Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-07-08 / 13. szám

gendő egy példa: amikor az óbudai piacon 28 forint egy kiló karfiol, a mi vásárcsarno­kunkban negyven forintot is elkérnek ugyan­azért az áruért. Sokan dohognak azért is, hogy az élelmiszerüzletekben - helyhiányra hivatkozva - olykor fél évig sem váltják visz­­sza az üres üvegeket. Következő beszélgetőpartnerem, Hargitai Gábor arról tájékoztat: az emberek többsége már nem csupán itt lakik, hanem otthonra is talált Békásmegyeren. Állításának igazolásá­ra a következőket mondja:- Állampolgárként egyre nagyobb igé­nyünk van a korrekt tájékoztatásra, és az emberek ma már csak az őszinte válaszokat fogadják el a feltett kérdéseikre. Nos, ne ker­teljünk, ebben sürgősen előbbre kell lép­nünk, mert azok, akik a mostani tanácstagi beszámolón nem kapnak kielégítő választ a felvetett kérdéseikre, javaslataikra, jövőre már el sem jönnek erre a lakossági fórumra. Ha az adatokat nézzük, be kell vallani, az utóbbi években megfogyatkozott az érdeklő­dők tábora. Mindezek ellenére azonban azt mondom, az itt élők ha lassan is, de már gyökeret eresztettek Békásmegyeren. Ezt nem csupán az jelzi, hogy mind többen tö­rődnek a ház előtti park rendezésével, virá­­gosításával, hanem az is, hogy meglakult a „Békásiak Baráti Köre”. Csiszár Attila is megerősíti az elmondotta­kat, s mint mondja: úgy érzi, a lakótelepen már mutatkoznak a lokálpatriotizmus jelei. Véleménye szerint ezt az is igazolja, hogy ma már sokan vannak, akik itt helyben szeret­nék nagyobbra cserélni lakásukat. * Békásmegyeren napjainkban sokkal több park van, mint néhány évvel ezelőtt. A par­kokban és a sok helyütt lebetonozott játszó­tereken rengeteg a gyerek. Tizenhat-tizenhét éves kamaszok hintáznak, két-három évesek húzódnak félénken anyjuk mellé, a pedagó­gusok változatlanul az iskolák zsúfoltságára panaszkodnak.- A lakótelepi fiatalok se rosszabbak, mint a város bármelyik részében élő kortár­saik - veszi védelmébe őket a körzeti népf­ronttitkár -, de nálunk sajátosan jelentkez­nek a gondok. Az ezerkétszáz fős iskolák zsúfoltak, érthetően kialakul bennük az ösz­­szezártság érzete. Sajnos, eleddig nem tud­tunk a tizenévesek nemzedékének megfelelő elfoglaltságot találni szabadidejük hasznos eltöltésére, s ez csak részben fogható az anyagiak hiányára. Ebből számos belső fe­szültség adódik a lakótelepen. Elegendő csu­pán azt említeni, hogy az iskolák és játszóte­rek környékén a kamaszokban feszülő ener­giák miatt állandóan nagy a zaj, a nyugdíja­sok pedig - akik szintén szép számban élnek a lakótelepen - csendre, nyugalomra vágy­nak. Igaz, működik egy közösségi ház, ám alig vonzza a fiatalokat. Körükben növek­szik az agresszivitás, olykor megdöbbentő az értelmetlen rongálás és a durvaság. A körzeti népfronttitkár elmondja még: rövidesen bált rendeznek a Veres Péter Gim­náziumban, a bevételt egy alapítvány létesí­tésére fordítják, amelynek kamataiból éven­te két olyan diákot jutalmaznak az iskolata­nács döntése alapján, akik önmagukhoz ké­pest sokat fejlődtek, és élenjárnak mind a tanulásban, mind a közösségi munkában. Kamaszokkal váltok néhány szót, akik a népfronttitkár szavait erősítve, ugyancsak a szórakozási lehetőségek hiányát sérelmezik. Bár két diszkó is van a lakótelepen, ezek ára­it azonban, úgy érzik, nem az ő zsebpénzük­höz igazítják. Erről győznek meg a Saturnus diszkó módfelett takaros felszolgálónőjének szavai is, aki elmondja: egy-egy vendégük általában 6-800 forint értékben fogyaszt es­ténként, de akadnak olyanok is, akik 5-6000 forintot is elköltenek. Persze, a serdülődisz­kókban korántsem ilyen nagymérvű a fo­gyasztás. Mint mondja: feladatuknak tart­ják, hogy ők is jól érezzék itt magukat, hi­szen ők lesznek a jövő vendégei. Arra pedig különösen büszkék, hogy Csepelről, Pestlő­­rincről is vannak rendszeres vendégeik. Eb­ben a szakmában egyre inkább meg kell be­csülni a „kuncsaftot”, hiszen az életszínvo­nal csökkenése miatt apad azoknak a száma, akik a vendéglátó helyeken keresnek kikap­csolódást. Esteledik. A játszóterek lassan elcsende­sülnek, és gyülekeznek a diszkó vendégei. Valamivel odább, a buszmegállótól néhány méterre fiatal lány vár. Autóbuszra? Isme­rősre? Kalandra? Az ablakokból tévéfények villognak. Békásmegyer a szokott életét éli. CSÁSZÁR NAGY LÁSZLÓ FOTÓ: LOSONCZI PÁL

Next

/
Oldalképek
Tartalom