biztosítva a környezet magas szintű védelmét. A duzzasztás következtében lelassuló vízmozgás miatt a szennyvízterhelést csökkenteni kell. A régi, megváltozó, 30 km-es Duna-meder azáltal őrzi meg határfolyójellegét, hogy ott biztosítják a 120-150 méteres víztükörszélességet, a másodpercenkénti 50-200 m3 vízátfolyást, ami szükség szerint tetszőlegesen változtatható. Szólt a teljes árvízbiztonságról, megjegyezve, hogy a legszerencsétlenebb véletlen egybeesések (árvíz, földrengés) esetén sincs veszélyben Budapest. A képviselők kézhez kapták a kormány által felkért akadémiai ad hoc bizottság jelentését is. Maróthy László idézte ennek összefoglalását: „A nagymarosi erőmű továbbépítése melletti hivatalos érvelés műszaki-gazdasági elemei a befejezés szempontjából általában a lehetséges legkedvezőbb fetételezésekkel számolnak, míg a leállítás várható következményeinek megítélésére inkább az ellenkező véglet a jellemző; az építés leállítása vagy elhalasztása még a jelenlegi helyzetben is reális alternatívákat képez a továbbépítéssel szemben; a nagymarosi építkezés elhalasztása olyan megoldás, amely csökkentheti a gazdasági terheket és egyértelműen kisebb környezeti kockázattal jár." - A kormány - mondotta a miniszter - ezzel az állásfoglalással nem tud azonosulni, mert nélkülözi a részletes számításokat, összefüggéseiből kiszakítva vizsgálja a nagymarosi vízlépcsőt. Ha a nagymarosi vízlépcső elmarad, több tízmilliárdos többletköltség jelentkezne, a kártérítésből, a helyreállításból, egy szükséges másféle erőmű felépítéséből. A csaknem kész dunakiliti-bősi rész elemei csonka rendszer esetén feleslegessé, illetve túlméretezetté válnának - tette mindehhez hozzá. Összegezve a kormány álláspontját, a vízlépcsőrendszer teljes megépítését jelölte meg célként, ám úgy, hogy az ökológiai szempontok mind a beruházás, mind az üzemvitel során megelőzzék a gazdasági érdekeket. Hozzászólásaikban gyakorta emlegették a képviselők, hogy olyan helyzetben kell állást foglalni, amikor a vízlépcső ügyében minden lényeges kérdés már korábban eldőlt, ennek ellenére a vita mindvégig élénk és igen kritikus volt. Többen felhívták a kormányt, hogy ragaszkodjék a szennyvíztisztítási program mindkét oldali végrehajtásához, kapjon az építkezés teljes társadalmi nyilvánosságot. Felvetették, majd elvetették a népszavazást. Ahogy az egyik képviselő fogalmazott: „Ha korábban nem érdeklődtek a nép szándéka felől, most ne rángassuk bele semmibe. ” Szentágothai János és Szabó Kálmán akadémikusok nem fogadták el a kormány jelentését. Utóbbi - közgazdász egyetemi tanár - meggyőződését fejezte ki, hogy a mű megépítése nagyságrenddel jobban megterheli a magyar népgazdaságot, mint az, ha abbahagynák a beruházást. Király Zoltán, szegedi képviselő így fogalmazott: „Ha 1977-ben Magyarországon demokrácia van, akkor ma nem vitázunk a vízlépcsőről. S hogy évtizedekig nem volt demokrácia, abban szerepe van az itt, ebben a teremben ülők jelentős részének is. Évtizedeken át tartó presszióval érték el a nagy többség csendjét: nemcsak Bőcs-Nagymaros ügyében. Tehát politikáról is szó van itt.” Azok is számos kritikai észrevételt tettek - elsősorban a nyilvánossággal, a döntés-előkészítéssel kapcsolatban -, akik a kormány álláspontja mellé sorakoztak fel. Bár sokan voltak ilyenek is, a sajtó jelenlévő képviselőit, a fejleményeket a televízió közvetítésén nyomon kísérőket meglepte az igenek túlnyomó többsége. A képviselők, rendhagyó módon, állva szavaztak, a szavazás mikéntjéről folytatott hosszas vita 18
