Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-05-06 / 9. szám
1. Simon József 2. Léderer András 1945 áprilisában visszajöttünk Budapestre, visszakaptuk az üzletet. 1947 novemberében szabályos útlevéllel mentem el, először Prágába. utána Kómába. Amikor az üzletet államosították, nem voltam otthon. Hogy Rómában mit csináltam? Jól éltem. Vettem egy teherautót, a Via Venetótól a Teveréig fuvaroztam embereket. Ez volt az első önálló üzletem. Imádtam Rómát, úgy gondoltam. életem végéig ott maradok. Nem lehetett. Nem hosszabbították meg a munkavállalási engedélyt. Két helyre kértem beutazási lehetőséget. Amerikába és Ausztráliába. Auszráliában egy nagybácsim élt, gyapjúkereskedő volt. A két papír majdnem egyszerre érkezett meg... Gondoltam egyet és idejöttem. Először egy kötődében pulóvereket árultam, majd Rochenstein György barátommal vettünk két használt teherautót. Az ötlet az enyém volt. szegény Gyuri - ö néhány éve meghalt - viszont értett hozzá. I.egalábbis így hittük. 1950 decemberében indítottuk az üzletet és két év után tönkrementünk. Túl gyorsan nőtt a cég, az volt a baj. Azután újrakezdtük. Ma a TNT-nek hatvanezer alkalmazottja van, az évi forgalom ötmilliárd dollár. A szakmában a mienk a legnagyobb nemzetközi cég, több mint nyolcvan országban van vállalatunk. ■Ugyanakkor ma is mindig azt mondom, hogy a céghez sok fiatalt kell hozni, olyanokat, akik még nem tudják, hogy mit nem lehet csinálni. Ahogy visszagondolok, akkor voltam a legjobb, amikor ezt néni tudtam, amikor gond nélkül sétáltam a szakadék szélén. Az idősebb ember viszont már tisztában van azzal, hogy le is tud zuhanni. 1972-ben lettem Sir. Sose fordítottam le magyarra az indoklást: „Service to the community”. Szóval, már Sir-nek is öreg vagyok. Sok hatvan magyar jön össze, hogy meghallgassa a soros előadást; a társulat Magyar Múlt című folyóirata évente kétszer jelenik meg. Földváry Gábor elnök beszámolóját az angol feleség kedves mosollyal hallgatja. Nem érti, de megérti. S hogy Földvárynak megéri? Ostobaság lenne megkérdezni. Hát csinálná máskülönben? Adelaide, idősek klubja. Ötvenen jönnek el a szokásos péntek esti vacsorára, régi emlékek és új gondok, alig múlt látogatások képei, seregnyi jogi kérdés... Egy nyugdíjas hölgy arról mesél élénken, hogy az unokákkal minden vasárnap utazik. Előveszi Magyarország térképét, valaki behunyt szemmel bök, és Budapestről az útikönyv segítségével elmennek oda, közben minden útba eső nevezetességgel megismerkednek. Legutóbb, ahogy a gyerek mondja, Kiszkunhálászon jártak. Adelaide, az „ellenlábas" Magyar Klub. A nagyterem most csöndes, de a konyhában egy tábla a magyar nyelvoktatás nyomait őrzi. A bejáratnál az MHBK emlékköve. A Melbourne-i Magyar Házról úgy tartják, hogy másfél millió doílárt ér. 1977 februárjában gondolták ki, hogy jó lenne, ha lenne és 1981 karácsonyát már itt ünnepelték. Hatalmas a sürgés-forgás, épp véget ért a cserkészfoglalkozás. A termeket babgulyás illata tölti be. A Melbourne-i olimpia emléktalálkozójára érkezett magyarországi vendégeknek főzték - a sportolók itt kaptak szállást. A ház körül hatalmas park, a Lajosliget. A név onnan van, hogy három Lajos, a Polgár, a Milotai és a Kaiser tette rendbe az elgazosodott területet. Az egyik egyesületi vezető, Linka Márton pulija Gombóc névre hallgat és a gazda pénzt kerestem az éleiben, mindent elértem. Ma már nem is érdekel más, mint a cég. A feleségem szerint bolond vagyok, hogy mindig csak a sikert hajszolom. Azért, ha lehet, ezt próbálja enyhébben megfogalmazni, mert még kikapok ... Mit jelent számomra a magyarság? Tizenhárom évig éltem Magyarországon. Nem ott indult az életem, de a legfontosabb éveket Pesten töltöttem. Ezek az évek pedig nem múlnak el, ha csak az ember nem akarja. Ha akarja, akkor az betegség, de