Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-08-15 / 16. szám

KÁLVIN ÉS MAGYARORSZÁG „A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyát nem oltja ki a szél...” (SUTÖ ANDRÁS: CSILLAG A MÁGLYÁN) A debreceni régi református kollégium épülete az 1802. évi nagy tűz előtt „Egy olyan pillanatban, amikor a magyarság elveszítette állami­ságát, amikor idegen kézre került az ország, óriási történelmi sze­rencse, hogy jelen volt egy olyan vallás, amely alulról, a népből jött. Ez a magyar nép legalsó ré­tegeiben működő erő a magyar né­pet olyan szerencsés szellemi szer­vezetbe fogta össze, amelynek a kapcsolata nemzetközi volt a vi­lághoz, a többi népekhez. A kál­vini reformáció a humanitás leg­magasabb eszméit adta, kiművelte az anyanyelvet, csontozatot adott egy összetört gerincű népnek . ..” Illyés Gyula vélekedése is ol­vasható abban a francia nyelvű tanulmánygyűjteményben, ame­lyet a Genfi Magyar Protestáns Közösség jelentetett, meg Kálvin és Magyarország címmel; a re­formáció 450. évfordulója alkal­mából. A kötet Svájcban élő ma­gyar, francia és hazai tüdősök kö­zös munkájának gyümölcse. A Vermes László genfi lelkipásztor által szerkesztett könyv — amint ezt az előszóban Chappuis profesz­­szor, a Genfi Egyetem tanára is hangsúlyozza — segít abban, hogy a svájci vagy francia olvasó „fel­fedezze” egy Nyugat-Európában még ma is kevéssé ismert nép tör­ténelmét, kultúráját. Makkai László tanulmánya a történelmi Magyarország különfé­le vallásairól ad áttekintést; Ben­da Kálmán, Bocskay István Habs­­burg-ellenes törekvéseit mutatja be. Bucsy Mihály Kálvin magyar­­országi hatását elemzi. Hangsú­lyozza, hogy Méliusz Péter már 1562-ben magyarra ülteti át Kál­vin Katekizmusát; 1590-ben pe­dig napvilágot lát az első magyar Biblia, Károli Gáspár fordításá­ban. 1624-ben megjelennek Szen­­czi Molnár Albert genfi zsoltár­­fordításai, amelyek napjainkig a magyar reformátusok legnépsze­rűbb egyházi énekei közé tartóz­nák. Szenczi Molnár Kálvin Institú­cióját is lefordította és magyar diákzarándokok élén — 1596-ban — felkereste a nagy reformátor sírját. A tanulmány elemzi azo­kat a hatásókat, amelyeket az Erdélyben működő svájci teológia­­professzorok gyakoroltak a feje­delemség életére. Kevesen tudják, hogy a magyar református egyház volt az egyet­len külföldi egyház, amely jelen­tős pénzzel járult hozzá a Refor­máció Genfi Emlékműve felállítá­sához. Az 1909 és 1917 között épí­tett emlékmű a „négy nagy” — Faréi, Kálvin, Béza és Knox — mellett Bocskay Istvánnak is em­léket állít. Jean-René Bory írása az erdélyi fejedelem tevékenysé­gével ismerteti meg a francia ol­vasót, kiemelve Booskaynak az 1606-os kassai Diétán elhangzott szavait, melyeket az emlékmű kőbe vésve is megörökít: „hitünk ereje értékesebb, minit az arany...” Farkas József budapesti lelkész a megújuló magyarországi refor­mátus egyház XX. századi életéről ad áttekintést. Megemlíti Sütő András 1975-ben írott Kálvin- Szervét-drámáját, a „Csillag a máglyán”-t is. A Kálvin és Magyarország című kötetet bibliográfia, a szerzők életrajza, valamint a sárospataki és debreceni kollégiumot; Bocs­­kayt és Bethlen Gábort ábrázoló illusztrációk teszik teljesebbé. Jól­lehet a kötet történelmi és teoló­giai tanulmányok gyűjteménye; mégis szívesen olvastuk volna ben­ne Illyésnek „A Reformáció genfi emlékműve előtt” — című klasz­­szifcus versét is. örülnünk kell azoknak ai ritka alkalmaknak, amikor hiteles, színvonalas könyv jelenik meg Magyarországról valamilyen világ­nyelven. A Kálvin és Magyaror­szág ilyen munka. BALÄZS ADAM Az 1531-ben alapított nagy múltú Sárospataki Református Kollégium Magyar tanyák amerikai kutatója Marida Hollos, vagy ha úgy tet­szik Hollós Marida a Rhode Is­­land-i Brown University néprajz­­professzora. Gyermekkorában ke­rült ki az Egyesült Államokba, ott végezte tanulmányait is, s csak utána kezdett el Európában dől-LITTASY GYÖRGY FÉLÉVSZÁZADA Az ötvenes évek elején a mai Pannónia Filmstúdió műtermében találkoztunk először, a „Donyeci bányászok” zenefelvételén'. Hreny­­nyikov dalainak magyar szövegét én írtam. „Szinkronhangok” gya­nánt az Operaház színe-javát szer­ződtették. Szemembe ötlött egy igen jóvágású, hórihorgais férfi, elegáns öltözetben. Ez annál feltű­nőbb volt, mivel a jelenlevők az akkori divatnak megfelelően igye­keztek minél tip-toprongyosabb­­nak tűnni. Nem úgy Littasy György, aki még esernyőt is szo­rongatott a markában'. Ő csak a színpadon játszott, az életben nem. Azóta pár cseppecske lefolyha­tott a Dunán, mert egyszerre csak mit hallók, pályafutásának 50 esz­tendős jubileumát ünnepli az egy­kori közönségkedvenc, a rangos basszista, akiről az Operalexikon (1975) így emlékezik meg: „Az irodalom minden stíluskorszaká­ban otthonos. Főleg stílusérzéké­vel és hangszínészi alakítóerejével töltötte meg a nagy vezetőszere­peket”. Littasy György dr. Molnár Im­re tanítványaként végezte el a Ze­neakadémiái, ahonnan tüstént az Operaházhoz került. A legelső ki-14

Next

/
Oldalképek
Tartalom