Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-02-19 / 4. szám
1. Csallóközi táj 2. A taksonyi falumúzeum 3. Az ipolybalogi templom ajtajának részlete 4-5. Zoborvidéki és palóc együttesek a zselízi fesztiválon 6. Barslédeci parasztház 7. Gyermekjátékok részlet a zselizi kiállításról A SZERZŐ FELVÉTELEI 5 nak népi kultúrája valósággal fehér folt néprajzi ismereteink térképén, pedig az itt gyűjtött néprajzi anyag régóta várja megjelenését. Sajátos része ennek a vidéknek a tréfásan kurta szoknyás birodalomnak nevezett, talán hat faluból álló közösség, amely sajátos viseletéről kapta a nevét. Egyik legjellegzetesebb falujában, Bényben, virágzó népi együttes őrzi ,a hagyományt. A palócok nevüket valószínűleg a korai letelepítésé kunok megjelölésére használt szláv szóból (polovec) kapták, de származtatják őket a kabaroktól is. Elhelyezkedésük határai meglehetősen bizonytalanok: a XVII. században még csak néhány, a Mátra északi oldalán fekvő falu népét nevezték így, később egyre nagyobb területet „hódított” meg ez a népnév, s manapság már a Garamtól egészen a Hernádig emlegetik Palócföldet. A kiterjedt palóc népcsoporton belül sajátos egységet kép.visel Gömör, mint táj, a barkó népcsoport a Sajó és a Zagyva forrásvidéke közti területen, továbbá Medvesalja, a Salgótarján és Fülek közé eső vidéken. Mindhárom palóc tájegys£gte,'je4temző a lakosság ősi népi kultúrája. A Bodrog és a Tisza közé eső területet Bodrogköznek nevezik. Népessége honfoglaláskori, és mivel a terület ármentesítése gyakorlatilag csak a XIX. század második felében fejeződött be, megőrződött itt a hagyományos paraszti állattartás számos vonása. Északi része, a Felső-Bodrogköz, és annak magyar lákossága ma Csehszlovákiához tartozik, az ugyancsak magyar lakosságú Ungvidékkel együtt. Ez utóbbi különösen érdekes, régies vonásokat őrző terület, amelynek néprajzi feltárása éppen napjainkban folyik, szép eredménnyel. Ezek a szlovákiai magyarság legfontosabb etnikai csoportjai. Aki együtt akarja látni őket — a Csallóköztől a Bodrogközig —, az ne sajnálja rá a fáradságot, s látogasson el egyszer Zselízre, ahol minden év júniusának első hétvégéjén megrendezik a kétnapos összejövetelt. A legutóbbi fesztiválnak különös varázsa volt, mivel elsősorban gyermekcsoportok szerepeltek, és a szoikásos zselízi néprajzi kiállítás témája is a gyermekjáték, s általában a gyermekekkel kapcsolatos néprajzi anyag volt. Jó lenne, ha a világ minden tájáról még nagyobb számban jönnének magyarok erre a fesztiválrÜ^ltogy érezhessék, tapasztalhassák a néphagyomány megtartó, magyarságot és emberséget egyként erősítő hatását. HALASZ PÉTER 11
