Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-10-07 / 19. szám

ARCKÉPEK A TALÁLKOZÓRÓL HALBERG GYULA PÉTER- Professzor Úr! Önt úgy isme­rik világszerte, mint a glaukoma kiváló szakértőjét, s lelkes kong­resszusszervezőt és résztvevőt...- Valóban előszeretettel járok kongresszusokra, és a szervezés­től sem tartom távol magam. A Nemzetközi Szemészeti Kong­resszusokon - amelyeket immár száz esztendeje négyévenként a világ különböző országaiban ren­deznek - mindig ott vagyok. Leg­utóbb Rómában találkoztunk, legközelebb, 1990-ben pedig Szingapúrban kerül sor erre a rendezvényre. Tekintettel arra, hogy a Nemzetközi Kontaktlen­cse Tanács alapítója és elnöke vagyok, engem kértek fel a kon­taktlencse-szekció szervezésére.-Annyira fontosnak tartják a kontaktlencsét, hogy önálló szekci­óban tárgyalják?- Igen, önálló szaktudomány­ról van szó. Az Egyesült Álla­mokban csaknem 25 millió em­ber visel kontaktlencsét, és ha nem szakszerűen használják, az bizony elég súlyos következ­ménnyel járhat.- Ön állandóan viseli azt a kis aranyból készült, és gyémánttal ékesített jelvényt, amelyet bátran nevezhetünk az amerikai szemé­szet becsületrendjének. Mikor kap­ta ezt a magas kitüntetést?- Két évvel ezelőtt, munkássá­gom elismeréseként. Bevallom, nagyon büszke vagyok rá.- Hogyan alakult szakmai pá­lyafutása ?- Még itt Magyarországon tet­tem le a szemész szakvizsgát 1945-ben. Ám amikor Amerikába mentem, újratanultam a szemé­szetet, mintha nem lett volna szakvizsgám. Aztán az amerikai hadsereggel Koreába kerültem. Akkoriban ért véget a koreai há­ború, folytak a fegyverszüneti tárgyalások. Nagy és felelősség­­teljes munka várt rám: több száz­ezer amerikai katona szemorvosi ellátásáról kellett gondoskod­nom, és koreaiakat is kezeltem. Egy évvel később a Japánban ál­lomásozó csapatokhoz helyeztek át. Ott havonta két napot Naga­­sakiban töltöttem, hogy az atom­bomba áldozatait vizsgáljam és gyógyítsam. Újabb egy év után visszatértem New Yorkba, és ép­pen állást kerestem, amikor az egyik leghíresebb szemészpro­fesszor, Berens, keresett meg tele­fonon. Amikor megkérdezte, aka­­rok-e a munkatársa lenni, azt hit­tem valaki tréfát űz velem. Hat évig dolgoztunk együtt, utána önállósítottam magam, saját ren­delőt nyitottam, és professzor let­tem a Medical College-ban. Ké­sőbb a szem- és fülklinikán a gla­­ukóma-osztály igazgatójának ne­veztek ki, ezt a funkciót tíz esz­tendeig töltöttem be, majd jelen­legi munkahelyemre, a Saint Vin­cent kórházba kerültem, hasonló­képpen a glaukóma-osztály igaz­gatójának.- Önt néhány hónapja az ameri­kai Semmelweis Tudományos Egyesület elnökévé választották. Kérem, beszéljen az egyesület éle­téről.-Tekintettel arra, hogy nem­rég töltöm be az elnöki funkciót, nem szívesen beszélek az egyesü­let múltjáról. A jövőjéről, terve­inkről annál inkább. Jelenleg 150 magyar orvos tagja az egyesület­nek, de szeretnénk a jövőben te­vékenységünket kiterjeszteni. El­képzelhetőnek tartom azt is, hogy más országokban lévő magyar or­vosegyesületekkel is együttműkö­dünk. Természetesen beleértve a magyarországi tudományos egye­sületeket is. Az együttműködés konkrét lehetőségeiről már itt, a budapesti orvostalálkozón meg­kezdtük a tárgyalásokat. JAKÓ GÉZA (Egyesült Államok)- Önt, mint a találkozó egyik védnöke, és az Egyesült Államok­beli népes küldöttség egyik tagja, hogyan vélekedik a II. Magyar Orvostudományi Találkozóról?- Tudja, az ember mindig szí­vesen jön haza, hiszen a fiatalko­ri élmények mind idekötik. Ami a találkozó hangulatát illeti, az sze­rintem kitűnő, akárcsak az öt év­vel ezelőtti volt. Az Egyesült Államokból most is több mint hetvenen érkeztünk. A becslések szerint az USA-ban 800 körül le­het a magyar orvosok száma, és ha a tíz százalékuk most itt van Budapesten, az azt hiszem, min­den dicséretnél többet mond.- Köztudott, hogy évek óta szo­ros kapcsolatot tart fenn a magyar szakemberekkel.