Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-10-02 / 19. szám
KISVÁLLALKOZÁSOK A kisszövetkezetektől a gazdasági munkaközösségekig Jelenleg 1600 úgynevezett- kisszövetkezet tevékenykedik Magyarországon. Taglétszámuk 15-től 100 főig terjed. A gazdasági munkaközösségek — népszerű rövidítéssel a gmk-k — száma megközelíti a 12 ezret — összesen 72 ezer taggal. Hasonló jellegű magánvállalkozás a polgári jogi társaság, közel kétezer van belőlük. A vállalati gazdasági munkaközösségek száma meghaladja a 22 ezret, a taglétszámuk elérte a 267 ezer főt. Az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoportok száma pedig megközelíti a háromezret, százezres taglétszámmal. A két utóbbi formában saját vállalatukkal szerződnek a dolgozók a hivatalos munkaidőn kívüli különféle tevékenységek végzésére. A vállalatok részlegeiket szerződéses —, a szövetkezetek átalányelszámolásos formában is működtethetik. Utóbbi egységek száma több mint 20 ezer, jórészt a kereskedelemben. Az egykor veszteséges kisebb állami boltok, vendéglátóhelyek százai szerződéses rendszerben jövedelmezővé váltak. Amire ráfizetnek az állami nagyvállalatok, az sokszor jövedelmező az egyéni és a családi vállalkozásban. Ezért érthető módon növekszik a magánkisipar, valamint a magánkézben lévő üzletek, vendéglátóhelyek száma. A magánkereskedők száma az elmúlt öt év alatt megkétszereződött. A különböző tevékenységek tulajdonforma szerinti átrendeződése — gazdasági, ésszerűségi megfontolások következtében — napjainkban felgyorsult. E folyamatot természetes módon ellentmondások is kísérik. így például nemcsak a fogyasztó, a magánvállalkozó is gyanakvó; óvakodik a kockázatvállalástól, nem tudja mit hoz a jövő. Jellemző, hogy az új kisvállalkozásokban részt vevők mintegy háromnegyed része megtartotta a kisebb jövedelmet. de nagyobb biztonságot nyújtó főállását. A régebbi „magánegzisztenciák” is húzódoznak a nagyobb tőkebefektetésektől. A kisiparosok, kiskereskedők és más főállású vállalkozók jövedelmeiket jórészt felélik, illetve a tehetősebbek ingó- és ingatlan vagyonukat gyarapítják. Egyesek persze csődbe jutnak, tönkremennek, de arra is van példa, hogy a vállalkozó kellő anyagi-vagyoni háttérrel visszavonul a kényelmesebb, biztonságosabb állami, szövetkezeti állás fedezékébe. A vérbeli vállalkozók ma még kisebbségben vannak. Többségük nem túl régen, jobbára alkotó értelmiségiekből vagy aranykezű, fantáziadús mesteremberekből verbuválódott. Ök azok, akik viszonylag szerény anyagi eszközökkel, ám jelentős szellemi tőkével nemzetközileg is versenyképes terméket állítanak elő. A Relitron kisszövetkezet például műveseállomásokat gyárt, és saját személyzettel 10-15 egység üzemeltetésére is készül. Vagy említhetjük azt a magánkisiparost is, aki különleges keménységű szerszámokat gyárt kohászati nagyüzemeknek acélhengerléshez, s 1987-ben elnyerte a 3udapesti Nemzetközi Vásár nagydíját. A közgondolkodást — éppen úgy, mint a „maszekíilozófiát” — negatív módon befolyásolják a múltbeli tapasztalatok. Mi a garancia, hogy a mostani engedményeket nem követik majd újabb megszorítások? — kérdik egyes kisvállalkozók gyanakvóan, s hosszú távra egyáltalán nem terveznek, csak a pillanatnyi haszonra figyelve maximálisan kihasználják a konjunkturális lehetőségeket. A kisvállalkozók gazdasági aggodalmai indokoltak; a piac szeszélyeivel szemben nem védettek. A politikai félelmek viszont alaptalanok — a magánkezdeményezésekre és a lakossági fejlesztési forrásokra hosszú távon szükség van. A tulajdonformák egyre sokszínűbbek: részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok és külföldi érdekeltségű vegyesvállalatok alakulnak, az állampolgárok kötvényeket, néhány vállalatnál vagyonjegyet vehetnek, s megtakarításaikat vállalkozásokba fektethetik. Valamikor a szocializmussal öszszeférhetetlennek minősült „szelvényvagdosás”-t a jelenlegi gazdaságpolitika a pazarló fogyasztásnál hasznosabbnák tartja. (Az anyagiaknál is fontosabb a magyar szellemi tőke gyarapítása és hasznosítása.) A lakosság