Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-02-07 / 3. szám
Kraszner előtt több tulajdonosa volt az üzletnek, ám a bejárat képe és a cégtábla Straszer Gyula, a Weisz testvérek, Salzer Albert és Lantos Adolf alatt mit sem változott. A hagyomány szerint Ernsl Lajos javaslatára, Lantos a cégtáblára festette annak a Bezerédiféle Tinódi Lantos Sebestyén szobornak a mását, amely akkor a Nemzeti Színház bejárata előtt állott. A cégtábla a továbbiakban hozzátartozott a kávéház képéhez és a következő tulajdonos is tiszteletben tartotta. Kétségtelen, hogy a vendégkörhöz jól illett ez a cégtábla. A külső és belső kiképzés hagyományait óvta a bérleti szerződés is, amely előírta, hogy az üzletet bérlő kávésok kötelesek az interieurt, a szükséges felújításoktól eltekintve, változtatás nélkül fenntartani és távozásuk esetén eredeti formájában visszaadni az épület tulajdonosának. Minek változtattak volna bármit is. hiszen a kialakult törzsközönséget egyebek között éppen ez a megnyugtató, biztos változatlanvardokra nyíló müvésztanyákra emlékeztette ez a hagyományostól elütő, a megnyitásakor kissé talán polgárpukkasztó küllemű kávéház. A „Munkácsy-céh” törzsasztala körül mindennapos vendégnek számított Szinyei-Merse Pál, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Kernstock Károly, Bihari Sándor, Donáth Gyula. Spányi Kornél, Pólya Tibor, a színes mesepalotákat álmodó Lechner Ödön építész és a századforduló művészetének sok más jellegzetes alakja. Herman Lipót, a művésztársaságok kedvence ..Lipije" rajzos riportkönyvben örökítette meg a társaság együttléteit. Lechner Ödön egyszer itt. az Andrássy úti szélső ablaknál üldögélve vázolta fel az Erzsébet királyné emlékmű tervét. Ahogyan a „Képzőművészet” című lap cikkírója megörökítette a jelenetet, .. Az általános sopánkodás közepette — hogy hajnalban a takarítónő lemoshatja a remekművet, Nemes Marcell kérette a tulajdonost — és rögtön megvásárolta az egész 1. A „müvészasztal" az Andióssy úti teraszon, 1910 körül (balról a második Szinyei-Merse Hali 2. Kiaszner Menyhért (középen) a hatom Latabaual. (id. Latabár Árpád, Latabár Kálmán és ifj. Latabár Árpád) 3. Má!y Gerö és Dénes György a biliárdasztalnál ság vonzotta. Sokak számára éppen a nem létező saját otthon pótszerét nyújtotta a kávéház jól ismert. meghitt világa. A Japán soha nem volt az előkelő körök csillogó és méregdrága találkahelye. Ide a művész „félvilág", az irodalom és a sajtó gyakran vékonypénzű alakjai jártak: élhetetlen zsenik, szorgos szellemi iparosok, kóklerek, statiszták és soha színpadon nem látott színésznők, és persze, a beérkezettek közül is azok. akik a siker csúcsain is megmaradtak éjszakázó. társaságkedvelő bohémnak. Rajtuk kívül, főleg az esti órákban kereskedők, ügyvédek látogatták, de volt orvos, sőt, gyógyszerész törzsasztal is. Elsőként a képzőművészek vertek itt gyökeret. akiket talán a párizsi bouleasztalt.” Utóbb a képzőművészek elmaradoztak és átadták a helyüket az irodalomnak, de Forral Zoltán, Gedő Lipót és néhány más, a sajtónak dolgozó festő, grafikus változatlanul törzsvendég maradt. Gedő Lipót több törzsvendéget megörökített karikatúráin, s ezek a rajzok a háborúig ott függtek a japán életképek társaságában. Egy időben még afféle új művészasztal is kialakulni látszott, amely körül gyakran feltűnt Biai Föglein István, Vén Emil. Vörös Géza, Diener-Dénes József vagy a karikaturista Szigethy István, aki évekig berlini lapok rajzolója volt. A harmincas évektől a Japán elsősorban irodalmi kávéházzá alakult. és a toliforgatók mellett színészek. valamint hajnal felé a környékbeli mulatók szórakoztató személyzete látogatta. Az írók, újságírók egy része itt dolgozott; részükre a kávéház lakás, szerkesztőség, vitaklub és baráti öszszejövetelek színtere volt egyszerre. Többségük még be nem futott pályakezdő, aki a fűtetlen, sötét, vagy más egyéb miatt lehangoló, munkára alkalmatlan hónapos szoba helyett itt. valamelyik csendes „kávéházi szegleten” írta nem egyszer halhatatlanná vált műveit. A legismertebb közülük, természetesen József Attila, aki itt irta a Születésnapomra című versét és bizonyára még sok más költeményét. Kraszner felismerte az olykor különc, szertelen, nehezen kezelhető fiatalemberben a zsenit és végtelen tapintattal támogatta. Senki ne gondoljon azonban valaminő mecénáskodásra, mert egyrészt Menyus nem volt kezdő írók számolatlan pénzű menedzsere, hanem az irodalom és az írók tapintatos és önzetlen barátja, másrészt a költő is szemérmes önérzettel viselte nincstelenségét. Hogy