- 1963-ban jöttem először ha­za, és az első látogatásom alkal­mával felelevenítettem szakmai kapcsolataimat. Azóta igyekszem a fül-orr-gégészeti sebészet vala­mint a rákkutatás terén a legfris­sebb eredményeinket, sőt műsze­reinket is eljuttatni Magyaror­szágra. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a magyar orvosok némely dologban előbbre járnak, mint a Nyugat-Európaiak.-A találkozó egyik eseménye volt a kaposvári kirándulás és Ka­posi Mór szobrának leleplezése. Úgy hírlik, a szoborállítás az Ön ötlete volt.- Arra gondoltam, hogy Ma­gyarországon, a múlt század egyik legnagyobb orvosegyénisé­gének szülővárosában állítsunk méltó emléket. A szobor elkészí­téséhez és felállításához szüksé­ges pénzt az amerikai Szent- Györgyi Alapítvány és az ameri­kai Semmelweis Tudományos Egyesület biztosította. Tudja, Amerikában mostanában szinte naponta emlegetik Kaposi Mór nevét, hiszen az AIDS-kutatások részben az ő munkásságán alap­szanak. Az általa leírt úgyneve­zett Kaposi-szarkómára gondo­lok, amely az AIDS egyik tünete.- Hogyan ítélik meg az Egyesült Államokban a magyar orvosokat?- Állítom, hogy jó hirük van. És ez jogos is, hiszen a magyar orvosképzés kiváló. A jövő évtől kezdve azoknak az orvosoknak, akik Magyarországon végeznek, nem kell különbözeti vizsgát ten­niük, hanem ugyanazt az állam­vizsgát tehetik le, mint akik az Egyesült Államokban tanultak. Egyébként az egyik fiam már ötö­dik éve itt tanul Magyarországon, a Pécsi Orvostudományi Egyete­men, az angol nyelvű képzésben vesz részt. KARI PÉTER Egy marokkói luxus magánkli­nika sebésze, Kari Péter egy kü­lönleges eljárásról számolt be a magyar orvosok tanácskozásán. Lényege, hogy mindenféle vágás nélkül hölgyeket és urakat képe­sek megszabadítani felesleges zsírpárnáiktól. így lesznek az or­vosi beavatkozás után az arányta­(Egyesült Államok) (Marokkó) lanul molettekből, sőt az elhízot­takból tökéletesen karcsúak.- Gondolom az Ön „betegei” többnyire a gyengébb nemhez tar­toznak. ..- A többségük valóban nő, ám megfordulnak nálam férfiak is, hiszen nemcsak sziluettsebészet­tel foglalkozom, hanem egyéb esztétikai műtétet is vállalok. Pra­xisom során orrműtétből csinál­tam a legtöbbet.- Hazánkban az Ön által ismer­tetett zsírelszívásos eljárás ugyan­csak újdonságnak számít.- Éppen ezért nagy volt a ma­gyar kollégák részéről az érdeklő­dés. Egyébként is a magyarok minden új iránt fogékonyak, s ezt nem csak a mostani találkozó ta­pasztalatából állítom. 1974 óta rendszeres kapcsolatban állok a magyar plasztikai sebészekkel és szívesen működöm velük a jövő­ben is együtt. Az együttműködést nemcsak a magam nevében ajánl­hatom fel, hanem a többi marok­kói kollégám nevében is. Ezt azért is megtehetem, mert mint a marokkói plasztikai és esztétikai sebésztársaság alapító tagja, is­merem véleményüket a magyar orvosokról. LAJTHA LÁSZLÓ (Nagy-Britannia)-Ön 1972 óta rendszeresen jár haza, és állandó kapcsolatot tart fenn a magyar kollégákkal. Mi­lyen utat tett meg azóta a magyar orvostudomány?- Amikor először érkeztem ha­za, és találkoztam fiatal orvosok­kal, úgy láttam, nincs önbizal­muk. Túlzottan szerények voltak, túlságosan tisztelettudóak. Az önbizalom hiányából adódhatott, hogy akkoriban a gondolkodás­­módjuk nem volt igazán eredeti. Ehhez társult még az elementáris eszközhiány is. Ázóta változott a helyzet: sokan eljutottak külföld­re, hosszabb-rövidebb tanul­­mányutakra, és ott a saját sze­mükkel láthatták, ők is vannak olyan jók, sőt néha jobbak is, mint a külföldi orvosok. Ennek köszönhető, hogy gondolkodá­suk is felszabadultabb, eredetibb ötleteik vannak. Az eszközhiány ugyan továbbra is jellemző, de melyik országban nincsenek ha­sonló gondok, az Egyesült Álla­mokat kivéve?-Az Ön nevéhez fűződik a Pa­terson Rákkutató Intézet létreho­zása, ahol 11 osztályon 200 tudós végzi munkáját. 13

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom