Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-08-15 / 16. szám
KÉPRŐL - KÉPRE SZÉKELY SZÓTÁR Ha egy magas, szemüveges, harmincnyolc év körüli fiatalembert lát a kedves olvasó valamelyik európai képtár termeiben nézelődni, kezében papírral, az talán Telegdi László budapesti matematikus. A papírlapon a felsorolás: a múzeum mely műveinek reprodukciójával kell kiegészítenie otthoni kópeslapgyűjteményét. — A művészettörténet minden korszaka szerepel a gyűjteményemben, a Willendorfi Vénusztól, amely időszámításunk előtt néhány tízezer éve készült a kortárs magyar képzőművészek alkotásáig. Ha külföldön tartózkodom, akár látogatóban, akár mint résztvevő vagy előadó szerepelek tudományos tanácskozáson, feleségemnek és két serdülő lányomnak csak valami apró figyelmességet veszek, a többi zsebpénzemet művészi képeslapokra költőm. Már megszokták, beletörődtek. Tavaly Olaszország néhány városának múzeumait jártam be papírlappal a kezemben, és szép zsákmánnyal tértem haza. Pillanatnyilag hatezer-háromszáz képeslapom van. Még kisiskolás koromban kezdtem gyűjteni, és azt hiszem, addig folytatom, ameddig csak lehetséges. Európa csaknem valamennyi nagyobb múzeumát bejártam, a legtöbb reprodukcióm a párizsi Louvre, a londoni National Galery, a leningrádi Ermitázs és a budapesti Szépművészeti Múzeumból való. Miután tengeren túl még nem voltam, a New York-i Metropolitan Múzeum és a washingtoni National Galery értékes gyűjteményéből csak nagyon kevés képeslapom van. Ezt még szeretném pótolni. Persze nemcsak külföldön szeretek múzeumba járni és képeslapokat vásárolni, hanem itthon, Magyarországon is. A budapesti Szépművészeti 1 1. Csontvóry Kosztka Tivadar (1835-1919): Magányos cédrus (1907) 2. MS mester: Feltámadás (1506. Esztergom, Keresztény Múzeum) 3. Giorgione (1478 k.-1590) müve a budapesti Szépművészeti Múzeumban Múzeumban valóban nagyon kellemes órákat lehet eltölteni. Véleményem szerint a múzeum egyik legszebb darabja Brueghel Keresztelő Szent János prédikációja a szabadban című műve. A másik, ami újra és újra lenyűgöz, Giorgione képmása. Szívesen járok a Nemzeti Galériába is, különösen amióta megnyílt végre a huszadik századot bemutató kiállítás. És ahol mindig szívesen időzök: az esztergomi Keresztény Múzeum és Szentendre a maga meghitt kis múzeumaival. Legkedvesebb magyar festőm Egry József és Derkovits Gyula. Érdekes, hogy az olaszok nagy képzőművészeti sorozatában, A szín mestereiben a magyarok közül egyedül Derkovits szerepel. Talán elsőként kellett volna említenem a késő középkor nagy művészét, MS mestert, aki lehet, hogy nem is volt magyar, de itt dolgozott — és nemzetközi mértékkel mérve is jelentős alkotó. Itthon levő öt táblaképéről van reprodukcióm, a hatodikról, amely Szlovákiában látható, sajnos nincs. Talán nem is készült. Hat dobozban tárolom és különböző szempontok szerint katalogizálom a képeslapokat. Van egy főkatalógus, ahol név szerint szerepelnek a festők, és hogy műveik melyik múzeumban láthatók. Vannak ezen kívül alkatalógusaim. Az egyikben a művészek történeti időrendben sorakoznak, a másikban városonként. Szabad időmben ezekkel bíbelődöm és közDen persze zenét hallgatok. Mert olyan matematikus, akinek nem a zenehallgatás a másik kedvenc hobbija — aligha létezik. (hernádi) Kellemes és szórakoztató szókincsünket még idős korban is tanulgatni. Mert van mit. A magyar