lehetett őt mégis segíteni? Némi kegyes kis csalások árán. Gyakran fordult elő ugyanis, hogy egy kávé árával a zsebében állított be a kávéházba és ilyenkor köztudott volt róla, hogy ha valami különös szerencse nem éri, akkor az a kávé lesz a reggelije, ebédje, vacsorája is egyszerre. Ilyenkor lépett közbe a szerencse képében Menyus. Titokban szemmel tartotta, hogy miként fogy a költő poharából a tejeskávé és a megfelelő pillanatban küldte ki a pincérrel a ...javítót”. ,,A javító azt jelenti, — írta a másik törzsvendég, Tersánszky Józsi Jenő — hogy ha a vendég túl világosnak találja a kávét, akkor a Japánban uralkodó szokás szerint visznek neki mindjárt külön javító-feketét. Ugyanígy, ha sötét a kávé, akkor javító tejhez van joga a vendégnek. (.. .) Egy javító kávé és egy javító tej majdnem egész adag tejeskávé. Hol sötét. hol világos alapon félig kiivott poharához is lehet hozatni javítót és a fizettség csak egy kávé marad.” A „javítónak” álcázott segítésbe beavatott pincér pedig nagv komolyan úgy tett az aggodalmaskodó József Attila előtt, mintha a szigorú tulajdonos kijátszásával lakatná jól a korgó gyomrú „Szerkesztő urat”. Az örökké pénztelen zsenik közül a másik jellegzetes típus Rejtő Jenő volt, aki a maga javíthatatlan bohém módján képtelen volt anyagi ügyeit rendben tartani, ezért tehetségét aprópénzre váltva, P. Howard néven fergeteges sebességgel írta különleges hangulatú regényeit. Ám dolgoztak itt olyan korán befutott és népszerű írók is. mint a fiatal Molnár Ferenc, Szép Ernő, Kassák Lajos, vagy a kissé morózus. fanyar humorú Nagy Lajos, akik már megengedhették volna maguknak, hogy nyugodtabb körülmények között dolgozzanak, de életformájuk elengedhetetlen része, lételemük volt a kávéház. Mások. így Bródy Sándor, Hunyady Sándor, vagy a sikeres onerettszerző Márkus Alfréd, a filmrendező Gaál Béla nem dolgozni, hanem kikapcsolódni, kártyázni, biliárdozni, társaséletet élni tértek be ide több-kevesebb gyakorisággal, nappal, vagy az éjszakai órákban. Az írókon kívül megtalálható volt itt a fővárosi sajtó minden rendű-rangú képviselője is, akik közül néhányan később íróként váltak közismertté. Itt szereztek információkat, cseréltek híreket, vitattak meg témákat, mindig rohantak, mert minden lapzárta túl korai volt és minden cikk mindig túl későn készült el, és természetesen mindig ráértek, ha többre nem, hát egy feketére, vagy egymás tréfás ugratására. A „sajtóasztal” környékéről Ignotus Pált, Egyed Zoltánt, Rónai Mihály Andrást, Kellér Andort. Kellér Dezsőt, Görög Lászlót, Bálint Györgyöt és a kiapadhatatlan kedélyű „kis embert”, Királyhegyi Pált említhetjük. Külön színfoltot jelentettek a színpad már akkor is ismert művészei: Székely Mihály, az Operaház orgonahangú basszistája, vagy a másik operaénekes, Komáromi Pál. és a prózai színészek: Páger Antal, Törzs Jenő, Ráday Imre, Ladomerszky Margit, vagy a feledhetetlen mulattatok, mint a három Latabár, Bársony Rózsi, Verebes Károly. A teljes felsorolás, bármely vendégkörben, természetesen eleve reménytelen kísérlet lenne, hiszen közel öt évtizedes működése során a Japán Kávéház a magyar kultúrtörténet kiemelkedő fejezeteinek színtere volt. Kraszner Menyhért így hirdetett, amikor 1928-ban átvette a kávéházat: „Újonnan átalakítva, speciális házi ételek. Frigidair legújabb szerkezetű hűtőgépeken kezelt ételek és italok. Színház előtt és után friss ízletes vacsorák. Japán módra kezelt szamovár-t.ea. Egész éjjel nyitva. Non plus ultra leves-specialitások.” Amint látjuk, a Japán üzleti vállalkozás volt Kraszner részéről is, de különös figyelmet érdemel, hogy a „vendéglátóipari” jelleg miként fért össze az irodalom- és művészetpártolással. vagyis a magasabb szintű tartalommal. Tévedés lenne azt állítani, hogy a népszerű Menyus. — mai divatos kifejezéssel élve - nem volt „profitorientált" vállalkozó. Hogy is ne lett volna, hiszen anélkül napokig sem maradhatott volna talpon az akkori hatalmas konkurrencia közepette, de Menyus nemcsak üzletvitelből, hanem intelligenciából és emberségből is jelesre vizsgázott. Ö minden bizonnyal tudta, hogy otthonos, baráti hangulatú üzletében sok eredeti, sőt rendkívüli alkotás születik. Az egykori Japán Kávéház helyiségeiben ma az írók Könyvesboltja működik. Ha már nem kávéház, akkor bizonyára ez a lehető legjobb megoldás. Nem mondana azonban ellent a hely mai rendeltetésének. ha egy emléksarok utalhatna a legendás Japánra és halhatatlanná vált vendégeire. A tárgyi emlékek gyűjtése már elkezdődött. PUSZTASZERI LÁSZLÓ 11
