Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-05-06 / 9. szám

GOMBÓC PULI A KOALÁK FÖLDJÉN az üvegest, a sárközi és az ecseri lakodal­mast, az erdélyi szólót és a vasvári verbun­kost vitték. „A lakodalmast egész Ausztráliá­ban csak mi táncoljuk!" - mondja büszkén Simon. Évente tíz-tizenkét fellépésük van. „A tánc nagy összetartó erő. Magyar könyvet itt a gyerekek nehezen vesznek a kezükbe, tán­colni inkább eljönnek. A lényeg szerintem nem is az, hogy profik legyenek, hanem az, hogy csinálják.” És hogy mi az öröm? Min­den, az egész. Az asszonyoknak, hogy ruhát hímezhetnek („ezer óra ment rá”), a gyere­keknek a taps, a siker, a tanárnak pedig az érzés: „Megmutatjuk az ausztráloknak, hogy mi is létezünk. Minden alkalommal legalább három-négy ausztrál jön oda hozzám lelken­dezve, hogy »Mister Simon, .ilyet még soha nem láttunk.« Tudja milyen jó ez?” A melbourne-i Lajosliget Az összetartásnak megvannak az egyéb fó­rumai is. A valláson, a táncon kívül erős ka­pocs lehet akár a sportszeretet. St. George, Sydney külvárosa. Ötvenhat. után alakult a focicsapat, amelyben ma már csak az edző bennszülött magyar („az Árok Feri, az újvidéki Magyar Szó sportszerkesz­tője volt”). A kapitány Koczka András már itt született, magyarul csak törve tud, ám a vezetőségi üléseken természetesen magyarul folyik a beszélgetés, nemegyszer szenvedé­lyes vita. Megtárgyalják ugyanis a sportese­ményeket... Emellett sorra veszik a gazda­sági eredményeket, a feladatokat is. Nem akármilyen az ő tulajdonuk sem. A stadion háromezer fős, magában az egyesületi klub­ban pedig ötven félkarú rablónak becézett játékautomata biztosít jókora bevételt. Les­lie Bordács évtizedek óta minden hétfő dél­­utánt-estét itt tölt, pedig sok köszönet nincs az itteni munkában. „Ha győzünk, akkor az természetesen azért van, mert jó a csapat, ha viszont vereséget szenvedünk, akkor azt mondják, hogy rossz a vezetés.” A klub nagy színháztermében Korda György fellépését hirdetik. Másodszorra. Az első dalesten négyszázötvenen voltak. Hakoah Klub: az elnök a felvidéki Frank Löwy, a hatalmas Westfield társaság társtu­lajdonosa. A Hakoaht (a szó jelentése: erő) 1938-ban alapították fiatal, sportolni vágyó osztrák zsidók. Az osztrák jelleg még az öt­venes évek elejéig tartott; ma a 7600 tagból 2500-3000-re teszik a magyarok számát. Biz­tos így van, bár a látogatáskor a német és az angol szó volt kisebbségben. Seregnyi asztal­nál idős hölgyek ültek kártyapartiba mele­gedve, míg mások a félkarú rablókkal bíbe­lődtek. Magyar Történelmi Társulat. Az 1987. évi előadások címeiből: Hóman Bálint Ősembe­rek, ősmagyarok című könyve, II. József, Meghalt Mátyás király, oda az igazság, A mezőkeresztesi ütközet, A szittyák, A Habsburgok a magyar történelem tükré­ben, Rudolf trónörökös. Havonta negyven-Sir Peter Abeles neve fogalom Ausztráliában. Fogalom az üzleti életben: az általa vezetett TNT szállítmányozási vállalat és az ANSETT révén. Hogy mi az ANSETT? Légitársaság és egyben szállodák láncolata, a kontinensnyi or­szág valamennyi repülőterén legalább két jóko­ra terminál van, az egyik, rendszerint a na­gyobb, az ANSETT-é, a másik a többi légitár­saságé. Ami meg a politikát illeti, a Sydney Morning Herald Review pár hónapja jókora ké­pes riportot közölt: ki van a legközelebb Hawke miniszterelnök füléhez? Tizcnvalahanv színes fénykép, az első Sir Peteré. ( Az írás bevezető mondatai: „Nemrégiben Sir Peter Abeles, a r\T szállítmányozási birodalom vezére, self­­made milliomos akkor telefonált a miniszterel­nök parlamenti irodájába, amikor Bob llawke éppen egy találkozót tartott. A miniszterelnök otthagyta a tanácskozást, hogy vegye a telefon­­hívást.”) Abelesről egyébként még az ausztráliai ma­gyarok közül sem mindenki tudja, hogy magyar.- Magyarul tulajdonképpen csak kilencéve­sen tanultam meg. Én még a Monarchia gyere­kének számítok, apámnak Bécsben is volt vas­­kereskedése, meg Budapesten is, a Váci út 88. alatt. Bécsben születtem és csak 1933-ban, Hit­ler hatalomra jutása után jöttünk Magyaror­szágra. Pesten a Szemere utcai elemiben tanul­tam, majd nyolc évig a fasori evangélikus gim­náziumban, Ez szenzációs iskola volt, egy egé­szen hihetetlen iskola... Orvosnak szerettem volna menni, de a nume­rus clausus ezt lehetetlenné tette. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem voltam vala­mi fényes tanuló. Az iskolát szerettem ugyan, de tanulni nem. A magyar és a fizika különösen gyengén ment. Sokat sportoltam viszont, teni­szeztem. úsztam, bokszoltam és a lányok is elég sok időt elvettek. I gy gondoltam, külföldre me­gyek majd tanulni, de apám arra kert, ne eről­tessük a dolgot, álljak munkába. Dolgozz egy évig - mondta -, és ha nem vagy boldog, menj és tanulj. így hát két évet az üzletben töltöttem, kitanultam a hegesztést egy Tompa Mihály ne­vű mestertől. Csuda név, nem igaz? Egyébként nem ártott meg a munka. Nagy újdonság volt nekem, a középosztálybeli fiúnak, hogy együtt lehettem a munkásokkal. Azután jött 1944. március 19., a német meg­szállás. Munkatáborba vittek, a diósgyőri vas­gyárba kerültem. A dátumokra nem emlékszem pontosan, de alig néhány hetet töltöttem öté, megléptem, mentem vissza Pestre és augusztus­ban hamis papírokkal Bukarestbe utaztunk. Mint Magyarországról kitoloncolt román zsi­dók. A zsidóknak ott egyszerűbb volt, a munka­­tábort havonta meg lehetett váltani bélyegvásár­lással. De mi nem sok bélyeget vettünk. Két hét múltán ott voltak az oroszok. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom