Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-03-04 / 5. szám
AZ ARANYHOMOK VENDÉGLŐSE Jó étvágyú embernek ínycsiklandozó olvasmány a vendéglői étlap, kiváltképp, ha az olyan ötletes, hogy felér egy kisebb szakácskönyvvel is. A soltvadkerti Aranykornak vendéglőben például nyíltan kiteregeti a szakács az étlapon konyhaművészetének fortélyait, és így dupla élvezet az étkek között böngészni. A vendég itt nem „zsákmabacskát” rendel, előre tudja, hogyan, miből készül a kiválasztott étek. De idézzünk csak az étlapról! „Őreglegény bableves. Egyszerű bablevesbe szórok egy kis tárkonyt, oabérlevedet, tálaláskor egy beleütött tojással gazdagítom. ínyencpecsenye. Frissen sült sertésszeletre és burgonyára különleges fűszerekkel ízesített, csíkokra vágott sertésmájból, veséből, velőből és gombából készült ragut teszek. Csirkecomb, ahogy Jani bácsi szereti. A zsenge csirkemájat gombával, zöldborsóval és petrezselyemmel kevés forró zsírban megfuttatom és ropogósra sült csirkecombra öntöm. Sült burgonyát adok mellé. Jani bácsi, vendéglőnk örökös tagja, vadkerti vöröset iszik hozzá, előtte meg egy kupica étvágycsinálót. Marhapörkölt Szakálné módra. A ledarált marhahúst tejbe áztatom, majd fűszerezve gombócokká gyúrom és pörköltszaftban megfőzöm.” Az étlapról kiderül, hogy a csirkecomb névadója, Jani bácsi törzsvendég — azt pedig hetedhét határban is tudják, hogy a marhapörkölt értelmi szerzője, Szakálné a saltvadkerti vendéglő tulajdonosának hites élete párja, segítője. Nem túlzás hetedhét határról beszélni, mert az Aranyhomak híre még ennél távolabbra is eljutott. A vendégkönyvbe bejegyzett elragadtatott sorok tanúsága szerint külhonban is sokan ismerik. A kisvendéglő jó hírét bizonyítja, hogy elnyerte a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége, és a Gasztronómiai Újságírók Nemzetközi Szövetsége (a FIPREGA) védnöki tábláját. Napjainkban csaknem száz étterem viseli ezt a táblát, ám többségük el1. A könyvtár egyik becses darabja 2. Szakái László és gyűjteményének egy része 3. Az egyik legféltettebb kincs 100 esztendős: a német nyelvű miniatűr szakácsköny 4. A könyveken kívül Szakái László régi menükártyákat, itallapokat és vendéglátással kapcsolatos címkéket is gyűjt FOTO: KOZAK ALBERT ső osztályú nagy szálloda étterme, s csak kettő akad köztük, amely magántulajdonban lévő kisvendéglő. Az egyik a soltvadkerti Aranyhomak, a másik a szentendrei Aranysárkány. Szakái László azonban nemcsak másfél évtizede magas színvonalon működő vendéglőjéről, kitűnő konyhájáról és vendégszeretetéről, hanem ritkaságszámba menő szakácskönyvgyűjteményéről is híres. — Hogyan kezdődött a gyűjtőszenvedély? — Szinte gyerekfejjel kezdtem el gyűjteni a könyveket, szakmai kíváncsiságból. Érdekelt minden konyhaművészettel, vendéglátással kapcsolatos irodalom, s ezt aligha találhattam volna meg könyvtárban. Ahogy szaporodott a gyűjtemény, úgy sokasodtak a kapcsolataim. Levelezek külföldi gyűjtőkkel is, és gyakran meglepnek ajándékba küldött könyvritkaságokkal. Így adódott, hogy könyveim száma egyre nőtt, s lassan teljesen ellepi a szobám falait. — Melyek a legértékesebb darabjai a gyűjteménynek? — Nehéz erre a kérdésre válaszólni, azt sem tudom hirtelen, hogy melyiket soroljam. Tatán a legkisebbel, a kedvencemmel kezdeném. Száz éve adták ki ezt a 17X22 names német nyelvű, gót betűs miniatűr könyvecskét. Akadnak persze régebbi darabok is. Itt van például az 1742-es kiadású Nagyszombati Szakácsmesterség Könyvecskéje, és kicsit korábbról 1724-ből Goethe nagyapjának kézírásos szakácskönyve. Féltve őrzöm a Csáktornyái Zrínyiudvar kézírásos könyvét is, valamint a világ első szakácskönyvének hasonmás kiadását. Kevesen tudják, hogy ez a könyv első ízben 1581-ben látott napvilágot. — Egy vendéglős pusztán hobbiból gyűjt ma régi szakácskönyveket, vagy netán használni is tudja őket napi munkája során? — Én nemcsak gyűjtöm, rendezgetem a könyveimet, hanem haszonnal forgatom is őket. Éttermünk kínálatában több olyan étel szerepel, amely régen elfelejtett receptek felelevenítésével készül. Különösen a népszokások és ünnepek, valamint a konyha kapcsolata foglalkoztat. A közelmúltban jelent meg ebben a témakörben az első könyvem. „Régi ünnepek a konyhában” címmel. Ügy tervezem, hogy egész sorozatot írok hasonló témáról, a következő könyv a „Disznótoros”, kézirata már nyomdában van. — Ahogy hallgatom, nyilvánvaló számomra, hogy szabadidejét is a gasztronómia jegyében tölti. — Végtelenül szeretem a szakmámat, ezért nem érzem ezt áldozatnak. Egyébként is néhány év múlva lesz majd segítségem. Két tizenéves fiam most már szintén a vendéglátó szakmát választja hivatásul. Nem divat mostanában az apa nyomdokaiba lépni, így nekem külön öröm és megnyugvás, hogy lesz a családban utánpótlás. Egy kétszintes családi házban élnek és dolgoznak. A földszinten van a vendéglőjük, a felső szinten a lakásuk és az értékes gyűjtemény. — Az átutazó vendégeket bizonyára nem szokta meginvitálni a könyvtárába. Honnan tudnak mégis e gyűjteményről? — Aki látni akarja a könyveimet, annak szívesen megmutatom. És amikor hívnak, kiállításokra is elviszem a legszebb, legértékesebb darabokat. Tavaly, a Tavaszi Fesztivál idején, Kecskeméten láthatták a gyűjtemény egy részét, idén pedig ugyanebben az időben Sopronban lesz kiállításom. A. É. 26
