Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-03-04 / 5. szám
„...sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek csak az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van, bár rendszerint éppen ezek azok, akik nem is tudják, mi van itthon.” (Rockenbauer Pál: Csipetnyi Antarktisz) Nem tudom, hogy ki, miként van vele: én többnyire szívesen idézek a nálam hozzáértőbbektől. Az ember alighanem ilyesmivel is erősíteni véli saját mondandóinak hitelét. Rockenbauer Páltól, 1987 novemberének utolsó napján elhunyt kedves barátomtól seregnyi magyar televíziós film nagyszerű rendezőjétől, sajnos már csak idézni tudok. Nem pedig interjút készíteni vele, aki — mint annyi helyen — természetesen Szennán is járt. Ezeket a sorokat 1988 első napjaiban írom. Mire megjelennek, televíziónk újra játssza majd a „Másfél millió lépés Magyarországon” című, sokfolytatásos, el nem felejthető filmjét, amelyet majd ennek egyenesági utódja követ „... és még egymillió lépés” címmel. Mindkettőben gyalogtúrázókról van szó: számomra nagyon rokonszenves szent őrültek csapatáról, akik elindultak valahonnan Zemplénből, végigbandukolták Észak-Magyarországot, majd — hogy munkájuk teljes legyen — némi megszakítás után az őrségből elsétáltak a déli határszél hoszszán, végig a kanyargós Dráva mentén, át a Mecseken, egészen Szekszárdig, ahol nekem sikerült várnom őket. Ütba eshet, vagy remélhetőleg esik, a hozzájuk hasonló — nem feltétlenül szükséges, hogy gyalogló — országjáróknak Szenna is. A község, amelynek tiszteletére ez a hosszú élőbeszéd megszületett, Kaposvártól 8 kilométernyire van. Még a mi kis hazánkban sem számít túl nagy településnek, lévén 800 lakója. Én itt eleddig csak egyszer fordultam meg. Ottjártamkor a község teljes lakosságának egynegyed része a művelődési házban foglalt helyet. Ez semmivel se jelent kevesebbet, mintha Budapesten bő félmillió, Párizsban két és fél millió, Tokióban esetleg négymillió ember jött volna össze egy időben, ugyanazon a helyen. Ha lenne ekkora hely és ha én felelősséget vállalhatnék a számokért. És nem is valami világot rengető beat-koncert, netán sportesemény megtekintésére gyülekeztek, hanem azért, mert kíváncsiak voltak egy öreg tanító bácsira. A név idehaza se közismert, a tőlünk távolabb lakóknak — ha ugyan tanítványai nem voltak egykor — valószínűleg nem sokat mond. Dr. Fekete László, ma tanár és doctor iuris, akkor néptanító, bő negyedszázadon keresztül okított itt néhány nemzedéket. Aztán, belépve a nyolcadik X-be, sőt jócskán túlhaladva azt, előszedte ifjú korának jegyzeteit és egy pompás, nem akármilyen felvételekkel ékes, kis kötetet sikerített belőlük. Ugyanis néptanítás, kántorizálás, gyöngyösbokréta-szervezés, ezüstkalászos gazdatanfolyamvezetés, filmvetítés és még más néhány elfoglaltság mellett néprajzi gyűjtőmunkára is ráért. A könyvet a kaposvári múzeum adta ki, cseppet se olcsón, darabonként 80 forintért. Magyarországon volt már azóta egy újabb senkit meg nem örvendeztető áremelkedés is, de azért ezt a könyvet úgy vitték, akár a cukrot. A beszámoló írója itt azonban megakad. Valószínűleg soha senki, semmilyen „objektív” módszerrel nem derítheti ki, hogy a szennaiak azért lettek-e kíváncsiak az egykor volt „Mester úr” könyvére, mert büszkék saját népművészetükre, vagy netán azért büszkék, mert ő (is) erre nevelte őket? Szombathelyen, Szentendrén, erre-arra Magyarországon már nem egy szép skanzen van. Azt azonban kevesebben tudják a kelleténél, hogy itt született a legelső — egy csodálatos, festett, kazettás mennyezetű református templom szinte önmaga teremtette környékén — amire minden központi helyen rámondták ugyan a boldogító „igent”, de aminek a kezdeményezője, követelője, megalkotója, segítője maga a falu volt. A templom műemlék — II. József felvilágosultságának köszönheti létét — máig működő egyházi létesítmény, amelyből már csak az orgona hiányzik. A körülötte lévő talpas, zsúpos és más régi parasztházak viszont egy olyan népi kultúra, ki tudja miért, de alig reklámozott remekei, amelyek megtekintése kedvéért érdemes megállni, netán kitérőt tenni. Ha ez az írás kedvgerjesztőnek kevés is, talán a csatlakozó fényképek nem lesznek azok ... ORDAS IVAN 1. A templom építését II. József engedélyezte 2. Templombelső - a szószék, a padsorok, a karzat és a mennyezet díszítményei 3. Az alapítást megörökítő emléksorok a mennyezeten (. Fakazettás, festett padsorok FOTO: BALOGH IASZLO és Országos Műemléki felügyelőség — DOBÓS LAJOS 13
