Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-10-18 / 20. szám
A KORMÁNY STABILIZÁLÁSI MUNKAPROGRAMJA ES AZ UJ ADÓRENDSZER AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELŐTT Széchenyi Istvánt idézte a parlament őszi ülésszakán a pénzügyminiszter: „Éljenek a haladás emberei és szaporodjanak, a tespedés hősei is éljenek, de ne szaporodjanak.” Talán ebben az egyetlen idézetben is összesűríthető a lényege annak a vitának, amelyhez hasonló hosszúságú és hevességű sok évtizede nem zajlott a Duna partján a Steindl Imre által megálmodott soktornyú házban. Az országgyűlés napirendjén két téma szerepelt: a kormány stabilizálási munkaprogramja és ezzel szoros összefüggésben, az adórendszer reformja. Halmozódó feszültségek A kormány munkaprogramja — amelyet már előzetesen mintegy háromezer résztvevővel több mint félszáz fórumon megvitattak — abból indul ki, hogy a magyar népgazdaság fejlődését a nemzetközileg figyelemre méltó eredmények mellett hosszabb idő óta halmozódó feszültségek és ellentmondások kísérik. A gazdasági mechanizmus és az irányítási rendszer fejlesztése felemás módon, erőtlenül ment végbe, s olykor visszalépésekre is sor került. Az eszközrendszer nem volt képes maradéktalanul közvetíteni a gazdaságpolitikai célokat és emellett több hibás döntés is született. A program szerint a kormány alap vető tennivalói ebben a helyzetben a következők: a konvertibilis valutában fennálló adósságállomány növekedésének megállítása; oílyan érdekeltségi feltételek megteremtése, amelyek — szelektív módon és rövid időn belül — minden területen számottevően fokozzák a gazdaságos termelést és az értékesítést; a veszteségforrások felszámolása, a felesleges munkaerő leépítése; a kormányzati irányítás következetességének, határozottságának növelése. Minthogy azonban a termelés korszerűsítéséhez, és a lakossági fogyasztás színvonalának megőrzéséhez lényeges teljesítménytöbbletekre van szükség, e többletek (létrejöttéig a program — kényszerűleg és átmenetileg — a lakossági fogyasztás, és a reáljövedelmek mérséklődésével számol. Áremelkedés Grósz Károlyra, az új miniszterelnökre várt az a hálásnak éppen nem mondható feladat, hogy a programhoz szóbeli kiegészítést is fűzzön. A miniszterelnök részletesen foglalkozott a nehézségek okaival, azzal a sajátos ellentmondással, hogy miközben az elmúlt évek során a nemzeti jövedelem csökkent, a belföldi felhasználás erőteljesen megnőtt. Az „eredmény”: a külföldi adósság nagyarányú megnövekedése. (Az ország nettó adósságállománya jelenleg 9,3 milliárd dollár, a kamatterhek pedig meghaladják az évi 800 millió dollárt.) Ilyen körülmények között — mint Grósz Károly rámutatott — az elkövetkező néhány esztendőben azt sem lehet elosztanunk, amit megtermel-Grósz Károly miniszterelnök beszéi FOTO: MTI tünk, amiért megdolgoztunk. Ezzel összefüggésben szokatlanul nagyarányú áremelések elé néz az ország lakossága: az 1988-ra előirányzott árnövekedés 14—15%. A gazdasági tisztánlátás érdekében felülvizsgálják a fogyasztói ártámogatások jelenlegi szövevényes rendszerét. A miniszterelnök a parlamenti ülés időszakában tartott nemzetközi sajtóértekezletén a „menetrendet” így vázolta fel: az elkövetkező évben 1— 1,5 százalékos fogyasztáscsökkenés várható, míg 1989-ben és 1990-ben 2—2 százalék. „Tudom, hogy ez nem rokonszenves szándék, de szándék” — tette hozzá. Utazási könnyítések Nyilvánvaló, hogy egy ilyen döntés nem kis feszültséget teremt az ország társadalmában. Az általános életszínvonal-csökkenés közepette ráadásul átrendeződés megy végbe a gazdaságban: a piaci mechanizmusok kiteljesítése révén a jól, és hatékonyan gazdálkodó szervezetek lehetőséget kapnak a lényeges gyarapodásra, míg a gyengén, rosszul dolgozók fokozott nehézségekkel találják szembe magukat. Ez természetesen megköveteli a szociálpolitika megújítását, elsősorban a fiatalok, a gyerekes családok, az időskorúak, a hátrányos helyzetűek érdekeinek fokozott figyelembe vételét. Erre határozott ígéretet tett a kormányfő, aki egyúttal sürgette a társadalom általános kulturális színvonalának növekedését. „Elfogadhatatlan az az igénytelenség, szürkeség — jelentette ki —, amellyel nap mint nap találkozni lehet: akár a hanyag munka, a környezetszennyezés, a megbízhatatlanság, a követelőző magatartás formájában, akár az emberi együttélés szabályainak semmibevételében, az egymás iránti közömbösségben és durvaságban.” A miniszterelnök parlamenti beszédében bejelentette azt is, hogy, összhangban a helsinki záróokmány politikai értékeivel, utazási könnyítések várhatók Magyarországon. Erről a kérdésről sajtóértekezletén bővebben szólt. A lényeg: megszűnik az utazások adminisztratív korlátozása. A Magyar Nemzeti Bank több pénzt nem tud adni az állampolgároknak, mint eddig. Viszont akinek pénze van, mondotta Grósz Károly, az ne dugdossa, ne csempéssze, ha a kedve úgy tartja, szabadon mehet külföldre. Két új adó Az új adórendszer