szókészlet olyan gazdag, hogy egyetlen emberöltő nem elég az elsajátításához. S itt vannak még a tündéri hajtások, ágak, a nyelvjárások virágai... A legszebb magyar tájnyelvet Tamási Árontól próbáltam el-ellesegetni. Egyszer meghívott szülőfalujába, és Farkaslakán, séta közben, ismerős asszonynyal találkozva, paprikával telt kosarára mutatott: „Ilyen szigorú a paprika?” E jelző a gyengén fejlett, csenevész paprikára utalt. Tamási világában a székely véreresztő tekintetet vet a haragosára, arrafelé rügyvető a remény, ott olykor, csendesebb időben kölyök-szelek járnak, máskor már élesebb kiterít szellők. Az is kötőszavunk itt es, a házba nem megyünk be, hanem bemegyünk, az eszközhatározó gyakran nem illeszkedik, ezért nem azt mondjuk, hogy szekérrel, hanem azt, hogy szekérvel. A pálinkából nem isznak, hanem vesznek. A szél cimbalmozik a ház oldalán, a legények bujognak a lányok körül, a könyvet pedig nem elolvassuk, hanem megolvassuk. Most újabb magyar tankönyv érkezett íróasztalomra, ahol azokat a műveket halmozom fel, amelyek anyanyelvem további tanulására biztatgatnak. A budapesti Akadémiai Kiadónál jelent meg a Székely nyelvföldrajzi szótár, amelyet Gálffy Mózes és az időközben elhunyt Márton Gyula állított össze. A két szerző és munkatársai a székely nyelvjárást mérték fel. Munkájukat 1954-ben kezdték el, kérdőfüzetekkel dolgoztak és kilencszáz fogalom nyelvjárási megnevezését gyűjtötték egybe. A sok-sok falu között természetesen jártak az irodalmi nevezetességű Zágonban, Kisbaconban, Csomakőrösön és Farkaslakán is. Adatközlőik java már túl volt az ötvenen és nem dolgoztak olyan adatközlővel, akinek hat eleminél magasabb végzetsége volt. A tájnyelvet szinte ősi érintetlenségében emelték könyvükbe, összesen 1114 adatközlővel beszélgettek. Nagy munka lehetett, szenvedélyes és alázatos. A négyszázötvenöt oldalas könyv nem etimológiai szótár, nem nyelvjárási atlasz, hanem a székely szókincs melengető gyűjteménye. Egyvégben elolvasni (vagy megolvasni) lehetetlen. Csak lapozgatni illik, egy-egy szót kikeresni és végigolvasni: például az ételhordóedénynek arrafelé mi a neve? Itt fazék, amott füles fazék, másutt kantáros fazék, egyhelyt cserépfazék. A juhnyáj hol csorda, hol júsereg, hosszú ú-val, de mondják azt sereg-nek, serög-nek vagy nyáj-nak is, így, egyszerűen. A kukorica a székely nyelvterület valamennyi falujában törökbúza vagy törőbúza, k betű nélkül. Minden fogalom románul és németül is olvasható, ahogyan a felejthetetlen emlékű Szabó T. Attila roppant művében, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár köteteiben is. A dér e tájon harmat vagy hóharmat. A denevér számos helyen bőrmadár. A meztelen szó székely megfelelője a csóré, a nyúlfióka neve ez az igen kedves nyúlfiú, az orgona virága boroszlán (e szót először hallom, illetve olvasom életemben), vagy borosszlány, buruscsán, a patkány pocok, meg pocegér, a tejút hadak uttya — talán a székely mitológia ősiségére emlékeztetve. Akik ezeket a szavakat föltornyozták, felkazlazták, valamely szép ősiséget segítenek megmenteni a jövendőnek. Nem arra való ez a szótár, hogy megtanulva beépítsük a magyar köznyelvbe, hanem csak arra, hogy a Tamási-féle kölyök-szelek, meg kifent szelek elhordják-e virágok hímporát mindenüvé, ahol az emberek magyar nyelven írnak, s ébren vagy csak álmaikban magyarul beszélnek. RUFFY PÉTER 22
