Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-07-08 / 13. szám

S

zelíd dombok, erdő borította kis hegyek védett ölében, a „természet tenyerén” fekszik Hollókő, e szép nevű Nógrád megyei falucska, az Eger-Salgótarján-Gyöngyös városok határolta háromszögben.

Ennek az évszázadok óta a világtól elzárkózott kis településnek (az ide vezető országút sem visz tovább, véget ér a falu határában) az idén az egyik napról a másikra szenzációs híre kelt. A külföldi és a hazai lapokban megjelent a tudósítás, hogy Magyarország két tája felkerült az Egyesült Nemzetek Szervezete párizsi világörökség listájára: a Budai Vár a Duna-parti panorámával, s nem kis meglepetésre Hollókő.

Miért pont Hollókő? Ezen töprengtem, amikor fotóriporter kollégámmal felkerestük a települést. Az első információkat egy vékonyka idegenvezetői füzetből szereztük. E szerint a honfoglalás után itt telepedett le a Kacsics (Kathyz) nemzetség. Oklevélben 1310-ben szerepel először a név: „castrum Hollokew”. Az itt épült várból uralták a környéket a magyar főurak, majd elfoglalta a török, visszavette a német, s a Rákóczi szabadságharc után lerombolták.

8

A kis falu a várhegy oldalában ezután is élte a maga csendes, elzárkózott életét. Mit is ír erről a füzetke? „A község lakossága az egységesnek mutatkozó palóc népcsoporthoz, az észak-magyarság keleti részéhez tartozik. A falu egyutcás, a lakóházak keskeny szalagtelkeken, fésűs beépítéssel, a domboldalban épültek fel. ”

Ennyi tudás, ha nem is sok, már elég ahhoz, hogy saját szemünk legyen a vezetőnk. A falu szélén autóparkoló állította meg kocsinkat, innen már csak néhány lépés séta, s máris az ófalu házai között jártunk. (Az érdeklődőknek egyébként vasárnap reggel a legérdemesebb idelátogatni, ilyenkor egy órácskára teljesen „régivé” válik a falu; az itt lakók - nem a turisták kedvéért, hanem a kilenc órás misére - felveszik a hagyományos népviseletet.)

Sétálgattunk a Kossuth nevét viselő főutcán, nézegettük a „csonkakontyos, deszkaoromzatos, hambitusos" házakat. A hambitus a ház elejére is kiforduló tornác, a deszkaoromzatok pedig igazán gyönyörű faragásokkal díszítettek. így, nézelődés, fényképezés közben jutottunk el a falumúzeumba, s itt kapott el bennünket igazán a falu varázsa.