ötletgazdagságának, vállalkozókészségének, szorgalmának jobb kibontakoztatásában az említett összes tulaj doni orma, kisvállalkozás segíthet. Igiaz ugyan az is: a másodállást vállalóknál olykor háttérbe szorul a „főmunkahely”, könnyen károsodik a pihenésre szánt idő s az egészség is. Manapság a kisszervezetek, a háztáji gazdaságok állítják elő a magyar nemzeti jövedelem egyharmadát. Az egyszerű, rugalmas munkaszervezetek előnye, hogy alacsony fajlagos ráfordításokkal dolgoznak, olya, erőforrásokat mozgósítanak, kapcsolnak be a gazdaság vérkeringésébe, amelyeket a nagy állami gazdasági szervezetek nem tudnak megfelelően hasznosítani. A kisszervezetek nagyfokú alkalmazkodóképességükkel kiegészítik rugalmassá teszik a nagyszervezeteket. A nagyszervezetek méltó választ adhatnak e kihívásra élet- és versenyképességük növelésével, az alkotó munka, a vállalkozás számára kedvező körülmények megteremtésével (például a belső vállalkozások, a „teammunka” fejlesztésével, az eredményes kutató-fejlesztő tevékenység kiemelkedő honorálásával). Gondot jelent ugyanakkor, hogy helyenként még állami intézkedések védik a nagyszervezetek monopolhelyzetét. A teheráru-fuvarozásban például a tömegáruk szállítása a nagyvállalatok előjoga. A termelő- és kereskedelmi vállalatok nem foglalkoztathatnak magánfuvarozókat, ők csak lakossági szállításokat vállalhatnak. Azok a vállalatok, intézmények pedig, amelyek gazdasági munkaközösségeket foglalkoztatnak, jelenleg 20 százalék különadót fizetnék a gmk által leszámlázott összegék után. (A kormányzat a rendelkezés megváltoztatását tervezi.) Mégis, akár az idők jelének is tekinthetjük, hogy a Fővárosi Tanács az idén először — némi feltűnést keltve — egy gmk-nál rendelte meg a május 1-jei felvonúlás dísztribünjének felállítását. KOVÁCS JÓZSEF A háború utáni nemzedék már csak hírből ismeri a pesti tőzsdét, s tudja, hogy a mai Magyar Televízió épületében volt az alkuszok székháza. Az idősebb korosztály — akik még esetleg jártak is az impozáns épületben — némi nosztalgiával idézte a múltat, s mindig volt, aki a tőzsdeélet hasznos voltáról is kifejtette véleményét. A pesti tőzsde újjáéledéséhez fűzött reményekre először alig négy éve az első kötvények kibocsátása adott alapot. Azóta az értékpapírok adásvétele a magyar gazdaságban megszokottá vált. Olyannyira, hogy néhány hete 22 bank és pénzintézet, valamint a Pénzügyminisztérium és a Magyar Kereskedelmi Kamara értékpapír-kereskedelmi megállapodást írt alá. Más szóval megvetették az alapjait a „legújabb kori” pesti tőzsdének. Igaz, ezt az elnevezést egyelőre nem használják... Az épület visszafoglalásáról természetesen szó sem lehet, hiszen a Televízió aligha hagyja magát kitelepíteni. S mint a szakértők mondják, a mai tőzsdének nincs is feltétlenül szüksége külön épületre, elég ha adatait elektronikusan tárolják, s a számítógépek helyettesítik az alkuszokat. De ez — ugyancsak a hazai szakemberek szerint —, ma még számunkra utópia. A most aláírt szerződés csupán a lehetőséget biztosítja az elektronikus tőzsdéhez. A hangsúly nem az elnevezésen van, hanem azon, hogy a teljes hazai értékpapír-kereslet, -kínálat összehozását, az értékpapír-kereskedelmet segítsék elő mihamarabb. A hazai elektronikus értékpapírtőzsde kialakításához és üzemeltetéséhez a résztvevő pénzintézetek a forgalom arányában járulnak majd hozzá, s mint hírlik, külső segítséget is igénybe akarnak venni. Az új szervezetben minden résztvevőnek egyforma szavazati joga lesz, s bármikor elfogadják újabb pénzintézetek csatlakozását is. A jelenből, illetve a közeljövőből tekintsünk vissza a közelmúltba, hogy jobban érthetővé váljék mi indokolta a pesti tőzsde feltámasztását. A legújabb kori történet 1981- ben kezdődött, amikor is kísérleti jelleggel kibocsátották néhány vidéki település fejlesztésére — út-, víz-, villanyhálózat kiépítését, korszerűsítését — szolgáló úgynevezett kommunális kötvényt. Egy évvel később már jogszabályok szabályozták a kötvénykibocsátást. Ezek szerint kötvénykibocsátásra az ál-
