Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-09-01 / 17. szám
I SZÉLESKÖRŰ REFORMFOLYAMAT A Ludas Matyi karikatúráján ijedt háziasszony szól a férjéhez: „Alaposan be kell vásárolnunk, mielőttt jön a kibontakozás!” A rajz érthető — és széles körben érzékelhető aggodalmat tükröz: vajon milyen tényleges áldozatokat követel a stabilizációs szakasznak nevezett következő néhány év. Merthogy lesznek, szükségesek az áldozatok, afelől nem hagy kétséget a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága július 2-ai állásfoglalása a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjáról. A dokumentum a társadalmi és az egyéni fogyasztás korlátozását is nélkülözhetetlennek tartja a gazdaság — a nemzetközi fizetési mérleg és a költségvetés — egyensúlyának helyreállításához. Az aggodalom okai Hogy ez mit jelent, azt már idén érzékeltette például a korábbi években januárban szokásos fizetésemelések áprilisra halasztása, az árak növekedése, így például nem egészen három héttel a központi bizottsági ülés után a háztartási fűtőanyagok és energia, a benzin, a liszt és a kenyér, valamint a cigaretta árának emelése. S előreláthatóan sokak jövedelmét csökkenti majd az általános személyi jövedelemadó tervezett bevezetése. Ennek részleteiről szakmai fórumokon és a lapok hasábjain egyaránt heves vita folyik, mindenekelőtt abból a szempontból, hogy az adórendszer mennyire vehet figyelembe szociális szempontokat A másik póluson viszont az jelent megoldandó feladatot az adóreform kidolgozóinak, hogy az arányos és igazságos közteherviselés szempontja ne vezessen az oly szükséges vállalkozói kedv csökkenéséhez, a teljesítmények vissza fogásához. Az adók és az árak mellett ugyancsak széles körben kelt aggodalmat, hogy megrendülni látszik a több évtizedes létbiztonság alapja, a teljes foglalkoztatottság, amely a gyakorlatban annak biztos tudatát is jelentette, hogy a dolgozó csak saját akaratából válik meg munkahelyétől, vagyis akkor, ha jobbat talál. Az ipar szerkezetének tovább már nem halogatható átalakítása azonban a következő években a számítások szerint mintegy 200 ezer embert kényszerít munkahelyének vagy éppen foglalkozásának megváltoztatására, esetleg új szakma elsajátítására. Hiába tudjuk, hogy ez a világ sok nászén a legtermészetesebb dolgokhoz tartozik, hogy az új iparágak, a fejlesztendő infrastruktúra, a szolgáltatások képesek lesznek felszívni a felszabaduló munkaerőt; számolni kell azzal, hogy ez nálunk eddig egyáltalán nem volt természetes, az emberek nehezen fogadják el, s hogy a gyakorlati megvalósítás sem olyan könnyű, már csak a városokban általános lakáshiány vagy a távolsági közlekedés elmaradottsága miatt is. Ok tehát van az aggodalomra, a rossz közérzetre a társadalom jelentős csoportjaiban. Azt azonban kimondva-kimondatlanul mindenki elismeri vagy legalábbis tudomásul veszi, aki egy kicsit is tisztában van az ország gazdasági helyzetével, hogy ezek a lépések — ha tetszik, áldozatok — elkerülhetetlenek. A nagy kérdés azonban az, hogy csupán folytatásaként az életkörülmények körülbelül egy évtizede tapasztalható megnehezedésének vagy valóban megalapozásaként a jövőnek, a kibontakozásnak, a magyar Program a kibontakozásra gazdaság modernizálásának és ezen át az életszínvonal újbóli növekedésének. A Központi Bizottság júliusi ülését megelőzően a program tervezetét minden jelentős társadalmi, érdekképviseleti és tudományos szervezet vezető testületé megvitatta, véleményezte, s a javaslatok, módosítások, ellenvélemények figyelembevételével született meg a dokumentum. A gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának a lényege: össztársadalmi konzultáció révén olyan átfogó hosszú távú reformprogram körvonalazódott, amely értelmessé, indokolhatóvá, a társadalom számára elfogadhatóvá és vállalhatóvá teheti a következő néhány — a számítások szerint három-négy év — áldozatait. Erre az állásfoglalásra támaszkodva dolgozza ki és terjeszti ősszel az Országgyűlés elé munkaprogramját a kormány. Piac és szabályozók A Központi Bizottság határozata jelentőségiében csak ahhoz az 19G6-os döntéshez fogható, amely a gazdasági reform — az akkori szóhasználattal: új gazdasági mechanizmus — megindítására vonatkozott. Alapja a több mint egy évtizedes gyakorlattal való önkritikus szakítás, annak nyílt elismerése, hogy „késlekedtünk a megváltozott (világgazdasági helyzethez való alkalmazkodásban”. „A gazdaságirányítás egésze — olvasható a dokumentumban — nem ösztönzött és nem kény szeri tett eléggé az intenzív szakaszra való áttérésre, a termelési szerkezet átalakítására, a nemzetközi versenyképesség javítására. Növekedtek a gazdasági nehézségek. A fejlődés jelentősen eltér a XIII. kongresszus határozatában megjelölt iránytól és a VIII. ötéves tervben kitűzött céloktól.” Ezek a hiányok, meg nem oldott feladatok egyben a cselekvés, a szükséges gazdasági fordulat irányát is tartalmazzák, amelynek eszköze „a gazdasági reformfolyamat széles körű kibontakoztatása”. A tervezett intézkedések elsősorban a termelést, az állami gazdaságirányítás és a vállalatok — az állami, szövetkezeti és magánvállalkozások — kapcsolatát érintik. Mindenekelőtt azzal, hogy korlátozzák az állam újraelosztó szerepét. Véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy különféle, gyakran változó szabályozók, adók, elvonások és támogatások révén a jól gazdálkodó vállalatok nyereségéből tartják életben az elavult termelési vagy gyártmánystruktúrájú, esetleg egyszerűen csak rosszul, hozzá nem értően gazdálkodó, veszteséges vállalatokat. Be kellett látni, hogy csak a piac képes objektiven megítélni a termelőket. Várhatóan jövőre vezetik be a hozzáadott értéken alapuló általános forgalmi adót, amely tisztább viszonyokat teremt a termelői és fogyasztói piacon is. Egyáltalán, olyan közgazdasági és társadalmi környezet kialakítása a cél, amely ösztönöz a vállalkozásra, s a vállalatokat, a gazdálkodókat valódi önállósággal rendelkező, a kockázatot vállalni képes és a gazdálkodás eredményeit élvező, kudarcait pedig vállalni kénytelen szervezetekké teszi. Ez a környezet teremthet szabad fejlődési lehetőséget a jót — itthon és külföldön is eladhatót — és jól (nyereséggel) termelőik számára, s hozhat létre többletforrásokat a magyar gazdaság egésze számára szükséges modernizáláshoz is. Szociális védőháló Nem új gondolatok ezek, s nem is csak úgynevezett reformközgazdászok vitairataiban fordultak elő eddig sem hanem hivatalos állásfoglalásokban is. Érvényesülésüket azonban megakadályozta a piaci mechanizmusok okozta konfliktusoktól való félelem, illetve az a hit, hogy a szocialista állam képes-e konfliktusokat megelőzni, elhárítani, ha kormányzati szabályozással szimulálja a piacot, s körültekintő döntésekkel helyettesíti az érdekütköztetést. A mai gazdasági helyzet már nem hagy alternatívát a konfliktusok vállalásával szemben. Elkerülhetetlen például a kohászat vagy az építőipar visszafejlesztése, elkerülhetetlen egyes — állami — vállalatok bezárása, elkerülhetetlenek az elbocsátások. Ezt parancsolja a gazdasági ésszerűsítés. Abban azonban, hogy ez hogyan és milyen társadalmi célok, értékek figyelembevételével történik, érvényesülnie kell a társadalom szocialista jellegének. A szociális biztonság fenntartása, mindenekelőtt a ma is leghátrányosabb helyzetben lévő rétegek — a legidősebb nyugdíjasok, a sokgyermekes családok, a pályakezdő fiatalok — védelme, a szociális védőháló sűrűbbre fonása nélkül a társadalom számára nem elfogadható a gazdasági racionalitás diktálta jövedelemdifferenciálódás. Ezt mutatták egyébként a társadalmi és érdekképviseleti szervek vitái mind a központi bizottsági ülést megelőzően, mind azt követően. A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülésén Gáspár Sándor elnök úgy fogalmazott, hogy a szocialista viszonyok között a gazdaságot nem szabályozhatja csak önmagában a piac A szakszervezetek tudomásul veszik a munkaerő-átcsoportosítás szükségességét, de elutasítják a munkanélküliséget mint a gazdasági problémák megoldásának eszközét. Ugyanígy, a szakszervezeti állásfoglalás nem támogatja, csak „tudomásul veszi” az adórendszer tervezett reformját, de csak „megfelelő előkészítés”, a szükséges szociálpolitikai intézkedések egyidejű megvalósítása mellett. Az ifjúsági szövetség — természetesen — a pályakezdő fiatalok problémáit állította a középpontba, sürgetve érvényesülési lehetőségeik bővítését és a lakásproblémák megoldását. A társadalmi oldal Ez csak két kiragadott példa arra, hogy a korábbiaknál már most sokkal nagyobb szerepet kap a társadalomban ténylegesen meglévő különböző érdekek nyílt képviselete, az eltérő érdekek, szempontok ütköztetése. Épp ez a folyamat bővíti társadalmi-politikai reformmá a gazdasági intézkedéseket. Ezzel összefüggésben sürgette a Központi Bizottság állásfoglalása a politikai intézményrendszer korszerűsítését, a társadalmi nyilvánosság bővítését. HAJDÚ ANDRÁS 5