én soha nem voltam beteg. Vannak, akik azt mondják, hogy igen-igen, de ott volt a háború és mi minden történt. Igaz. De azért én ma nyugodtan eszem a paprikáskrumplit kolbásszal. Amikor először utaztam vissza Pestre, a Fórumban laktam. Kijöttem a szállóból, végigsétáltam a Kégiposta utcán. Olyan különös érzés volt. Mintha soha nem mentem volna el. Kérdezték is a pesti barátaim: Nem furcsa-e, hogy itt mindenki magyarul beszél? Miért lett volna az? Nekem őrült szerencsém van, úgy élhetek Sydneyben, hogy itt vannak körülöttem a régi barátaim. Vannak újak is, ausztrálok, de itt vannak a régiek, a magyarok. Erről a székházról például itt sokan tudják, hogy egy kanadai mérnök építette, de én azt is tudom, hogy az építészt Éber Györgynek hívják. Az osztálytársam volt. Régi jó barátom Gyárfás János, övé a sydneyi Cosmopolitan kávéház. Gyárfás ugyancsak egykori iskolatárs. Aztán itt van Riomfalvy Pál, aki az ausztrál filmbizottság elnöke. Gyakran találkozunk, megy a duma, a viccmesélés. Mintha csak otthon lennénk. Szóval az életemet nem adtam fel. Azt mondja, hogy ez költőien hangzik? Pedig már említettem, hogy magvarböl nem voltam jó. H. GY. büszkén újságolja, hogy a nyüzsgő eb csak magyarul ért. A történet azonban nem lep meg. Két nappal korábban már találkoztam magyarul beszélő pulival. Szívós, alkalmazkodó fajta. Mondják, hogy az ausztrálok egyik jellegzetes állata (no, nem nemzeti állata, mert a címerbe csak a kenguru és a strucc fért bele), a koalamedve, ez a minden európai gyerek álmát jelentő plüss macifigura csak a déli tengerparti vidékeken él, mert hogy itt nő az eukaliptusz, amelynek levele nélkül elpusztulna. A délkeleti partvidék nagyvárosainak utazási irodái minden szállodát el is halmoznak színes prospektusokkal, amelyek koalatúrákat is hirdetnek. Valóban csodálatosan mókás kis élőlények. Ám a messziről jött látogatónak a nyugtalanul izgő-mozgó Gombóc legalább ennyire emlékezetes. Hogy jobban legyenek S itt egy valamit még mindenképpen el kell mondani: azt, hogy az ausztrál kormány igen nagylelkűen és bölcsen segíti a gyökerek megtartását és ápolását. Sydneyben felkerestem az SBS etnikai rádió- és tv-állomást. A rádió ötvennyolc nyelven sugároz, a tévé pedig több mint negyven nyelven ad műsort. Az intézmény friss: tizenhárom illetve nyolcesztendős. „Nagy volt a nyomás - meséli Jenny Looman tájékoztatási igazgató hogy az angolul nem jól tudóknak is adjanak műsort. Egyrészt azért, hogy információhoz jussanak, hogy tudjanak arról, mi történik Ausztráliában és a világban s azért is, hogy érezzék jobban magukat. Ez Ausztrália érdeke is. A műsorok szórakoztatnak, olykor nosztalgikusak, szentimentálisak. De hát ez is kell.” Schaffer Frigyes, a dél-ausztráliai kormány nemzetiségi ügyek bizottságának egyik vezetője részletes beszámolóval szolgál, hogy miként segítik tanáccsal, támogatással, útbaigazítással a bevándorlókat - akik (illetve akiknek közvetlen leszármazottai) az ausztráliai lakosságnak negyvenhat százalékát alkotják. Van itt az irodában még dohányzás elleni füzetecske is. „Mentesüljön az életéért" - ez a címe. Lőrincze tanár úr aligha lektorálta a szöveget. Schaffer Frigyestől megkérdeztem, milyen magyarnak lenni Ausztráliában. Véleménye szerint az itteni magyaroknak két csoportjuk van. Az egyiket csak a családi boldogulás érdekli. Ez a többség és főként közülük kerülnek ki a hazajárók tömegei. A másik csoport politikailag aktív, tagjait érdekli, mi van otthon és a világban és a különböző állásfoglalások szerint osztódnak meg. „Annak jó itt - mondta a kormányhivatalnok aki képes változni, változásokat elfogadni. Aki viszont mereven látja a világot, annak nem jó. De Magyarországon sem jó. " Amire a látogató csak bólintani tudott. Hiába, minden távolság viszonylagos. HALÁSZ GYÖRGY 19 T