tervezetét Medgyessy Péter, a fiatal pénzügyminiszter terjesztette elő az országgyűlés őszi ülésszakán. Nem volt, és nem is lesz olyan társadalom, ahol örömmel adóznának — mondotta. — Az ár- és adóreform bevezetéséhez azonban sajnos az idő nem kedvez. Ugyanannak az adónak a bevezetését a közvélemény talán könnyebben elfogadná egy olyan időszakban, amikor életszínvonala növekszik, mint amikor az érezhetően csökken, holott egyik sem magából az adóból következik, hanem a kialakult gazdasági helyzetből. A pénzügyminiszter a miniszterelnök által megfogalmazott célokkal összhangban sürgette, hogy Magyarországon önálló vállalatok legyenek önálló lehetőségekkel. „Ha nem működik következetesen a piac, ha követelménynek tekintjük, hogy egyetlen nagyobb vállalat sem mehet tönkre, ha a termelés, vagy az export volumenét és annak növekedését előbbre soroljuk a gazdaságosságnál, akkor nem várható a termelési szerkezet megújulása” — mondotta. A kívánatos változásokat előmozdítani hivatott adóreform lényegében két részből tevődik össze. Az egyik: 1988. január 1-jétől Magyaron szágon életbe lép az általános forgalmi adó — ez az adótípus a hozzáadott értékadónak felel meg. A reform másik részé a személyi jövedelemadó-rendszer, amelynek bevezetése igen nagy vitákat váltott ki. Az új rendszerben 11 adósáv lesz. Az első lépcsőbe a 0 és 48 000,— Ft közötti évi jövedelemmel rendelkezők tartoznak. Számukra nincs adó, míg a 11. sávban, 800 000,— Ft évi jövedelem felett az adó 361 400,— Ft és a 800 000 forinton felüli rész 60%-a. Az 5. sávban — ide az évi 120 000— 150 000 forint jövedelemmel rendelkezők tartoznak — az adó 18 400 Ft és a 120 000 Ft-on felüli rész 35%-a. A vállalatok január 1-én kötelezően mindenkinek megemelik a bérét az adó összegével; a fő munkahelyen kapott nettó kereset tehát nem változik. Más a helyzet természetesen akkor, ha a jövedelmek több forrásból tevődnek össze — ami Magyarországon meglehetősen általános jelenség. A vita nem annyira az általános közteherviselés jogosságát vonta kétségbe; konkrét rétegek konkrét gondjaira vonatkozott. A parlamenti ülés előtt például szenvedélyes hangú nyilatkozatok láttak napvilágot a sajtóban, többen „gyerekellenesnek” bélyegezték a tervezetet. A törvényerőre emelt javaslatban a három- és többgyermekes családok végül jelentős adókedvezményt kaptak. Visszanyerni a hitet A parlament őszi ülésszakára — az ellenvélemények és a módosító javaslatok dacára — sajátos hangulat nyomta rá a bélyegét. A kormányzat részéről a problémákkal, gondokkal való szembenézés, a felelősség kérdésének nyílt felvetése, az ország sorsáért érzett őszinte aggodalom vezetett oda, hogy számos képviselő a tervezett dühös hangú felszólalás helyett higgadtan mondta el töprengését, javaslatát, vagy éppen (mert ilyen is volt) elállt a módosító indítványtól, mondván: nem akarja megzavarni azt a szellemi egységet, amely a parlament négynapos ülése során kialakult. Erről a szellemi egységről szólt a vita végeztével Grósz Károly is. „Az országban ezután kell megteremteni azt a szellemi egységet, amely e házban kialakult — mondta. — Tudom, maradt számtalan nyitott kérdés, véleménykülönbség, s még több keletkezik majd a lakossággal folyó párbeszédünk során, amelyet továbbra is fenn kell tartanunk, keresve a kérdésekre adható reális válaszokat.” S még egy megszívlelendő gondolat, amelyet a kormányfő válaszul fogalmazott meg annak a képviselőnek, aki zajos tetszésnyilvánítás közepette sürgette, hogy a nyugati árak után a nyugati béreknek is be kellene gyűrűzniük az országba. „Teljes mértékben egyetértek a felszólalóval — mondotta —, de két apró pontosítást szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz. Az egyik a sorrendiségre vonatkozik, a másik az észrevétel tartalmára. Először honosítsuk meg nálunk a .nyugati’ munkát, termelést, utána jöjjön a bér, majd azt követően az ár. Ha ezt a menetrendet közösen meg tudnánk valósítani, akkor nagyobb lesz a termelés, lesz mit és miből megvásárolni.” Aki azonban a magyar állapotokat valamennyire ismeri, tudja, hogy erre — legalábbis ami az egész gazdaságot illeti — bizony még jó ideig várni kell. Addig pedig bármilyen fájdalmas és nehéz, szakítani kell azzal a Nyugatról érkezett látogatóink által is gyakran észrevételezett helyzettel, hogy miközben sokan erőteljesen gazdagodtak nálunk, az ország költségvetése egyre szegényebb lett, hiánya nőtt. Ennek az ellentmondásnak a felszámolásához nehéz, de elkerülhetetlen út vezet. Persze — mi ok lenne eltagadni? — sok a kétkedő hang, hogy sikerül-e összeroppanás nélkül végigmenni rajta. Erre mondta a kormányfő: „Én a legfontosabbnak ma azt tartom, hogy a nemzet visszanyerje azt a magabiztosságát, azt a hitét, hogy a felhalmozódó gondokon felülkerekedik. Ha ezt megtette, akkor megtette a legfontosabb lépést ahhoz, hogy a nagyon szigorú programban megfogalmazott célkitűzéseket kemény, következetes munkával valóra váltsa.' 3
